A helyi menő Grönholm győzelmével ért véget a Finn rali, a szezon tizedik, gyorsmurvás versenye. A Peugeot specialistája mögött második lett az előnyét így is növelő francia Loeb (Citroen), az észt Märtin harmadik helye meg azt is jelenti, hogy a Peugeot visszaelőzte a Citroent a gyári meccsen.

Megszakadt hát a rémisztő sorozat, a világbajnoki címvédő Loeb nem tudott zsinórban hetedszer, idén már nyolcadik alkalommal futamot nyerni. Mert a legutóbbi öt Finn raliból négyen győzedelmeskedő, kétszeres világbajnok (2000, 02) Grönholm hazai pályán ismét verhetetlennek bizonyult pályafutása 17., idei első, a 307 WRC második, a Peugeot-Pirelli együttműködés első diadalát aratva. És hát az egyik leggyorsabb, ha nem a leggyorsabb (az átlag közel 130 km/h) ralin ötödször győzve, nem semmi.

Grönholm ezzel öszetettben is feljött másodiknak, Loeb meg növelte előnyét, már 28 pontra. Mert az eddigi (képzeletbeli) ezüstös Solberg csupán negyedik lett a Subaruval, a 2003-as évad norvég világbajnoka ezzel visszaesett harmadiknak.

A skandinávok brutál egyeduralmát szenzációs győzelmével két éve megtörő Märtin végzett még dobogós helyen, így maradt versenyben a "Loebönkívüliekkel", Gardemeister elé vágott összetettben, illetve hát nem kis érdeme van abban Magic Marcus kollégájával egyetemben, hogy a Peugeot visszavette a konstruktőri vezetést PSA-konszerntesójától, a Citroentől. Köztük egy pont... A gyári helyzetről ugye azt kell tudni, hogy az elmúlt két szezonban Citroen-, korábban meg pár évig Peugeot-siker született.

Alig maradtak le a pódiumról, de pontszerzők lettek még a Finn ralin ugye Solberg, aztán a Ford által erre a futamra gyárinak megtett, persze, hogy helyi Hirvonen, majd két honfitársa, Gardemeister (szintén Ford) és Rovanperä (Mitsubishi), nyolcadikként a belga Duval hozta be a második Xsarát. Tőle ez is szép teljesítmény.

Vegyük észre, hogy csupa gyári szerzett pontot, nagyon vigyáztak hát a gépcsodákra. Így remekelhetett ugyan, de a pontokról lecsúszott például Petter fivére, Henning Solberg (Ford), a finn Tuohino vagy a spanyol Pons (Citroen). Ami a WRC-s kiesőket illeti: nem fejezte be a versenyt Galli (Mitsubishi), Paasonen (Skoda), Stohl (Citroen), Sohlberg (Subaru), Lindholm (Peugeot), Latvala (Toyota) sem.

Forrás: EPA

Képgaléria a Finn raliról

Amúgy a Citroen, Peugeot párbajon túl a Ford jól járt Hirvonen leigazolásával, ismét nyert valamicskét a Subaruval szemben (az itt csak privát Kresta meg gyűjtötte a tapasztalatot jól). Ez a derbi a konstruktőri bronzért megyen, és hát a Subarunak Solbergen túl Atkinson megint nem bírt segíteni. A Mitsubishinek sem jött össze ez a verseny, a dobogós terv, Rovanperä csak hetedik lehetett, Galli meg kiesett. A Skoda legjobbja a tizedik Tuohino volt, Schwarz is ott küzdött a környéken, ennyi, nem több.

Két mondat erejéig még vissza a legjobbakhoz: Grönholm természetesen felhőtlen boldogsággal nyilatkozott, Märtin csapattársa örült, Peugeot-ék úgy mindenestül meg szárnyaltak, érthetően. A Citroennél a csapat és Duval is elégedett volt, aztán meg Loeb is, de azt sem titkolta, hogy mérges, hogy nem tudott nyerni, ne de azért jót meccseltek, megszorították Grönholmot, satöbbi.

JWRC-ben pedig kiesett a címvédő, az éllovas svéd P-G Andersson az új Suzukival. A másik Swiftes, Wilks bezzeg beért a célba a harmadik helyen, s ezzel át is vette a vezetést összetettben. Nyerni a spanyol (Sainz-fiú) Sordónak sikerült C2-es Citroennel (ahogy Szardínián is) - ő is beérte Anderssont. De nagyon ott van a most második, észt Aava is (Suzuki Ignis), sőt. Aki figyeli az eseményeket, a ponttáblát juniorilag (is), az a következő oldalon azt láthatja, hogy szinte mindenki helyet cserélt, nagy a keveredés, a csata, az biztos.

Forrás: EPA

Képgaléria a Finn raliról

Következik (már a hajrá felé) a 16 versenyből álló évad 11. futama, a picit "keverék", de aszfaltos Német rali (augusztus 26-28.). Elvileg Loebé. És ott is a juniorok mennek a WRC árnyékában, tessék érdeklődni.

Pár szám, statisztika: 14 féle, összesen 21 gyorsasági volt 355,04 km-rel, az össztáv 1363,40 km. 84-en neveztek, 76-an startoltak, kerek 50-en értek célba. Abszolútban az első szakasz után Solberg vezetett, aztán Loeb, a harmadiktól a végéig meg Grönholm. JWRC-ben Meeke (brit, Citroen) állt az élen a tizesig, majd jött csapattársa, Sordo. Szakaszgyőzelmek (WRC): Grönholm 11, Loeb 4, Solberg 3, Gardemeister 2, Hirvonen 1; Peugeot 11, Citroen 4, Subaru, Ford 3-3; Pirelli-Michelin 14-7. JWRC: Wilks 8, Meeke 7, Sordo 3, Katajamaki 2, Aava 1; Suzuki-Citroen 11-10.

55. Finn rali, végeredmény (élcsoport):
1. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307 WRC) 2:54:11.0 ó
2. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroen Xsara) + 1:06.7 p
3. Märtin, Park (észt, brit, Peugeot 307) + 1:35.6 p
4. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) + 2:08.0 p
5. Hirvonen, Lehtinen (finn, Ford Focus) + 2:13.6 p
6. Gardemeister, Honkanen (finn, Ford Focus) + 3:32.4 p
7. Rovanperä, Pietilainen (finn, Mitsubishi Lancer) + 4:27.9 p
8. Duval, Smeets (belga, Citroen Xsara) + 5:10.4 p
9. H. Solberg, Menkerud (norvég, Ford Focus) + 5:45.8 p
10. Tuohino, Markkula (finn, Skoda Fabia) + 6:42.3 p