Városi csavargó - Chevrolet Spark 1.0 Premium

Vágólapra másolva!
A Daewoo Matiz új ruhája - leteszteltük a kisautó utódját, a Chevrolet Sparkot, csúcsfelszereltséggel és egyliteres motorral. A mini jól vizsgázott a városban, de tagadhatatlanul akadnak hiányosságai.
Vágólapra másolva!

Bevallom, kicsit szomorkodtam, amikor megtudtam, hogy a Chevrolet Sparkot kapom tesztelésre. Hogy miért? Mert az autós rovat szerencsésebb tagjai akkortájt többek között egy BMW 645Ci-t nyúztak. Furcsa mód így sem éreztem magam szerencsétlennek, amikor visszaadtam a kocsit, de az élményekről később.

Természetes, hogy ekkorka autó esetében komoly kompromisszumokat kell kötnie a gyártónak, a költségtakarékosság, az "alapterület" szűkössége és a biztonsági előírások többszörös szorításában. Úgy vélem, hogy a Spark esetében igen hatékonyan oldották meg ezt a semmiképpen sem triviális feladatot a tervezők.

Csütörtökön vettem át a tesztautót, és péntek délután már útnak is indultunk négyen - köztük három jól megtermett férfiember - Karcag irányába. Erősen ódzkodtam ilyen terhelésnek kitenni a csöppséget - és magunkat -, de igen kellemes csalódást okozott: maradandó károsodás nélkül értünk le csomagostul, mindenestül. Mondjuk, a hátizsákok egy része a hátul ülők közé szorult, meg a dinamizmus nagy része is eltűnt, de figyelembe véve, hogy alapvetően egy városi miniről van szó, ez szélsőséges terhelésnek tekinthető. Szóval le a kalappal a Chevy előtt!

Nyilván nagyot lendített a véleményemen, hogy a csúcsfelszereltségű modellel volt dolgom, így találtam bent légkondit; 36 fokos kánikulában - például Vecsésen, a dugóban álldogálva - életmentő volt.

Forrás: [origo]Hogy ne csak jókat mondjak, a karcagi kis kirándulás során - sok országút, egyébként araszolás - tíz litert benyakalt a drága, amit én még a körülmények ismeretében is kissé soknak tartok. Egy, vagy két személlyel, csakis Budapesten - de végig légkondival - lement úgy nyolc körülire a fogyasztás, ami a gyári adatot eggyel haladja meg - vállalható. Ám országútra a GM 4,7-es átlagot ad meg, ennek a duplája nagyon rengeteg.

Forrás: [origo]Városban élvezetes közlekedni az apró autóval, látszik, hogy itt van otthon. Az egyliteres motor ordas, 65 lovas teljesítménye olyan 80-as tempóig kifejezetten jól mozgatja, a légkondi viszont érezhető vérveszteséget okoz a motornak. Ráadásul a nagyobb gázfröccsök szinte azonnali melegedést okoznak a beáramló levegőben, figyelmeztetve az elvakult sofőrt, hogy választania kell: száguldás, vagy hideg! A magas és keskeny építés következtében a lelkesen vett kanyarok kicsit ijesztőek tudnak lenni a komoly oldaldőlés miatt, de a jelenség nem veszélyes - azért a jávorszarvas-teszttel csak óvatosan. A gyárilag szerelt Kumhók veszett csikorgásba kezdenek már egy szolidabb manővernél is, majd a Spark lassan, de jól kezelhetően tolni kezdi az orrát.

1,749 milliótól indul a Matiz-utód Spark/auto/ujdonsag/200505271749.htmlChevrolet Spark lett a Matizból/auto/ujdonsag/20050221chevrolet.html