Csütörtökön bemutatkozott a sajtónak a ráncfelvarrt Kia Magentis, amely hazánkban három motorváltozatban lesz kapható. Alapár ezer forint híján hatmillió, bevezető akció keretében most kétszázezerrel kevesebbért gurítható haza.

Itt van, lehullt hát végre a lepel az új Kia Magentisről, a koreaiak középkategóriás  büszkeségéről, amelytől nagy-nagy sikert vár a gyár az európai, és persze a magyar piacon is. Mielőtt az ünnepélyes bemutató megtörtént volna, röviden megismerhettük a Kia következő évekre vonatkozó terveit, szaladjunk át gyorsan az elhangzottakon.

Négy év alatt 13 modell bevezetését tervezi a hárombetűs márka, a legfontosabb újdonság a Genfi Autószalonon bemutatott, a C szegmensbe érkező, egyelőre Cee'd tanulmánynéven futó Cerato-utód. Az autóról annyit tudtunk meg, hogy a szériaváltozat csak nagyon apró részletekben különbözik majd a koncepciótól, s hogy idén decembertől már gyártják is a Kia új, zsolnai üzemében.

Még ebben az esztendőben esedékes két ráncfelvarrás, az Opirus és a Sorento esik át arcplasztikán, de 2006 lesz az az év, amelyben a Kia "világbajnok árakkal" próbálkozik. Ennek apropója a németországi focivébé, amelynek egyik főszponzora a koreai márka (legalábbis ezt mondták, a hivatalos partnerek között viszont csak a konszerntárs Hyundai-t találtuk meg, érdekes), lesz hát sok-sok limitált szériás modell vb-logóval, és kedvező árakkal. A tavaly kis visszaesést produkáló hazai autópiacon a Kia 22 százalékos növekedést ért el, az új és különkiadásos modellek segítségével az idei cél is legalább ekkora előrelépés.

Na de ami a fő attrakciót, vagyis a Magentist illeti, megtudtuk, hogy az új változatot már az európai ízlésnek megfelelően tervezték, szemben a most futó generáció inkább Amerikának bejövős irányvonalával. A prezentáció alapján árilag minden fontosabb konkurense alatt maradó autóban mellesleg mindenből van egy pici, jobbról Lexus, balról akármi, mindenki mást mondott, hogy szerinte mire hasonlít.

Akármire is, az biztos, hogy a végeredmény nem csúnya, ráadásul ez a legeslegelső Kia, amely gyári beépített (CD-s) audiórendszerrel készül. A tengelytáv 20 millimétert nőtt, amely kedvezően hatott a belső helykínálatra, s az új modellben több hely jut a fejeknek is, hála a "felfelé korrigált" tetővonalnak. Kilenc külső és két belső (fekete/szürke) szín választható, kárpitból van szövet és bőr is.


Minden Magentisben a szériafelszereltség része a hat légzsák, aktív fejtámla, öv-előfeszítő, fékasszisztens, elektromosan állítható/fűthető tükrök és ESP, ugyanígy a négy irányba állítható kormányoszlop, volánról vezérelhető rádió, hátsó naproló és automata deréktámasz, utóbbiak abszolút újdonságot jelentenek az elődmodellhez képest. A csúcs-Magentisben elektromosan állítható pedálsort is lelni, az abszolút ideális üléspozíció megtalálásához nagy segítség mindez.

Apropó, ülés: a mostanában piacra kerülő Magentisekbe még a régi, rossz oldaltartásuk miatt sokat kritizált első székeket szerelték, a hamarosan érkező dízelekben viszont már új ülések lesznek. Állítólag nagyon jól sikerültek és érdemes rájuk várni, ha ők mondják, biztos van benne valami. Ami a motorokat illeti, az új Magentis összesen néggyel készül, a 2,4-es benzines azonban Európában nem kap szerepet, csak Amerikában lehet rendelni.


A hazai választék 2 és 2,7 literes, V6-os benzinesből áll, a kétliteres dízelre, mint már szó esett róla, picit még várni kell. Ára is csak a kétliteresnek van még, 5 999 000 forinttól indul, bevezető akció keretében azonban kétszázezerrel olcsóbban vásárolható meg. A dízelhez alapáron hatsebességes kézi váltó dukál, a kétliteres benzineshez felár nélkül ötgangosat adnak, míg a V6-os kizárólag ötsebességes automatával kapható.

kd