Jobbnál jobb - BMW xDrive menetpróba

Vágólapra másolva!
Intelligens összkerékhajtással szerelt BMW-ket próbálgattunk gyorsan és lassan, aszfalton és laza murván, 3-astól X5-ösig. Az xDrive rendszer több mint meggyőző, jó sok modellben elérhető, überbiztonságos, és csak ad, nem vesz el.
Vágólapra másolva!

Négy modellsorozatban (3, 5, X3, X5) immár húsz verzió kapható a BMW xDrive rendszerrel. Ezen intelligens összkerékhajtással a bajorok új mércét állítanak a vonóerő-átadás és az agilis menettulajdonságok terén. Az xDrive mindeddig elérhetetlen gyorsasággal teszi lehetővé a hajtónyomaték első és hátsó tengely közötti fokozatmentesen változó elosztását. Azonnal felismeri, ha a nyomatékelosztásban változtatás szükséges, majd a lehető legrövidebb időn belül reagál.

Alaposan leegyszerűsítve ezt tudtuk meg az örkényi Euro-Ringen és környékén rendezett tesztvezetéses bemutatón, kiegészítve azzal, hogy 2008-ban az idei Genfi Autókiállításon megszellőztetett új Crossover modellsorozat bővíti az xDrive kínálatát. Aki tegeződne a rendszerrel, a következő oldalon mindent megtud, még egyet lapozva pedig a 3-as és az 5-ös sorozat xDrive-val gazdagított változatainak műszaki adatai között lehet mazsolázni. Az árak érdeklik? "Leghátul" lesznek.

Pénzügyileg egyébként pár szóban annyit, hogy az xDrive rendszerrel szerelt modellek felára 650-700 ezer forint a hátsókerekesekhez képest. És természetesen amellett sem mehetünk el, hogy ugye a konkurencia két jeles képviselője közül az egyiknek, az Audinak a quattro hajtása épp idén ünnepli 25 éves szülinapját, a Mercedes meg nemrég mutatta be a 4MATIC E osztályt. Mások, más elv alapján, de maradjunk főszereplőnknél, a BMW-nél.

Amelyről, illetve hát hazai helyzetéről azt azért mindenképp érdemes tudni, hogy a tavaly alakult BMW Magyarország folytatta sikereit 2005 első kilenc hónapjában: a valamelyest csökkenő hazai autópiacon szeptember 30-ig eladásai 94,8% növekedést mutatnak az előző esztendőhöz képest. A folyamatosan növekvő eredményeknek Tar Ágnes, vállalati kommunikációs vezető szerint két fő oka van: egyrészt a BMW csoport modellpalettája folyamatosan bővül, illetve több új modell is leváltotta elődeit idén.

A másik ok a magyarországi márkakereskedői hálózat fejlesztése. A Wallis Motor Pest új szalonja októberben nyílt meg, és a BMW Magyarország tervei szerint 2006-ban újabb márkakereskedésekkel növeli a hálózatát. A vidéki márkakereskedések közül az új, békéscsabait várhatóan 2006 első negyedévében adják át. Kaposváron és Szombathelyen is új szalonok nyitását tervezi a cég, a békéscsabaihoz hasonlóan zöldmezős beruházások keretein belül.

Elöl is jó egy kis hajtás

Szóval az Euro-Ringen és környékén vezetgettük a sok-sok intelligens összkerekes BMW személygépjárművet, többféleképpen, és remek volt. Csoportunk először közúton és elég merész módon helyenként durván gödrös földúton, kvázi szántáson át terelgette az xDrive-os Bömösöket, jómagam egy 330 xi volánja mögé huppantam. Az új hármast eddig is imádtam, most még jobban szeretem - ez a hathengeres, 258 lovas erőmű fantasztikus. Automatával is. Az összkerékhajtásból ezen a szakaszon még csak annyit vettem le, hogy semmi kilinccsel előre, ez bizony tapad, de közben nem vagyunk lassúak, sőt.

Forrás: [origo]

Több és nagyobb kép a galériában

Kis elmélet után vészfékezéses akadálykikerülés következett elég komoly sebességnél, ezen az állomáson ötösöket nyúztunk. Száz fölött satu, közben jobbra vagy balra kitér a bólyasorokat nem bántva - jó játék. De, ha mondjuk azt képzeljük, hogy egy háromsávos autópályán középen krúzingolva előttünk pártucat méterre hirtelen jól becsapódik egy meteor, vagy meteorit, vagy mi, mit nekünk, mert mink az összkerekes BMW-vel megússzuk, mit megússzuk, röhögve zúzunk tovább egy agysorvasztó fékezésen túl, és különben is, minimum egy szupervulkán tudna megijeszteni.

Forrás: [origo]

Na, picivel arrébb homokos dombokra fel, s azokról le X3-asokban és X5-ösökben - utóbbi azt is gond nélkül abszolválta, hogy a nem kis emelkedő közepén megálltam vele, majd ismét elindultam, és el tudtam indulni a homokban, parádé. A lejtmenetben pedig segít a HDC (Hill Descent Control), fék nélkül, ügyes. A program zárásaként még egy kis élményautózás a versenypályán szintén a kisebb-nagyobb szabadidőautókkal - vicces. Nem nekik való, és a téli gumi sem arról híres, hogy vadásszuk velük a kanyarokat. De vadásztuk, csikorogtunk, ki nem csúsztunk.

Forrás: [origo]

Tehát: kényelmes, fölényes, minden eddiginél biztonságosabb erő, az xDrive (együttesen a DSC-vel) uralkodik, de úgy, hogy nem vesz el az élményből, sőt. Aki eddig odavolt a BMW-ért, az egy összkerekes bajortól sem fog elkedvetlenedni, legfeljebb ki kell kapcsolni a menetstabilizálót, és akkor lehet csapatni, mókázni, simán. Ja, és az új hármas kombi (is) gyönyörű.