Már a Szaharában a Fapados Dakar

Vágólapra másolva!
Az elmúlt három nap krónikája.
Vágólapra másolva!

5. nap (december 30., péntek): Véget érnek az autósztrádák.

Még sötét volt péntek reggel az észak marokkói Tangerben, mikor a Budapest-Bamako résztvevői kigurultak előző esti táborukból. A rajtért több versenyző egy órás büntető pontra számíthat. Az engedélyezett reggel 7 óra előtt indultak, mert óráikat elfelejtették átállítani mauritán időre.

A Tangiert és Rabatot összekötő autósztrádán enyhe esőben, gyér forgalom mellett autóztak a versenyzők. A nap legnagyobb kihívása a temérdek trafipax és közúti ellenőrzés volt. Mintha a rendőrök már vártak volna a Budapest-Bamako résztvevőire. A 02-es Pathfindert, a Viky Team autóját kétszer kapcsolták le a zsaruk, de mindkét alkalommal megúszták büntetés nélkül.

A jármű nélkül maradt Villám Géza előző nap este átmenetileg leszerződött a Tiba Motorsport 05-ös autójához. Tiba Tamás navigátora még a budapesti rajt előtt lemondta a részvételt, és Tamás az európai szakaszt szólóban teljesítette. Villám jelenléte igazságtalan elonyökkel járhat Tiba Tamásnak, ezért a résztvevők elfogadták, hogy Tiba Tamás nem kaphat pontot a geocaching feladatokért. (A geocaching, a sivatagban elrejtett kincsek megkeresése. Mivel Géza a verseny egyik szervezője, pontosan ismeri az elrejtett tárgyak és üzenetek helyét.)

budapestbamako.org

"Villám meglepően jó navigátor, nem beszélve arról, hogy van egy működőképes GPS-e is" - nyilatkozta Tiba Tamás. Aravind Patel Kumár, az indiai versenyző a mai szakaszt feladta, mert régi vágya volt, hogy a Casablanca című filmből ismert Rick's Caféban ebédeljen, Casblanca óvárosában. "Ez az ebéd többet ért nekünk, mint egy első helyezés" - jelentette ki Aravind, a 08-as autó pilótája, aki Humphrey Bogart nagy rajongója.

A mai nap nagy szerepet játszott az útvonalválasztás is. Volt, aki a rövidebb, de gyengébb minőségű tengerparti utat választotta, míg mások az aszfaltozott, de hosszabb úton érkeztek a szörfparadicsomba, Essaouriába. Elsőként a Lajos "Cupák" László által vezetett Audi A4 Quattro ért a célba. Másodikként a Viky Team Pathfindere gördült be. Harmadik helyen Juraj és Daniela Ulrich Nisannja érkezett be. A szlovák csapat eddig kicsit lassabban haladt, de a sivatagban hatalmas előnyre tehetnek szert. A Polgár testvérek Trabija a tengerparti utat választotta, és épségben futott be este. "Érdekes módon minket egyszer sem állítottak le a rendőrök" - mondta mosolyogva Polgár Tamás.

6. nap, december 31., szombat: Szilveszter Tiznitben. Fél nap pihenő.

Már túl van a táv felén a Budapest-Bamako mezőnye, de a neheze még hátravan. Reggel remek hangulatban folytatódott a Nagy Afrikai Futam. A résztvevők csak lassan tértek magukhoz a festői hangulatú, tengerparti kisvárosban, Essauoirában. A tenger morajlása és az éjszakai buli miatt jóval később indultak. Délután fél négykor a Polgár testvérek Trabantja kivételével az összes, versenykategóriában induló jármű már a célállomáson volt. "Láttuk őket útközben. Gyertyát cseréltek és ebédeltek" - mondta Lajos "Cupák" László.

Reggel elsőként Tiba Tamás vehette át szállodai szobája kulcsát Tiznitben, annak ellenére, hogy a rendőrök háromszor is leállították. Másodiknak a Viky Team csapat tagjai értek be. Nyomukban, mint mindig, most is kísérő madaraik, a Windbird csapat tagjai repültek. A versenyzők közül a szlovák Ulrich házaspár ért be harmadiknak.

budapestbamako.org

Káprázatos hegyi szerpentineken vezetett az út. A sok hepehupa és kanyar több résztvevő gyomrát is felkavarta. Különösen a navigátorok panaszkodtak rosszullétre. A 08-as ladásoknak nemcsak egészségügyi, de technikai gondokkal is meg kellett birkózniuk. Az egyik hátsó kereket tartó csavarjuk eltört. Súlyos perceket vesztettek, amikor az Agadir előtti lejtők egyikén az autójukat szerelték.

