Matuzsálem haszonjármű: Ilo Goliath

A Mátra déli lejtőin megbúvó kis faluban, Visontán látogattuk meg a Mátra Veteránjármű Egyesület új elnökét, Harkó Lászlót, hogy megismerjük az ország egyik legrégibb üzemképes haszonjárművét. A teherkocsit Juhász Béla járta körül. Fotó: Ács Attila.

Amint júniusi számunkban beszámoltunk róla, a 2000-ben alakult Mátra Veterán Egyesület ez év elején tragikus hirtelenséggel elvesztett három alapító tagja közül kettőt, Zombori Zoltánt és Csulák Józsefet. A triumvirátus harmadik tagja, Harkó László egyenes ágon "örökölte" az elnökséget és a vele járó számtalan sok feladatot, a megterhelő felelősséget.

Az egyesület 15 tagból áll, akik kivétel nélkül fiatal titánok, s féltő gondoskodással óvják a régi időkből megmaradt családi relikviákat: a Jawa, Pannónia, Danuvia, Ural motorkerékpárokat. Az autós szekciót Opel Rekord 1700, Škoda S100, Fiat 500 és Trabant 500, valamint egy első kiadású Trabant 601 képezi, és ne feledkezzünk meg Harkó László BMW R12 motorkerékpárjáról és legutóbb a Sorstalanság című filmben feltűnt Adlerjéről sem. Az egyesület tagjai szívesen vesznek részt rendezvényeken, mint például a karácsondi falunapon, amelyen megnyerték a főzőversenyt.

Látogatásunk célja azonban nem az egyesület, hanem az elnök Ilo Goliath kisteherautójának megtekintése és bemutatása volt, amely nemcsak Magyarországon, hanem szülőhelyén, Németországban is olyan ritka, hogy László elmondása szerint sokévi kutatómunkával nemhogy márkatársakat, de még leírási dokumentumokat sem sikerült felderítenie.

A szépen restaurált Goliath előéletéről annyit tudni, hogy 1929-ben gyártották. A motort, a sebességváltót, az első és a hátsó hidat Németországban, az alvázat, a fülkét és a platót pedig a Nay és Róna Gép- és Szállítóeszközgyárban, Budapesten, Kőbányán. Utóbbi cég a gazdasági válság áldozata lett, s ami csak tetézte a bajt, irodája leégett, s az összes irat megsemmisült.

Az Ilo Goliath az ötvenes évekig valahol Pesten szolgált, majd átvezényelték a gyöngyösi öntödébe. A gyártelepen lévő nagy távolságok remek áthidalója volt a kis Ilo, platóján cipelte az öntvényeket, egészen a nyolcvanas évek elejéig, amikor elérte a nyugdíjkort.

Egy helyi szülész-nőgyógyász orvos vásárolta meg, aki reneszánsz ember lévén a szakmáján kívül remekül értett a kőművesmunkához, a vasöntéshez, és természetes módon az autórestauráláshoz is. Az orvos, és hivatásos katona veje gyorsan alvázig csupaszította a Goliathot, amikor az időközben megromlott házasságú tisztet a Dunántúlra helyezték.

A gyakorlott gépjármű-felújítók tudják, hogy a restaurálás egyedül, társ nélkül különösen nehéz dolog, esetünkben is zátonyra futott a munka. Az atomjaira szedett kisteherautó elfeledve hevert az udvar különböző pontjain, amikor az időközben megözvegyült orvosfeleség exvejét megpróbálta rávenni, vigye el az ócskahalmot, mert bizony már csak azt az egyet szeretné elérni életében, hogy ne MÉH-telepre emlékeztessen házának udvara.

Vannak dolgok, amelyeket egyesek lehetetlennek, mások kihívásnak tartanak. Egy börzei beszélgetést, majd adásvételt követően Harkó László tulajdonába került a kis Ilo Goliath, s ő még hetekig visszajárt a házhoz, hogy az udvar, a padlás és a műhely rejtekeiből összeszedje a valószínűsíthetően a kisteherautóhoz való alkatrészeket.

Sajnos az önindító és az osztófej tartózkodási helyét a többhetes expedíció sem fedezte fel, így manapság egy jócskán átalakított FIAT 500-osztófej dolgozik a kéthengeres motoron, indításkor pedig jó szolgálatot tesz a kurbli.

László elmondta, hogy az összerakás másfél évig tartott, az esélye pedig, hogy egyszer összeálljon a mű, a Biblia-beli Dávidéhoz volt hasonló, Góliát ellenében. Az azóta több találkozót megjárt kisteherautó megbízhatóságára jellemző, hogy a 2004-ben Gyöngyösön megrendezett veteránverseny 80 kilométeres távját műszaki hiba nélkül tudta teljesíteni.

A Harkó László Ilo Goliathjában dolgozó, 1926-ban kifejlesztett, P2/335 motor igazán sokoldalú erőforrás. Ez a konstrukció hajtotta a Karl Metz TS 6/6 mobil tűzoltópumpát, amelyet néhány jól megtermett lánglovag a kereténél fogva könnyedén cipelhetett a tűzeset közelébe. Használták telepített formában vízszivattyúk hajtásához, és ugyanez a kéthengeres volt a Hela Samson kistraktor szíve is. P2/335 hajtotta azt a háromkerekű teherautót, amelyet az 1930-as években építettek, és a funkcionalitás jegyében a platón pótülésekkel láttak el. Érdekes módon a vezetőfülke hátsó részéből nyíló csapóajtón keresztül tudták a hátul ülő utasok megközelíteni helyeiket. A gépezetnek háromfokozatú váltója volt, s kardántengely vitte az erőt a differenciálműbe, a hátsó futóműhöz.

(Veterán Autó és Motor)