Megérkezett a szupertakarékos Dacia

Vágólapra másolva!
Az 1,4-es és 1,6-os benzinmotorok mellé ezentúl egy takarékos kis dízelmotor is rendelhető a Dacia Loganokhoz. A 2,4 milliós alapárú Logan 1,5 dCi-t, egy rövid menetpróba erejéig mi is kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!

A Logan két benzines változata már járt nálunk, most azonban az új dízelt volt alkalmunk vezetni, amelybe - a Renault más modelljeiből már jól ismert - 1,5-ös dCi erőforrás került. A második generációs, közvetlen befecskendezéses motor 68 lóerőt és 160 Nm-es nyomatékot produkál a Loganban, ez utóbbi értéket egyébként már egészen alacsony, 1700-as percenkénti fordulat mellett teljesíti.

Az ötfokozatú manuális váltó megegyezik az 1,6-os benzinesével, egyedül csak a fokozatokat vették egy kicsit hosszabbra, hogy jobban passzoljon a dízel karakteréhez. Az utastér hangszigetelése remekül sikerült, alapjáraton alig hallható a motor járása, ráadásul az autónak ez a remek szokása még nagyobb tempónál is megmarad. Az imént emlegetett váltó könnyedén és precízen jár, belekötni egyedül csak a túl magasan fogó kuplungba és a kissé idétlen szögben álló kormányba lehetne, de ezeket néhány nap alatt meg lehet szokni, szeretni már kevésbé.

Forrás: [origo]A mindössze néhány kilométeres tesztút alatt természetesen nem derült ki semmi az autó fogyasztásáról, a gyári sajtóanyagban 4,7 literes átlagot emlegetnek, ezt hamarosan le is ellenőrizzük egy hosszabb teszt alkalmával. Ha a gyári fogyasztással számolunk, akkor a dízel Logan elméleti hatótávolsága 1000 km feletti, köszönhetően az 50 literes üzemanyagtanknak, így feltehetően nem ez a modell lesz a benzinkutasok kedvence. Az üzemeltetési költségek szintén a spórolós családapák vágyálmait idézik, átlagos használat mellett, elég csak 20 ezer kilométerenként szervizbe járni.

Forrás: [origo]A Logan 1,5 dCi kizárólag Ambiance és Lauréate változatban kapható 2 3900 000 forintos, illetve 2 599 000 forintos bruttó áron. Mindkét szintben már benne van a központi zár, a szervokormány és a vezetőoldali légzsák, az ABS-ért és az első utas légzsákjáért azonban már fizetni kell. A dízel Logan Ambiance felszereltségű változata pont 200 ezer forinttal haladja meg a hasonló színtű 1,6-os modellét, amit viszonylag hamar kitermelhet az olcsóbb üzemelésével.

A gázolajos Logan legnagyobb ellenfelét ugyancsak házon belül kell keresni, a Renault Thalia ugyanezzel a teljesítményű dízelmotorral és némileg jobban felszerelve (Comfort csomag) 2 830 000 forintba kerül.

Forrás: [origo]