Egyiptomban a magyar terepralisok

2005.09.23. 13:06

A Fáraó-rali az, amelyre mindig jó szívvel fog gondolni Szalay Balázs - a viadal 2003. évi kiírásán aratta ugyanis pályafutása első nemzetközi győzelmét. Az idei egyiptomi viadal hétfőn kezdődik, és Szalay ezúttal is ott lesz a rajtnál a zöld Opel Fronterával, no meg Tagai Róberttel a navigátorülésben. Ahogy a tavalyi dobogós Palik László, Darázsi Gábor páros, no meg a szintén Nissant hajtó Kis Sándor, Czeglédi Péter is indul.

Az egyhetes versengés az egyik legnehezebb sivatagi Világkupa-viadalnak számít: az össztávja 2281 km, és ebből a szelektív szakaszok hossza 2110 km, ami azt jelenti, hogy nagyon kevés összekötő szakaszt kell megtenniük a versenyzőknek. (Ennek persze a párosok nagyon örülnek.)

A mezőny igazán imponzáns helyszínen, a gizai piramisok elől rajtol - 38 autós páros, 3 kamionos és 55 motoros -, és itt lesz a befutó is, a hatodik nap végén. Az útvonal egyébként az elmúlt évekéhez hasonló, vagyis Kairóból a Sivai oázisba száguldanak a versenyzők, majd onnan vissza.

"Eddig mindössze egyszer indultunk a Fáraó-ralin és akkor hatalmas küzdelem után sikerült nyerni" - mondta Szalay Balázs a verseny előtt. "Ezt lehetetlen túlszárnyalni, maximum megismételni lehet, de az sem biztos, hogy sikerül, hiszen nagyon sok remek pilóta van a mezőnyben. Persze, soha se mondd, hogy soha, az esély mindig megvan a győzelemre, de úgy érzem, nehéz dolga lesz annak, aki ezen a versenyen nyerni akar."

Egyiptom híres az úgynevezett katedrál dűnéiről (néhol 80-100 méter magasak is megvannak a homokdombok, amelyeket meg kell mászni), ezek jelentik egyben a verseny legfőbb nehézségét, no meg a gyakorta előforduló "fesh-fesh", ami a vendégmarasztaló, süppedős homok versenyen használt neve.

"Az autó remekül összeállt, szerencsére mindennel elkészültünk, és a tartalék alkatrészek is megérkeztek" - folytatta Szalay. "Érdekesség, hogy a győztes Fáraó-ralinkon apróbb technikai problémáktól eltekintve semmi gondunk sem volt, többek között ennek is köszönhettük a sikerünket. Remélem, ez most sem lesz másként - mármint hogy a technika ördöge megkímél minket."

A versennyel kapcsolatos érdekesség, hogy az eredeti tervek szerint nemcsak a motorosok mezőnyében rajtoltak volna gyári pilóták, hanem az autós gyári csapatok is elhozták volna a legjobbjaikat, ám végül ők a terrorfenyegetettségre hivatkozva lemondták a részvételt, és inkább az utolsó, a dubai Vk-futamot választották.

"Nehéz megmondani, hogy van-e fenyegetettség, vagy más oka van a gyári csapatok távolmaradásának" - mondta Szalay. "Szerintem nem biztos, hogy a fenyegetettség a valódi ok..." A Fáraó-rali vasárnap a gépátvétellel kezdődik, hétfőn pedig elkezdődik a küzdelem a Kairó és Baharija közötti, 299.6 kilométeres szelektív szakasszal.

A tavalyi sikeres szereplés után  - akkor dobogóra állhattak a Dakar utáni leghosszabb és legnehezebb tereprali versenyen - ismét útra kel a Palik László, Darázsi Gábor páros Egyiptom felé. A versenyen részt vesz a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős is, akik tavaly műszaki probléma miatt kissé hátrébb végeztek a viadalon, de remélik, hogy idén lesz alkalmuk javítani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK