Szalayék regionális csapattal a Dakaron

Vágólapra másolva!
Az esztendő utolsó napján rajtoló Dakar-ralin első ízben vesz részt a Szalay Dakar Teamet és a Kis, Czeglédi párost is soraiban tudó regionális MOL Dakar Team, amely már nemcsak magyar tagokból áll, hanem kiegészül egy-egy román és szlovák motorossal, valamint egy horvát autós párossal is.
Vágólapra másolva!

Karácsonykor indul a Fapados Dakar

A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: a MOL arra törekszik, hogy olyan csapat jelenítse meg, amely összeállításával szimbolizálja a vállalatcsoportot. Az autósok között a Kis Sándor, Czeglédi Péter, a Szalay Balázs, Bunkoczi László, valamint a horvát Zvonimir Martincevic, Marin Frcsko duó vág neki a távnak a team tagjaként. A motorosoknál Varga Ákos, a szlovák Jaroslav Katrinak és a romániai Szilveszter Zsolt rajtol, míg a kamionosok között a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György trió próbál szerencsét.

"Ha egy hellyel előrébb végzek mint a legutóbb, akkor elégedett leszek" - mondta a nyolcadik Dakarjára készülő Szalay, aki a jól ismert zöld Opel Fronterával tör majd keresztül a sivatagon. A magyar pilóta tavaly a 21. lett, s már harmadszor jutott el Dakarba, a Rózsaszín-tó partjára.

Kis Sándor autója, a Nissan Pickup a fejlesztések következtében már-már egy villámgyors harckocsira emlékeztet, de szükség is lesz a mindent kibíró technikára, a sivatagi show szervezői ugyanis az idén sem kímélik a kihívást kereső versenyzőket.

A világ leghíresebb terepralis viadala, amelyen csak az autósok mezőnyében több mint 180 versenyző indul, 2005. december 31-én Lisszabonból rajtol, majd Spanyolországban, Marokkóban, Mauritániában, Maliban és Guineában folytatódik. A teljes táv 9 043 km, a befutó Szenegál fővárosában, Dakarban lesz.

A 2005-ös Dakar-rali győztesei, illetve a magyarok:
autósok:
1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mitsubishi Paero)
...18. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (Nissan Pickup)
...21. SZALAY BALÁZS, BUNKOCZI LÁSZLÓ (Opel Frontera)
...33. KIS SÁNDOR, CZEGLÉDI PÉTER (Nissan Pickup)
...66. LISZI LÁSZLÓ, RACK GYÖRGY (Mitsubishi Pajero)

motorosok:
1. Cyril Despres (francia, KTM)
...27. VARGA ÁKOS (KTM) 59:27:34
...81. NAGY PÉTER (KTM) 86:32:47

kamionosok:
1. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz)
...16. DARÁZSI ZSOLT, TAGAI RÓBERT, SZALAI NORBERT (MAN)
...30. SZALLER ZOLTÁN, FARKAS NÁNDOR, KERESZTESI PÉTER (Mercedes)