Reményteli eredmények a magyar MotoGP-s csapatnál

Vágólapra másolva!
A hideg idő és egy hibás alkatrész hátráltatta a Team Toth munkáját a szerdai tesztelésen Spanyolországban. A nehézségek ellenére bíztató eredmények születtek.
Vágólapra másolva!

Szerdán az időjárás kevésbé kedvezett a versenyzőknek a Katalán pályán, ugyanis elég hideg és borús volt az idő, így a 125 köbcentisek kicsit később kezdtek, mint lehetett.

A versenyzők csak 11:30 körül mentek ki a pályára, ám ennek ellenére Tóth Imre nagyon erősen kezdett és tartósan az első 10-ben volt. Miután Imre könnyedén mente az 1.53.3-as köridőt, elkezdtek néhány "pepecs" munkára - és nem az időeredményre - koncentrálni. Betettek egy új hengert, amit le akartak tesztelni még a futamok előtt. Mint utólag kiderült, ezt igen jól tették, mert a hengerről kiderült, hogy hibás.

Először a karburálást próbálták hozzáhangolni, abban keresték a hibát, de a motor erőtlen maradt. Miután minden létező hibaforrást leteszteltek, megállapították, hogy a henger okozza a problémát. Mivel már csak 20 perc volt az edzés végéig és Imi lecsúszott az időtáblán úgy döntöttek, hogy villámgyorsan kicserélik a hengert.

A csapat másik versenyzője, Roberto Locatelli szerelői is besegítettek a 'műtétnél', így 7-en 12 perces rekordidő alatt kicserélték a hibás alkatrészt. 8 perc, azaz 4 kör maradt, amit Imi optimálisan kihasznált, minden körben javított, az utolsóban a legtöbbet, de egy versenyző felült előtte, elrontva ezzel a kört.

Délután 2-kor az eggyel nagyobb géposztály versenyzői vették át a pályát, köztük a Team Toth másik motorosa, Locatelli is. Elég későn kezdtek és az idő egyre hűvösebb lett. A főszerelő pár rugózás beállítást próbált, így nem az időeredményre koncentráltak. Loca így is a 7. helyen végzett a 27-ből, ami nagyon jó kezdés az első hivatalos teszten.

(Team Toth)