Palik máris feladta a Dakart

Vágólapra másolva!
Az első két nap hírei a 28. Dakar-raliról: motorhiba miatt máris kiestek Palikék, a többi magyar még versenyben van. Az autósok közt az európai szakaszok után a kétszeres WRC-világbajnok spanyol Carlos Sainz (Volkswagen) vezet.
Vágólapra másolva!

Palik László a 28. Dakar-rali második szelektív szakaszán motorhiba miatt feladta a versenyt! Csapata elindult haza; a többi magyar résztvevő továbbra is versenyben van, és jó eredményeket ért el a második napon: a legjobb pozícióban a Kiss-Czeglédi duó áll, összetettben a 45. hely az övék; Lisziék az 54. helyen állnak; Szalay Balázs jó autózással feljött a 69. helyre, Kristóf Márton pedig jelenleg a 95. pozíciót foglalja el összetettben.

Hétfőn már Nadorból, Marokkóból, Afrikából rajtol a mezőny, és 672 km (ebből 314 km szelektív) után érkezik meg Er Rasidiába.

"Nagyon el vagyunk keseredve, hogy nem tudtunk örömet szerezni azoknak, akik szurkoltak, bátorítottak és erőt adtak nekünk az elmúlt hónapokban a 2006. évi Dakar-ralira. Röviden a történet a következő: Malagától - ahol a mezőny hajóra szállt Afrika felé - 80 kilométer távolságra az autópályán, hozzávetőleg 110 km/h-s tempónál a motor főtengelye minden előjel nélkül eltört, és ennek következtében a motor abban a pillanatban javíthatatlanul tönkrement."

Még együtt a csapat

"A Dakaron a motor az autónak azon egysége, amelynek cseréje minden körülmények között tilos, ezért a verseny számunkra akkor és ott véget ért. Mostantól szorítunk a többi magyar versenyegységnek, és megkezdjük a felkészülést a 2006. évi Világkupa-sorozatra és a 2007-es Dakar-ralira" - így Palik László és Darázsi Gábor nyilatkozata.

1. nap, Lisszabon-Portimao, 370 km (83 km szelektív):

Az autósok mezőnyében a kétszeres ralivilágbajnok spanyol Carlos Sainz (Volkswagen), a motorosok között a francia Cyril Despres (KTM) volt a leggyorsabb a 28. Dakar-rali első napján, melyen a hagyományoktól eltérően már éles versenyre is sor került. A szervezők ezúttal eltekintettek a prológtól, így mindjárt a nyitányon tényleges - igaz, még országúti - küzdelem zajlott. A mezőny Lisszabonból vágott neki a 370 km-es napi penzumnak az Algarve tartományban található Portimao felé, s menet közben, Beja és Almodovar között teljesített egy 83 km-es gyorsasági szakaszt. A rendkívül sáros útszakaszon látványos verseny alakult ki, az út mentén több ezer néző figyelte a száguldó autókat.

Forrás: MTI

Sainzcal az élen a Volkswagen a Mitsubishi trónjára tör

A január 15-ig tartó viadalt először a motorosok kezdték Jorge Sampaio köztársasági elnök jelenlétében, majd az autósok és a kamionosok indultak útnak. A nevezési lista alapján több mint 500 egység igyekszik teljesíteni az előírt 9043 km-t, a dakari Rózsaszín-tóig. A verseny történetében még soha annyi magyar nem próbált szerencsét, mint ezúttal: az autósok között öt duó képviseli a piros-fehér-zöld színeket, a motorosoknál négyen kísérlik meg átszelni a sivatagot. A kamionosok mezőnyében két magyar trió próbálkozik, ráadásul egy quados (négykerekű motoros) is szeretne eljutni a szenegáli fővárosba.

Forrás: MTI

Greff Róbert quaddal igyekszik Dakarba

A gépátvétel utolsó óráiban, még pénteken a versenybíróság kizárt öt DAF-alakulatot, többek között a korábbi Dakar-győztes Jan de Rooy nevével fémjelzett triót, mivel az új fejlesztésű kamionok nem feleltek meg a 2005-ös homologizációnak. Így végül - a nevezési lista alapján - 252 motoros, 183 autós duó, valamint 69 kamionos csapat rajtolt el szombaton a portugál fővárosból.

