FÉSZ: Suzuki motorral vadított smart

Vágólapra másolva!
A kétüléses smartok aranyos városi kisautók, jó velük a sorok között cirkálni és olyan helyekre beparkolni, amelyekről a többi autós még csak nem is álmodik. Sajnos ezekkel ki is merül a smartok repertoárja, ám egy leleményes ötlettel egészen elképesztő dolgok hozhatók ki belőlük.
Vágólapra másolva!

Egy derék angol fiatalember, Peter Bee, miután belefáradt smartjának tuningolásába, elhatározta, hogy a motor és a kipufogó reszelgetése helyett egyszerűen kicseréli őket. Tervének megvalósításához a brit Z Cars nevű céget kereste fel, amely ebben a műfajban már alkotott egy-két remek darabot, készítettek egyebek között brutális Miniket és Lotusokat.

Az ötlet meglehetősen egyszerű; fogták az egyik legerősebb szériában épített soros, négyhengeres motorkerékpár-blokkot - jelen esetben a Suzuki GSX-R 1000 motorjára esett a választás - és beépítették egy segédvázba, amit aztán beleszuszakoltak a kibelezett smart belsejébe. A motor teljesítményét 180 lóerőig pumpálták sportlégszűrő és versenykipufogó alkalmazásával, amelynek köszönhetően 4,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra a smartuki névre keresztelt járgány. A váltó és a műszerfal ugyancsak a Suzukiból származik, de a fékrendszert sem hagyták érintetlenül, és egy jóval nagyobb teljesítményű rendszert pakoltak a smart alá.