Bamako: szétszakadt a mezőny

Vágólapra másolva!
Január 8., vasárnap. Infók a Budapest-Bamako versenyről telefoninterjú alapján Villám Géza főszervezővel, Maliból. Megjött az elmúlt napok hiteles krónikája is. Mindjárt vége!
Vágólapra másolva!

"Hihetetlen kemény volt az elmúlt három nap. A mezőny teljesen széthúzódott. Vannak, akik az eredeti ütemnek megfelelően már Mali fővárosa, Bamako felé száguldanak, de többen lemaradtak. Jelenleg úgy néz ki, hogy mi 24 órás hátrányban vagyunk, de vannak, akik még mindig Mauritániában autóznak. Az ő lemaradásuk oka elsősorban technikai, de ugyanígy közrejátszott a fáradtság is. Szombaton például a térképek szerint egy földúton kellett volna haladnunk, ehelyett egy sziklás, alig járható ösvényen találtuk magunkat. A motorosok nagyon elfáradtak délutánra, így ismét meg kellett szakítani az utat.

A 00-ás felvezető autóval egész éjszaka vezetve mi előrementünk, hogy valamelyest beérjük a mezőny elejét, de így is csak Kayesig jutottunk, ami a szombati cél lett volna. Sajnos a kommunikáció is akadozik közöttünk, hiszen a műhold-telefonjaink csak álló helyzetben és a szabad ég alatt működnek, így amikor vezetünk, nem tudunk egymással beszélni. Mivel mi két napja folyamatosan úton vagyunk, nem sok hírt kaptunk eddig a többiekről.

Annyit azért elmondhatok most már, hogy mindenki jól van. Volt egy kisebb sérülés, az egyik szerelő száját érte ütés szerelés közben, de orvosaink tájékoztatása szerint sikerült ellátni a sebet. Embertpróbáló napok állnak mögöttünk. Nagyon elfáradtunk, és még nincs vége. A szerencsésebbek hétfőn megérkeznek Bamakóba, de leszünk páran, akikre még nagy kihívások várnak."