Többen elkezdték a felkészülést a sivatagi körülményekre. A 33-as rajtszámú Tata Pickup, a 06- os Nissan Patrol és a 18-as Suzuki Ignis versenyzői ma tüzifát gyűjtöttek az út mentén a másnapi sivatagi tábortűzhöz. Tiba Tamás pedig azt gyakorolta, hogy kell a tűző napon az Audit kiásni a homokból. Délelőtt a tengerpart friss homokjában ugyanis tengelyig süllyedt az Audija. A helybeliek szórakoztatására Tiba órákig túrta a homokot az autóval, mire a Viky Team tagjai csörlővel kihúzták. A motorosok is kipróbálták az ásóikat. Király László és Horvát András Zoltán a tengerparti utat választották, és ők is alaposan elmerültek.

Több csapatot is lekapcsoltak a rendőrök gyorshajtásért. A 25-ös Csontbrigád tagjainak (Mercedes Sprinter) 30 euró büntetést plusz két üveg ajándék sört kellett fizetnie. De nemcsak a sorozatos rendőri ellenőrzések nehezítették a résztvevők életét, feltűntek az első tevék és kóbor szamarak is. Ezek egyre komolyabb problémát fognak jelenteni az elkövetkező napokban.

7. nap (január 1., vasárnap): A mezőny megérkezett a Szaharába. Rossz benzin, rendőrök és tevék nehezítik a haladást.

Reggel 8 órakor rövid eligazítás után ismét autóba pattantak a Budapest-Bamako résztvevői. Délelőtt az Antiatlasz utolsó lankáit is maguk mögött hagyták. Amint beléptek a Szahara kapuján, mindenkin eluralkodott a "rejtői" hangulat. Apró, poros falvak és kíváncsi helybéliek üdvözölték a magyarokat, amerre csak elhaladtak.

A gyakori rendőri ellenőrzések mellett megjelentek az első katonai ellenőrző pontok is. A mezőny ugyanis átlépett a marokkói fennhatóságú Nyugat-Szaharába. Itt 1991 óta ENSZ katonák által felügyelt tűzszünet van érvényben. Már az út is keskenyebb és rosszabb minőségű, mint eddig.

A rajt kicsit nehézre sikeredett az audisoknak. A 33-as Tata és a 06-os Nissan Patrol versenyzői először Tiba Audijának a tönkrement kuplungját rakták össze. Miután a 05-ös Audi elkészült, Lajos 'Cupák' László Audiját tették rendbe. A Moslek.hu csapat autójában a koszos üzemanyag okozott károkat. A nap hősei mindenképp Matuska István, László Károly, Hegyi Viktor és Szabó Tamás voltak, akik saját pozíciójukat áldozták fel azért, hogy társaik időben elindulhassanak.

A futam résztvevői többször is megtapasztalhatták már a páratlan marokkói vendégszeretet. A 10-es OffRoadStation csapat és 13-as Fiat Ducato lakóbusz bérlőit egy Mohamed nevű öreg halász invitálta meg friss sült halra. A magyarok Borsodi sörrel és finom Újházi tyúkhúslevessel viszonozták Mohamed bácsi kedvességét. A 39-es Land Rover Defender legénysége pedig egy kisebb falu lakosságának tartott előadást Magyarország hegy- és vízrajzáról a helyi hentesbolt előtt.

Ma ismét előkerültek az ásók. A 25-ös Mercedes Sprinter elmerült a tengerpart puha homokjában. A Napló stábja ásta ki őket végül. "Szerintem ezek után a TV2-esek nem akarnak többet minket látni" - mondta mosolyogva Doór Ferenc, a Sprinter kapitánya.

Elsőként a Viky Team tagjai értek a célba annak ellenére, hogy nyolc alkalommal állították le őket. Másodikként a szlovák Ulrich házaspár ért be. Harmadikként a Coimbra Racing Trabija gurult be a sivatagi táborba. A Moslek.hu csapat, akik remekeltek az európai szakaszokon, ma nemcsak, hogy jóval később indultak mint a többiek, de egyszer egy harminc egyedből álló lassú, komótosan bandukoló tevecsordát is át kellett, hogy engedjenek maguk előtt.

Este 8-kor Tibáék még nem voltak a célban. A versenyzők az éjszakát a Szaharában, a csillagos ég alatt töltik. Hétfőn Dakhla felé száguld tovább a sivatagi karaván.