Palik és Kis új támogatóval a Dakaron

2005.12.19. 12:41

Budapesti sajtótájékoztatón bemutatkozott az UNIQUA Dakar Team - a biztosítótársaság hároméves megállapodást kötött a Palik, Darázsi, illetve a Kis, Czeglédi nissanos párossal. A tavalyi kiváló szereplés után idén is a cél az elsődleges cél.

Karácsonykor indul a Fapados Dakar

A Dakar-rali "rajtceremóniáján" Othmar Michl az UNIQA Biztosító Rt. vezérigazgatója, valamint Palik László és Kis Sándor nyilvánosságra hozták azt a szponzori megállapodást, melynek keretében az UNIQA a Kis-Czeglédi, illetve a Palik-Darázsi páros támogatója lesz a jövőben.

Az UNIQA az első magyar F1-es pilóta, Baumgartner Zsolt támogatása után - mint a harmadik legnagyobb gépjárműbiztosító Magyarországon -, fontosnak tartja, hogy aktívan részt vállaljon a gépjárművekhez kapcsolódó sportesemények támogatásában. Ezért vezetősége úgy döntött, hogy beszáll az RTL Motorsport Klub támogatói közé. Az együttműködés hosszú távra, összesen három évre szól, a sportolók számos nemzetközi versenyen, köztük a Dakar-ralin is az UNIQA támogatásával indulnak.

A 28. Dakar-rali december 31-én Portugáliából indul útjára. A hét országot érintő megmérettetésnek több mint 500 (188 autós) versenyző vág neki. Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Mali és Guinea érintésével január 15-én ér véget a 9043 km hosszú verseny Szenegál fővárosában, Dakarban.

Forrás: [origo]

A két páros FIA-prioritással rendelkezik, és minden eddiginél jobb helyről indulnak a Dakaron: Palikék (3)18-as és Kisék (3)19-es rajtszáma a közvetlen élmezőnyt jelenti. Palikék és Kisék a 2005-ös évben elért erdményeik alapján a legjobb nem gyári támogatású terepralis csapatot alkotják, ezzel együtt (ennek ellenére) számszerű jósolatokba nem bocsátkoztak, cél a cél. Feltételeik, Nissan Pick-Up típusú autóik az eddigi legkomolyabbak, bizakodóak, s már alig várják a startot.

A 2005-ös Dakar-rali győztese, illetve a magyarok:
1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mitsubishi Pajero)
...18. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (Nissan Pickup)
...21. SZALAY BALÁZS, BUNKOCZI LÁSZLÓ (Opel Frontera)
...33. KIS SÁNDOR, CZEGLÉDI PÉTER  (Nissan Pickup)
...66. LISZI LÁSZLÓ, RACK GYÖRGY (Mitsubishi Pajero)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK