Talmácsi nyolcadik a nyitófutamon

Vágólapra másolva!
Talmácsi Gábor, a Humangest Honda magyar pilótája  a 8., Tóth Imre pedig a 26. helyen végzett az Apriliájával a 125 kcm-es kategóriában, a gyorsaságimotoros-világbajnokság jerezi nyitófutamán. A királykategóriában a címvédő Valentino Rossinak sem úgy sikerült a szezonnyitó ahogy eltervezte, mert az első kanyarban kilökték a sóderágyba, ahonnan visszatérve csak a 14. helyen tudta befejezni a versenyt.
Vágólapra másolva!

A hetedik kockából induló Talmácsi a rajt után feljött az ötödik helyre, majd rövid időn belül kialakult egy nyolcas boly.

Öt-hat kör elteltével a spanyol Bautista és Simon, valamint a cseh Pesek ellépett a többiektől, Talmácsi pedig ettől kezdve tartósan a nyolcadik pozícióban motorozott. A verseny felénél Bautista meglépett Pesektől, Simont pedig hárman utolérték.

Az első és a második hely gyakorlatilag eldőlt, a harmadikért alakult ki nagy verseny - ekkor már öt motoros között -, s ebből végül az olasz Pasini került ki a legjobban. Talmácsi némileg lemaradva - a legjobb hondásként - ért a célba. Bautista pályafutása első futamgyőzelmét aratta. A kategória másik magyar résztvevője, az apriliás Tóth Imre csak a 26. helyen fejezte be a versenyt vállsérülése miatt, ami szerencsétlen módon pont a futam alatt újult ki.

Talmácsi Gábor nyilatkozata a verseny után:

"Nagyon elfáradtam a verseny végére. Örülök, hogy az első versenyen az új csapattal sikerült értékes pontokat gyűjtenem. Megpróbáltam az élbollyal menni, de ismét probléma adódott a váltóelektronikával, ami miatt nem tudtam rendesen váltani és kezdtem lemaradni. Azt mondom, hogy összességében nem rossz ez a 8. hely felvezetésnek, és ha én is és a motorom is rendben leszünk, akkor ennél csak jobb lehet a jövőben." - nyilatkozott Talmácsi, aki a csapattól származó információ szerint betegsége miatt a futam előtt infúziót kapott.

Spanyol Nagydíj, végeredmény 125 köbcenti:

S:

Név:

Nat.:

Motor:

Idő:

Hát.:

1

Alvaro BAUTISTA

SPA

APRILIA

41'42.761

2

Lukas PESEK

CZE

DERBI

41'45.833

3.072

3

Mattia PASINI

ITA

APRILIA

41'49.252

6.491

4

Mika KALLIO

FIN

KTM

41'49.454

6.693

5

Julian SIMON

SPA

KTM

41'49.638

6.877

6

Hector FAUBEL

SPA

APRILIA

41'49.898

7.137

7

Sergio GADEA

SPA

APRILIA

41'50.052

7.291

8

Gabor TALMACSI

HUN

HONDA

42'02.692

19.931

9

Joan OLIVE

SPA

APRILIA

42'05.647

22.886

10

Pablo NIETO

SPA

APRILIA

42'09.937

27.176

11

Simone CORSI

ITA

GILERA

42'11.712

28.951

12

Tomoyoshi KOYAMA

JPN

MALAGUTI

42'20.414

37.653

13

Lorenzo ZANETTI

ITA

APRILIA

42'25.575

42.814

14

Federico SANDI

ITA

APRILIA

42'25.670

42.909

15

Andrea IANNONE

ITA

APRILIA

42'25.759

42.998

16

Sandro CORTESE

GER

HONDA

42'29.142

46.381

17

Bradley SMITH

GBR

HONDA

42'33.446

50.685

18

Manuel HERNANDEZ

SPA

HONDA

42'33.930

51.169

19

Nicolas TEROL

SPA

DERBI

42'34.021

51.260

20

Michael RANSEDER

AUT

KTM

42'34.564

51.803

21

Mike DI MEGLIO

FRA

HONDA

42'35.487

52.726

22

Lorenzo BARONI

ITA

HONDA

42'38.459

55.698

23

Karel ABRAHAM

CZE

APRILIA

42'43.963

1'01.202

24

Enrique JEREZ

SPA

APRILIA

42'46.043

1'03.282

25

Vincent BRAILLARD

SWI

APRILIA

42'55.619

1'12.858

26

Imre TOTH

HUN

APRILIA

42'59.801

1'17.040

27

Hugo VAN DEN BERG

NED

APRILIA

43'07.447

1'24.686

28

Mateo TUNEZ

SPA

APRILIA

43'11.705

1'28.944

29

Michele CONTI

ITA

HONDA

43'13.987

1'31.226

30

Esteve RABAT

SPA

HONDA

43'18.750

1'35.989

31

Simone GROTZKYJ

ITA

APRILIA

43'27.699

1'44.938

32

Daniel SAEZ

SPA

APRILIA

43'32.417

1'49.656

33

Joey LITJENS

NED

HONDA

42'13.680

1 kör

34

Roberto TAMBURINI

ITA

APRILIA

42'33.520

1 kör



A pontverseny állása:
1. Bautista 25 pont
2. Pesek 20
3. Pasini 16
...8. Talmácsi 8

Következik: Katari Nagydíj (április 8.)

Forrás: MTI/motogphirek.hu