Visszatérhet a Healey

2006.03.31. 13:55
A brit-amerikai HFI Automotive nyilvánosságra hozta az első rajzot az új Healey 3000-esről.

2006 eleje óta a HFI Automotive markában van a híres-neves Healey márka, amelynek éppen feltámasztásán dolgozik. A konzorcium - amolyan kedvcsinálóként - nemrég nyilvánosságra hozta az első rajzot tervezett új modelljéről, az akció célja, hogy a potenciális vásárlók már most beleszerelmesedjenek az autóba.

Ennek elősegítésére a HFI egy érdekes stratégiát is kidolgozott: noha az új modellnek még nincs ára, sőt, bemutatójának pontos időpontja sincs kitűzve, a hardcore-rajongók számára már most adott a lehetőség, hogy leadják előrendelésüket a várhatóan erőtől duzzadó vasra. Az akció az első 203 modellre vonatkozik, a HFI részéről ez tiszteletadás Donald Healey előtt, aki 50 éve pontosan 203 mérföldes óránkénti sebességgel száguldott, s állított fel akkor világcsúcsot. Az ügyfelek a rendelésnél eldönthetik azt is, hogy a 001-203-ig terjedő skálán konkrétan hányas sorszámú modellt szeretnék a garázsukban tudni.

Az előrendelésért a brit-amerikai konzorcium ezer fontot kér, amit a később kikalkulált, hivatalos árból természetesen levon majd.