Autószalonok 2006-ban

Vágólapra másolva!
A hagyományoknak megfelelően Amerikában indul be a kiállítási szezon, hogy némi kitérő után Európába is megérkezzenek az autós újdonságok. Az öreg kontinensen idén Genf és Párizs játssza majd a főszerepet, de Londonra is oda kell figyelni júliusban.
Vágólapra másolva!

Az alábbi listában megpróbáltuk összegyűjteni azokat az autószalonokat, amelyeken - már csak a hagyományaiknak és méreteiknek köszönhetően - a legtöbb újdonság felbukkanása várható. A detroiti és Los Angeles-i kiállításoknak köszönhetően szokás szerint izgalmasan indul az év, hiszen a legtöbb amerikai gyár igyekszik kihasználni a hazai pálya előnyeit, és egy sereg újdonságot tol a nagyérdemű elé.

Természetesen ebből a nemes versengésből az európai márkák sem maradnak ki, bár ők azért a javával meg szokták várni a hazai vonatkozású kiállításokat. Az öreg kontinens legjelesebb autós eseménye továbbra is a márciusi genfi seregszemle lesz, de azért a júliusi londoni kiállításra is érdemes lesz odafigyelni. A szeptemberi Párizsi Autószalonról már nem is beszélve, hiszen ez a frankfurti kiállítás "váltótársa".

Magyarországon idén sajnos nem lesz - a hagyományos értelemben vett - autókiállítás, hiszen tavaly ott volt az extrahosszú Budapesti Autószalon, így idén szeptemberben a haszongépjárműveket és a háttéripar jeles képviselőit lehet majd megcsodálni.

A legfontosabb kiállítások listája

Időpont

Helyszín

2006. január 6-15.

Los Angeles (USA)

2006. január 12-22.

Brüsszel (Belgium)

2006. január 14-22.

Detroit (USA)

2006. február 9-19.

Melbourne (Ausztrália)

2006. február 17-26.

Toronto (Kanda)

2006. március 2-12.

Genf (Svájc)

2006. április 14-23.

New York (USA)

2006. július 20-30.

London (Anglia)

2006. szeptember 21-28.

Hannover (Németország)

2006. szept. 28-okt. 1.

Automobil 2006 - Autótechnika (Magyarország)

2006. szept. 30-okt. 15.

Párizs (Franciaország)

2006. október 19-27.

Prága (Csehország)

2006. október

Tokió (Japán)

2006. december 7-17.

Bologna (Olaszország)