Hetedhét ország - Mazda5 2.0i GTA

Vágólapra másolva!
Amennyiben Ön autót keres és ötösikrei vannak, vagy csak megesik, hogy egyetlen kölyke haverjai állandóan a családon lógnak és vitetik magukat mindenhova, a Mazda5 "személyében" máris megtalálta az ideális járművet. Megveheti akkor is, ha kicsit több variációs lehetőségre vágyik, mint amit egy átlagos kombi tud nyújtani, és szereti, ha megnézegetik kocsiját az utcán.
Vágólapra másolva!

Tisztázzuk gyorsan a legelején, hogy az általános tévhitekkel szemben a Mazda5 nem az MPV utódja. Ami azt illeti, még csak nem is kategóriatárs a két modell, az ötös a C, míg az MPV a D egyterű szegmens megbecsült tagja. Az aktuális MPV-generáció kicsit már megkopott, nem olyan igazi "Zoom-Zoom", de akinek a méret a lényeg, ne aggódjon, Tokióban bemutatkozik az utód.

Szóval az ötös piacra dobásával az előmedve (gyengébbek kedvéért: Premacy, hehe) korszak ért véget, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Japánban az előd nevén került piacra az új kompakt egyterű. Amellyel én személy szerint régóta jóban vagyok, hiszen a benzines változatok olaszországi bemutatóján már vezethettem néhány száz kilométert, sőt, a hivatalos magyar premieren is találkoztunk. Kántor kolléga egészen Grazig autózott, hogy kipróbálja a dízelmotorokat, Osztrákiába ő is benzines ötössel jutott el.

Vagyis gyakorlatilag mindent tudunk már a Mazda új büszkeségéről, most csak annyi történt, hogy kettő helyett hét napig ismerkedhettünk a kétliteres csúcsváltozattal. Ezt lehet szó szerint is érteni, hiszen ez az erőforrás itthon csak a felszereltségi lista csúcsán trónoló GTA-szinthez kérhető, a magasabb árért cserébe viszont halomnyi hasznos műszaki kütyüt és sportos megjelenést adnak.

Fiatal vagyok, elvileg tojnom kéne az egyterűekre, mégis, ezek a kompaktok nekem bejönnek. Tetszett a Grand Scénic, az utcán megbámulom a Corolla Versókat, s most itten ez a Mazda5, ami már önmagában is tetszik. A GTA optikai sportcsomagjával (mélyebbre húzott, sportosabb kötények és hátsó légterelő) feldíszítve talán már a kedvencem mind közül, erre a formára nem lehet rásütni, hogy unalmas. Kellően nagydarab, ugyanakkor kecses, elegáns és sportos, Mazdáék nagyon beletaláltak az arányokba.

Beszélgessen japán autókról!

Forrás: [origo]A hátsó lámpát is sikerült úgy megdizájnolni, hogy tíz autóbolondból nyolc tutira megbámulja, van benne három karika, felülről indulva szép növekvő sorrendben. Egyenként, közelről vizsgálva mint a virágok, messziről, az összképet nézve mint egyfajta közlekedési lámpa. Játékos, ötletes forma, feltétlen holtversenyes a Corolla Verso nálam szintén tízpontos megoldásával, csak hogy megint emlegethessem a konkurenciát. Ja, és főszerepet játszik abban, hogy ne tűnjön szögletesnek az autó.

Forrás: [origo]Gyorsan túlestünk a kötelezőn, ám a legfontosabbról még nem szóltunk, pedig a kategóriában egyedülálló dologról van szó. Olyan már volt, hogy valaki tolóajtót szerelt egyterűjére, ettől még nem kell hasra esni, ám az eddig még senkinek sem jutott eszébe, hogy mindkét oldalra tegyen egyet. Holott ez a világ egyik legnagyszerűbb dolga: a gyerek többnyire felelőtlen, óvatlan "szerkezet", aki a hagyományos ajtót rendszeresen nekicsapja garázsfalnak, parkoló autónak, öreg néninek, a tolószerkezet viszont kifog rajta. A Mazda5 oldalajtói akadás nélkül csusszannak a sínekben, útjuk végén illedelmesen kattannak egyet, nehogy véletlenül odacsukjanak ujjat, körmöt, lábat. Egyenként 700 milliméter széles és egy méter magas nyílást tesznek szabaddá, a be- és kiszállást felnőttek számára is gyerekjátékká téve.