Rózsaszín rendszám ittas vezetésért

Vágólapra másolva!
Mike Fasano, floridai szenátor meglehetősen drasztikus módszerrel szeretné visszaszorítani államában az egyre nagyobb számban előforduló ittas vezetést: akit részegen találnak a volán mögött, virító rózsaszín rendszámmal bűnhődhet.
Vágólapra másolva!

A mintegy 15 millió jogosítvánnyal rendelkező floridai közül 840 ezernek gyűlt már meg a baja a rendőrséggel és a bírósággal ittas vezetés miatt, ezért az állam törvényhozói meglehetősen drasztikus lépésre szánták el magukat. Mike Fasano szenátor nemrégiben terjesztett be egy törvénytervezetet, amely szerint minden ittas vezetésen ért autós rikító rózsaszín rendszámot kap, amelynek első három karaktere DUI (driving under the influence) lesz.

Emberjogi aktivisták és liberálisok tiltakozásukat fejezték ki a látványos retorzió miatt, ami szerintük sérti az emberi méltóságot. Mindenesetre Amerikában nem Florida lenne az első, amely bevezetné az ittas vezetésen kapott autósok megjelölését, ugyanis Ohio és Michigan államokban már évek óta működik ez a gyakorlat. Ohióban például sárga alapon piros betűs rendszámokkal büntetik a részegen volán mögé ülő autósokat.