Eredmények:
1. szakasz:
autósok (174 befutó alapján):
1. Sainz, Schulz (spanyol, német, Volkswagen) 56:20 p
2. Sousa, Lurquin (portugál, belga, Nissan) + 1:30 p
3. Saby, Perin (francia, Volkswagen) + 1:51 p
... 40. Kiss Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup) + 11:03 p
...54. Liszi László, Tóth Dénes (Mitsubishi Pajero) + 12:57 p
...75. Palik László, Darázsi Gábor (Nissan Pickup) + 15:28 p
...79. Kristóf Márton, Hujber Imre (Bowler) + 16:19 p
...111. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) + 20:50 p











kamionosok (54 befutó - 69 rangsorolt - alapján):
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, KAMAZ) 1:12:59 ó
2. Biasion, Albiero, Diamante (olasz, IVECO) + 2:20 p
3. De Azevedo, Martinec, Justo (brazil, TATRA) + 3:15 p
...12. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György (MAN) + 13:18 p
...13. Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila (MAN) + 16:48 p
...63. Szaller Zoltán, Laklóth Aladár, Csitári Tibor (Mercedes) + 6:17:01 ó

2. szakasz, Portimao-Málaga, 567 km (115 km szelektív):
autósok (174 befutó alapján):
1. Sainz, Schulz (spanyol, német, Volkswagen) 1:34:28 ó
2. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi) + 25 mp
3. Al-Attija, Guehennec (katari, francia, BMW) + 28 mp
...37. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) + 15:27 p
...53. Kiss Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup) + 17:46 p
...63. Liszi László, Tóth Dénes (Mitsubishi Pajero) + 19:26 p
...101. Palik László, Darázsi Gábor (Nissan Pickup) + 25:16 p
...109. Kristóf Márton, Hujber Imre (Bowler) + 26:56 p

Az összetett állása:
1. Sainz, Schulz 2:30:48 ó
2. Alphand, Picard + 3:45 p
3. Roma, Magne (spanyol, francia, Mitsubishi) + 4:14 p
...45. Kis, Czeglédi + 28:49 p
...55. Liszi, Tóth + 32:23 p
...69. Szalay, Bunkoczi + 36:17 p
...95. Kristóf, Hujber + 43:15 p

motorosok (226 befutó):
1. Faria (portugál, KTM) 1:37:07 ó
2. Esteve (spanyol, KTM) + 1:07 p
3. Casteu (francia, KTM) + 1:28 p
...47. Kátai Péter (KTM) + 13:06 p
...51. Varga Ákos (KTM) + 13:22 p
...198. Herman Henrik (KTM) + 40:26 p
...220. Szilvási Péter (KTM) + 59:55 p
...224. Greff Róbert (Suzuki) + 6:07:53 ó

Az összetett állása:
1. Esteve 2:37:24 ó
2. Coma (spanyol, KTM) + 8 mp
3. Rodrigues (portugál, Yamaha) + 43 mp
...45. Kátai + 19:50 p
...74. Varga + 31:25 p
...176. Herman + 59:16 p
...213. Szilvási + 1:44 ó
...222. Greff + 6:22 ó

kamionosok (69 befutó):
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, KAMAZ) 2:00:01 ó
2. De Azevedo, Martinec, Justo (brazil, TATRA) + 1:50 p
3. Biasion, Albiero, Diamante (olasz, IVECO) + 4:30 p
...24. Szaller Zoltán, Laklóth Aladár, Csitári Tibor (Mercedes) + 17:49 p
...49. Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila (MAN) azonos idővel
...50. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György (MAN) azonos idővel

Az összetett állása:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin 3:13 ó
2. De Azevedo, Martinec, Justo + 5:05 p
3. Biasion, Albiero, Diamante + 6:50 p
...10. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György + 31:07 p
11. Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila + 34:37 p
...56. Szaller Zoltán, Laklóth Aladár, Csitári Tibor (Mercedes) + 6:34:50 ó