Vágólapra másolva!
Április 7-től 9-ig tartott nyitva a 15. Interwheel motoros kiállítás, amely egy kicsit szellősebbre és kisebbre sikerült a tavalyinál.
Vágólapra másolva!

Képes beszámoló a temérdek bőrruháról

Péntektől vasárnapig tartott nyitva a Papp László Budapest Sportarénában az idei Interwheel kiállítás, amely annak ellenére, hogy egy kicsit összement tavaly óta a mosásban, továbbra is a motoros felszerelések egyik legkoncentráltabb hazai piaca volt.

A számtalan körítésen és programon kívül az egésznek változatlanul az volt a legnagyobb előnye, hogy nem kellett az országot keresztül-kasul bejárni egy-egy márka és kereskedő terméke után, az Interwheelen ugyanis szinte mindent fel és ki lehetett próbálni, ami a motorozással kapcsolatos. A napi belépő 1500 forint volt, ami tekintettel a rendezvény börze jellegére nem kevés, ám ez hamar "megtérülhetett" ha valaki vett valamit, ugyanis a legtöbb kereskedő kedvezményesen kínálta portékáját a kiállítás ideje alatt.

A bukósisakok és bőrdzsekik kavalkádjának megszemlélésén túl természetesen még számtalan egyéb lehetőség volt az aktív időtöltésre, ilyen például a kiállításra kivitt szimulátorok macerálása, ám a legtartalmasabb szórakozást a kültéri és beltéri programok, illetve a koncertek jelentették.

Ami a motorokat illeti, nem volt túl reprezentatív a felhozatal, ugyanis a kereskedők többsége nem vitte el azt a kínálatot, amit a Hungexpón lehetett megtapogatni márciusban, de azért így is akadt egy-két látványos stand. Az arénában megcsodálható paripák közül ki kell emelni egy Bimota Tesi 2D-t, amely úgy nézett ki, mintha a jövőből repítették volna oda.