Dakar: Kisék már zombisodnak

Vágólapra másolva!
A 28. Dakar-rali hatodik, csütörtöki, maratoni, már mauritániai szakasza után az autósoknál a spanyol Sainzot összetettben megelőzte Volkswagenes csapattársa, a dél-afrikai De Villiers. A motorosoknál továbbra is a spanyol Coma vezet, az ugyancsak KTM-es, francia címvédő Despres bukott - nem tudni, folytathatja-e. A magyarok közül Kiséknek és Darázsiéknak volt jó napjuk.
Vágólapra másolva!

A motorosoknál a chilei De Gavardo volt a csütörtöki legjobb (Tan Tan-Zouerat, 444 km szelektív, kő, homok, dűne, minden). A regionális MOL Dakar Rally szlovák versenyzője, Jaroslav Katrinak a 14., Varga Ákos a 65. helyen ért célba (177 befutó alapján). Összetettben Coma, Despres, Esteve Pujol a dobogósok sorrendje (Coma előnye 3:43 perc), Katrinak a kiváló 9., Varga a büntetések miatt a 148. pozícióból várja a folytatást. Despres amúgy elesett, kórházba vitték kulcscsonttörés "alapos gyanújával", de folytatja...

Nincs már a listán sem Szilvási Péter, sem Hermann Henrik, sem a quados Greff Róbert, azaz egyedül csak Varga Ákos motorozik magyarul.

Az autósoknál a francia Magnaldy nyerte a szakaszt Schlesser-Forddal. A vezető helyen a dél-afrikai De Villiers váltotta a spanyol Sainzot, a kétszeres WRC-világbajnok hátránya 22 mp. Bronzos helyen is volkswagenes van, a német Kleinschmidt. Kis Sándor (144 befutó alapján) 35. lett a gyorson, összetettben már a 25. helyen áll. Szalay 64. (abszolútban 65.), Kristóf 83. (74.), Liszi 118. (73.) lett (eltört az első difijük, hátsókerékhajtással mentek nem keveset).

A kamionosoknál az orosz Csaguinék hatból hatnál tartanak, előnyük már két óra a címvédő honfitárs Kabirovékkal szemben. Darázsiéknak most nem kellett Szalayék segítségére sietniük, így a remek 13. helyet érték el (abszolútban a 17. helyen állnak), Szallerék a 34. (39.), Szobiék a 37. (31.) pozícióban estek a célba.

Pénteken Atarba tart a mezőny, 521 km, ebből 499 a gyorsasági.

Eredmények, autósok (144 befutó):
1. Magnaldi, Debron (francia, Schlesser-Ford) 3:22:54 ó
2. Schlesser, Borsotto (francia, Schlesser-Ford) 2:55 p h.
3. de Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen) 3:46 p h.
...35. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup) 1:14:30 ó hátrány
...64. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) 1:42:20 ó h.
...83. Kristóf Márton, Hujber Imre (Bowler) 2:14:21 ó h.
...118. Liszi László, Tóth Dénes (Mitsubishi Pajero) 3:21:35 ó h.

összetettben:
1. de Villiers, Thorner 16:33:58 ó
2. Sainz, Schulz (spanyol, német, Volkswagen) 22 mp h.
3. Kleinschmidt, Pons (német, olasz Volkswagen) 34 mp h
...25. Kis, Czeglédi 4:17:24 ó h
...65. Szalay, Bunkoczi 7:33:22 ó h.
...73. Liszi, Tóth 8:28:23 ó h.
...74. Kristóf, Hujber 8:38:12 ó h.

motorosok (177 befutó):
1. de Gavardo (chilei, KTM) 4:00:32 ó
2. Sala (olasz, KTM) 3:23 p hátrány
3. Esteve (spanyol, KTM) 3:52 p h.
...65. Varga Ákos (KTM) 1:19:04 ó h.

összetettben:
1. Coma (spanyol, KTM) 18:15:45 ó
2. Despres (francia, KTM) 3:43 p h.
3. Esteve 4:25 p h.
...142. Varga 12:53:04 ó h.

kamionosok (63 befutó):
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, KAMAZ) 4:03:19 ó
2. Stacey, Gotlib, Der Kinderen (belga, MAN) 17:23 p hátrány
3. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, Kamaz) 27:34 p h.
...13. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György (MAN) 1:34:06 ó h.
...34. Szaller Zoltán, Laklóth Aladár, Csitári Tibor (Mercedes) 2:38:22 ó h.
...37. Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Éder Attila (MAN) 2:51:04 ó h.

összetettben:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin 19:57:20 ó
2. Kabirov, Beljajev, Mokejev 2:00 ó h.
3. Loprais, Gilar, Loprais (cseh, TATRA) 2:07:43 ó h.
...17. Darázsi, Szalai, Rack 6:51:11 ó h.
...31. Szobi, Jobbágy, Éder 10:13:27 ó h.
...39. Szaller, Laklóth, Csitári 17:39:33 ó h.