Megnyílt a Budapesti Autószalon

Vágólapra másolva!
Már látogatható Magyarország legnagyobb négykerekű seregszemléje, a 18. Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás, az Automobil 2005. A Hungexpo területén lévő rendezvény idén először kilenc napon keresztül várja a látogatókat.
Vágólapra másolva!

Kinek milyen gépkocsi tetszik a legjobban?

A korábbi évek hagyományainak megfelelően páratlan években rendezik a nagyközönségnek szóló járműkiállítást, míg a háttéripar és a haszongépjárművek a páros években kerülnek reflektorfénybe. Az idei rendezvény október 22-én, azaz szombat délben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt és egészen október 30-ig várja a látogatókat, így most először két hétvége közül is lehet választani. A kőbányai vásárközpont területén 31 ezer négyzetméteren zajlik majd a rendezvény 215 kiállító részvételével, amelyek közül tíz lesz külföldi.

Sok szép kép a kiállítás újdonságairól

A személyautók mellett természetesen sok egyéb más érdekesség is helyet kap a kiállításon, lesznek motorkerékpárok, kishaszongépjárművek, továbbá számtalan kiegészítőt és tuningfelszerelést forgalmazó cég is kitelepül a Hungexpóra. Az Automobil 2005 szervezői abban bíznak, hogy idén megismétlődik a 2003-as nézőszám, akkor mintegy 103 ezren voltak kíváncsiak a legújabb modellekre.

Forrás: Hungexpo Rt.Nyitva tartás:
október 22-én 12-20 óráig
október 23-án 10-20 óráig
október 24-27-ig 10-18 óráig
október 28 -29-én 10-20 óráig
október 30-án 10-18 óráig

A belépőjegyek árai:
Napijegy: 1500 forint
Visszatérő: 2500 forint
Családi (2 felnőtt + 2 gyerek): 3000 forint
Kedvezményes (diák, nyugdíjas): 1000 forint

A kiállításra messzebbről érkezők a Volánbusz magyarországi járatain 50%-os utazási kedvezményt, a MÁV járatain 50%-os menettérti kedvezményt vehetnek igénybe.