Kevert - Toyota Hilux és Corolla Verso 2.2 D-4D menetpróba

Vágólapra másolva!
A pickup erőforrásának gyengeségét frissessége, vagánysága igyekszik feledtetni. A kompakt egyterű ütős dízelmotorokat kapott, hogy apunak ne kelljen másik autót is vennie, ha sportolni akar. Új Toyotákat vezettünk.
Vágólapra másolva!

Hilux (hájláksz). A kezdet, a 60-as évek óta már a hatodik generáció. Számomra legalábbis hihetetlen, de nem kevesebb mint 12 milliót adtak el belőle világszerte, ennél csak a Corolla népszerűbb márkailag (is). A 2005-ös modell onnan ismerhető fel, hogy felismerhető. Hiszen korábban tán csak közelről, a jelről derült ki, hogy Toyotával van dolga az embernek, és nem egy másik (meg harmadik) konkurens japán gyártó pickupjával.

Bezzeg az új Hiluxról már messziről látszik, hogy ő az, egységes arculat, dizájn, tudják. Ráadásul a trendeknek megfelelően személyautósabb, divatosabb, többek számára megnyerő, nemcsak azoknak, akik kisteherként, terepjáróként, kvázi rabszolgaként tartják, vették, veszik. Tök jól néz ki, szerintem, szép nagy. Marha nagy, 5,25 méter, háromszor nagyobb, mint jómagam, asszem. El tudom képzelni, hogy hiluxosként fogom a családot és/vagy a barátokat, kutyát-macskát, biciklit, szörföt, oszt megyek a hegyekbe, a partra, vagy csak minimálvidékre, kirándulni egyet jól.

Mert egyrészt ugye van a plató, jókora, másrészt meg ott a kabin, lehet a Dél-Afrikában szerelt Double, Single, vagy a kettő közti, "thaiföldi" Extra kivitel, és már a külsőhöz hasonlóan szintén személyautósabb, és a menetkomfort is az, meg minden. Szóval már a Hilux sem az a darabos, kényelmetlen, szétrázós kocsi - a Double Cabre például azt mondta az egyik illetékes, hogy olyan, mint egy SUV.

A Hiluxról, a koncepcióról még azt is tudni illik, hogy a Toyota IMV-programjának első fecskéje (Innovative/International Multi-purpose Vehicle), amelynek az a lényege, hogy három típus (tán még egy terepjáró és egyterű) osztozik majd az alkatrészeken - közös fejlesztés, költséghatékonyság, árcsökkenés, miegymás.

Ha már a pénznél tartunk: ára még nincs a 2005-ös Hiluxnak - Magyarországon novembertől lehet kapni. A karosszéria-változatokról már megemlékeztünk, következzék hát egy kis műszak, pár szám: alapból ugye kétkerekes, hátulhajtott az autó, aztán jön az összkerekes változat felezővel, opciós hátsó diffizárral. Négyből kettőbe kapcsolni bármikor lehet, fordítva 80-ig, felező maximum 8 km/h-s sebességig. A merevtengely még mindig merev, de elöl módosítottak a felfüggesztésen, a modern, kettős keresztlengőkaros megoldás nem keveset javít a menetkomforton. Hogy a hátsó merevtengelytől, az ütéstől, döccenéstől mondjuk egy fekvőrendőrön leharapjuk a nyelvünket? Ne dugjuk ki, ha.

Forrás: [origo]

Hilux, Corolla Verso, kecskék - képek

A háromféle Hilux hosszra nagyot, széltében kicsit, fölfelé csak duplakabinosként nőtt, ezzel együtt persze tengely- és nyomtávilag is dagadt. Többet is tud: a Single Cab teherbírása például kategória-legjobb 1255 kg, a plató meg két méternél is nyúlánkabb. Terepjárásra is bőven alkalmas hasmagassága meg terepszögei alapján - papíron. Mert nem próbáltuk ki, csak egy kis murvás hegyi "gyorsaságin" csapattunk. Az út szélén szakadék, lehetséges szembeforgalom, jófej kecskék a beláthatatlan kanyarokban, hát így.

Forrás: [origo]

Sokkal inkább aszfalton, közúton meg autópályán hajtottuk a Hiluxot, de végülis olyan élményekkel gazdagodtunk, hogy. A terheletlen hátsó tengely és az alaphajtás eredményeként ugyanis lendületből csinosakat lehetett véle farolni, ez egy. Sztrádán meg amatőr autóversenyzőkhöz híven mindent bevetettünk, hogy ne tartson vagy másfél óráig egy száz kilométeres szakasz, ezért hát lámpa csak alagútban, klíma kizárólag lejtőn, hifi is módjával, majdhogynem a fűtést is felcsavartuk, kettő.

Forrás: [origo]

Szóval az ennek az elvileg modern, második generációs, közös nyomócsöves, hatékony és takarékos 2.5-ös D-4D motornak az ő 102 lóereje és a hajtástól függően 200-260 Nm nyomatéka nem sok, hanem kevés. És nem, igazából nem is az a bajság, hogy 17-18 mp körüli a százas sprint, meg, hogy 150-nél vége a dalnak, nem. Az a gáz, hogy nem jó úgy érezni egy kortárs olajost vezetve, hogy kanyarban meg picit fölfelé vissza kell rakni kettesbe, aztán visszarakjuk, majd hamar rájövünk, hogy nem kellett volna, hogy mindegy, mert nem kap erőre, csak bőg, fáj neki. Pályán meg egyedül olyan csellel sikerült kábé 120-as átlagot kihozni, hogy lejtő, padló, 170, hogy az emelkedőről vissza ne guruljunk.

Single, Extra, Double Cab (extrával)

Hát, kis túlzással ennyit a motorról, várjuk bele az erősebbet. Különben roppant kultúrált, halk, helyre kis gép ez az új Hilux, egy valóban jó szívvel az orrában (bocs) mindenét lehetne szeretni és használni. Néhány alapadatért meg versós élményekért klikk tovább.