Optikai tuning - Ford Focus 2.0 Ghia MS

Vágólapra másolva!
Adott egy Focus, ami az MS dizájncsomagnak hála bitang jól mutat, igazán dögös azonban akkor lenne, ha egy kiváló turbómotort rittyentettek volna bele. Így sem rossz autó, de az igazi sportélményért meg kell várni a Frankfurtban bemutatott ST változatot. Két teszt egy helyen.
Vágólapra másolva!

Írtunk már az új ötajtós Focusról, előbb bemutatót, majd tesztet is (a kombiról sem feledkeztünk el). Muszáj ezzel kezdenem, ugyanis az MS Design csomagról már a kezdet kezdetén tudni kell, hogy azt sima szériamodellekre szerelik fel a hazai márkaszervizekben, ergó az optikai eltéréseken túl az MS Focusok műszakilag semmiben sem különböznek hagyományos társaiktól. A még sportosabb hatás érdekében esetleg "ültetni" lehet még őket, de ezt az ügyfeleknek külön kell kérni.

Esetünkben egy ötajtós, Ghia felszereltségű darab volt a kiinduló alap, motorterében a benzines paletta csúcsán trónoló kétliteres blokkal. A Ford kis variálás után ugyanezt pakolja az "aszfaltszaggató" Fiesta ST-be, s talán nem lövöm le a poént, ha már így az elején lepötyögöm: élményautónak inkább a pöttöm való.

Külsőre viszont egyértelműen az MS Focus a képzeletbeli verseny győztese, az osztrák műhely spoilerei és küszöbtoldatai szinte új autót varázsoltak a formailag talán kissé szürke alapból. Mindig sejtettem, hogy egy alufelni optikailag csodát tud tenni, de az MS most bebizonyította, hogy ez valóban így is van. A hétküllős, 18"-os felnikkel a Focus már önmagában sportosabbnak hat, de az említett spoilerek tökéletessé teszik az összképet.

Forrás: [origo]Nem csupán vadabbnak, hanem egyszersmind valahogy kompaktabbnak is mutatja magát a bolondított Focus, kedvesem az első találkozás alkalmával rögtön meg is jegyezte, ez a legszebb Ford, amit eddig látott. Rövid töprengés után kiböktem, hogy egyetértek, igaz, nálam az első hely csak holtversenyes az új Mondeóval.

Az MS Focus gyengéje, hogy hiába a tuti külső, külön motor nem jár hozzá. Az a kétliteres benzines, ami a Fiesta ST-t élményautóvá varázsolja, a nagyobb testvérhez kicsit erőtlennek tűnik; minthogy "széria", hangja igazából semmise, s ezen nem segít, hogy az MS dupla csővéget illesztett a kipufogóra. Sok hűhó semmiért - legyinthetnénk is akár, de a vad külső annyiban azért beszűrödik az abszolút széria belsőbe (Ghia felszereltség, azaz van fabetét is egy elvileg sportautóban, hűha...), hogy a sofőr elhiszi, különb a többieknél.

Forrás: [origo]Pedig nem. A 9,2 másodperces gyorsulás teljesen átlagos, ahogy a motor egész karakterisztikája is. Benzines lévén maximális teljesítményét csak halálba pörgetve adja le, alacsony fordulaton meglepően lomhának tűnik. Háromezer körül kezd ugyan magára találni, de ekkor a piros után már rég elkenték a szánkat, az egyetlen vigasz, hogy legalább a váltó nem nehezíti a dolgunkat. Az ötsebességes szerkezet pontosan kapcsolható, a kar kellemesen rövid, "jó" úton jár, s gyilkolva sem kezd el akadozni. Az más kérdés, hogy egy hatsebességes váltó jobban illene a motorhoz, a fogyasztásra valószínűleg pozitíve' hatna. Az átlag végül tíz és fél literre jött ki, ami egyébként rímel fiestás eredményünkre.

Forrás: [origo]A 225-ös gumik az átlagosnál nagyobb stabilitást kölcsönöznek a Focusnak, ami lendületes kanyarban kifejezetten jól jön: nem kell izgulni, hogy esetleg lecsúszunk az ívről. "Hála" az elektronikus rásegítésnek, az útról nincs sok visszajelzés, de ha be is rántjuk az autót egy meredekebb fordulóba, azért biztosak lehetünk benne, hogy csikorgó helyett surrogó hang kíséretében - kis alulkormányozottsággal számolva - arra fogunk menni, amerre kell.

Forrás: [origo]A futóműbe nem lehet belekötni, városba tökéletes, még a negyvenes gumikkal sem éreztem úgy, hogy a legendás pesti utak kiráznák a belem. Szó mi szó, sportautótól azért feszesebb rugózást várna az ember, de tisztáztuk már, hogy itten csak optikailag tuningolt, széria Focusról van szó. Éppen ezért verhetetlen külső ide vagy oda, én biztosan megvárnám a Frankfurtban bemutatott ST változatot, az már gyárilag jól néz ki és "normális", két és fél literes, 225 lóerős turbómotort pakoltak bele, Recaro sportülésekkel és miegymással fűszerezve. Gyorsulásilag hat és fél másodpercet tud, na, azzal már lehet hasítani az utakon. Tőlünk nyugatabbra októbertől rendelhető.

kd

[origo]