Xenon fényszórók motorokon

Vágólapra másolva!
A BMW motorgyártó részlege a világon elsőként xenon fényszórót épít néhány nagyszériás modelljébe. Az eddig csak prémium autókon feltűnő, jellegzetes kékes fényű lámpa kezdetben két túramotorhoz rendelhető feláras extraként.
Vágólapra másolva!

A motorozás remek móka, egészen addig, míg lemegy a nap, ugyanis nem csupán a hidegebb levegővel, de - az egy fényszóróból adódó - gyenge látási viszonyokkal is meg kell küzdeni.

Ennek szellemében a BMW motorgyártó részlege gondolt egy nagyot és mindjárt két túragépébe is beépítette az eddig csak autókon megszokott xenon fényszórót, amely azon túl, hogy kétszer nagyobb fényerőt biztosít, még harminc százalékkal kevesebb energiát is igényel, mint egy szokványos halogén izzó.

A motorkerékpárok xenon fényszóróira kifejlesztett tompított fényű változatot egy henger alakú ellenzővel látták el, hogy megvédjék a motorost a fény nemkívánatos szóródásától és vakító hatásától. A jellegzetes, kékes fényű lámpa kezdetben két túrmotorhoz a K 1200 LT és K 1200 GT típusokhoz rendelhető feláras extraként, 77 ezer forintos nettó áron.

Forrás: BMW