Harmincéves a VW Golf GTI

Vágólapra másolva!
Az AutoMuseum Volkswagen 2006. február 10-én nyitotta meg a "30 éves a Golf GTI" kiállítást.
Vágólapra másolva!

A GTI rövidítés a Grand Tourismo Injection-t takarja, amely a vezetés élményének, dinamizmusának és tökéletességének rövidítése. 30 év telt el azóta, hogy az ős Golf GTI 1976 júniusában, a hockenheimi versenypályán bemutatkozott az autós újságírók előtt. Akkor még néhány kritikus hangot is lehetett hallani, többen azt is kétségbe vonták, hogy a homologizációhoz, azaz a motorsportban a regisztrációhoz szükséges minimálisan előírt mennyiséget, 5.000 autót egyáltalán el tudják adni.

A kérdés hamar eldőlt: a próbaszéria gyártásának elindulása után alig néhány nappal már valamennyi modell elkelt, s megkezdődhetett a sorozatgyártás, a Golf GTI pedig meghódította az autópályákat.




Az AutoMuseum Volkswagen a hét minden napján, még ünnepnapokon is délelőtt 10 és este 18 óra között várja a látogatókat.