Bertalan kolléga gyakorlatilag minden leírt az előző oldalon, illetőleg elmutogatott az autósmoziban, így nekem már csak egy kis különvélemény összehegesztése jutott feladatnak. A dízel Ignis után nagyjából tudtam, hogy mire kell számítani, így nem vártam csodát sem a menetteljesítménytől, sem a fogyasztástól. A Fiat által kifejlesztett, ám - némi GM-közvetítésnek köszönhetően - a Suzuki által is előszeretettel alkalmazott, sőt gyártott 1248 köbcentis kis turbódízel kedves, takarékos jószág, egy igazi technikai csemege, jól mutatnak a katalógusokban a paraméterei - különösen a gyár által beígért fogyasztás -, ám a gyakorlatban eddig nálam valahogy sohasem jött össze a nagy bizonyítás.

A motor hidegen kicsit rekedten kezd el dolgozni, ám átmelegedve hamar kigyógyul a krákogásból, és sokkal kellemesebb hangokat ad ki magából. Kétezres fordulat alatt gyakorlatilag nem történik semmi, 2000-től 3600-ig jön egy kellemes, ám a várakozásokat nem meghaladó gyorsulás, majd e fölött szintén semmi, csak keserves bőgés. A váltó hosszú áttételezése sajnos nagyon nem passzol a motor karakteréhez, mert ha normális tempóban kapcsolgatunk, akkor egy ezressel is visszaeshet a fordulat, jó eséllyel a 2000 alatti "halálzónába", és várhatunk, amíg ismét magára talál a motor.

Forrás: [origo]

Ha nem akarunk az autóval és a kalaptartóra helyezett kutyussal együtt egy-egy óriásit bólintani miden egyes váltás után, kénytelenek vagyunk pörgetni a kis dízelt és villámsebesen kapcsolgatni, ám ekkor ugye el lehet felejteni a katalógusfogyasztást, ami a valóságban megközelíti egy hasonló lökettérfogatú benzinesét. Nálam 7 liter környékén alakult a fenti vezetési recepttel az átlagfogyasztás, de, hogy ez mennyre nem reprezentatív, azt jól jelzi, hogy egy kollégának 5,9 litert sikerült kihoznia többnyire városi araszolgatás mellett.

Amit viszont érdemes volt ismét felidézni a régi Swiftekből, az a remek futómű, amely tökéletesen kiszámíthatóan viselkedik minden helyzetben: ha csúszni kezd, szépen megy az eleje, gázelvételkor, pedig a feneke kezd el mozogni az autónak, remek móka.

Forrás: [origo]

A dízel Swiftet jelenleg csak az ötajtós karosszériával lehet megvásárolni (közepes) GLX felszereltség mellett, ami 2 999 000 forintot jelent. Ez forintra megegyezik a leggazdagabb felszereltségi szinttel (GS) rendelhető dízel Ignis árával, csak, hogy ne legyen olyan egyszerű a választás. És, hogy tovább bonyolítsuk a helyzetet: ugyanezzel a dízelmotorral 2,6 millióba kerül a Punto Classic ötajtós alapváltozata, míg az Opel Corsa 1,3 CDTI ötajtós kiviteléért (minő meglepetés, ugyanaz a Fiat-fejlesztésű motor) 2 776 000 forintot kérnek Essentia felszereltséggel.

Nógrádi Attila