Újabb hétszáz lóerő a Brabustól

A Brabus újabb modellt vett kezelésbe a Mercedes-Benz kínálatából. A CLS-be az SL 600 erőforrása került.

A Brabus ismét a világ leggyorsabb négyajtósaként hirdeti legújabb építését, amelyhez egy CLS modellt vettek alapul. Az autó orrába az SL 600 6,3 literes, V12-es erőforrását illesztették, így a kis szériában gyártott autó 730 lóerős teljesítményt produkál.

A Brabus által csak szerényen, Rocket névre keresztelt autó teljesítménye ámulatba ejtő gyorsulást is produkál: négy másodperc szükséges a 100 km/órás sebesség eléréséig.

Álló helyzetből 200 km/óráig 10,5, szintén álló rajtból a 300 kilométeres óránkénti sebesség eléréséhez pedig 29,5 másodperc kell az autónak. A végsebesség is elegánsan magas, és természetesen elektronikusan leszabályozott - 350 km/órára.

Az SL 600 erőforrása persze nem alapból produkál ekkora teljesítményt, a Brabus mérnökei alaposan kezelésbe vették a blokkot. Megnövelték a két turbófeltöltő kapacitását, kicserélték a vezérműtengelyt, a dugattyúkat, és 6233 köbcentire növelték a lökettérfogatot.

Az újraprogramozott motorvezérlés mellett egyedi fejlesztésű acél kipufogó-rendszert kapott az autó, két dupla véggel, és az elmaradhatatlan katalizátorokkal.



A Brabus szerint a Rocket dupla turbós V-12-es erőforrása jelenleg a legerősebb, TÜV-minősítéssel rendelkező motor. A több mint hétszáz lóerős csúcsteljesítményű Mercedes a hamarosan, a nagyközönség számára is megnyíló Frankfurti Autószalonon csodálható meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK