MotoGP: dobogón a magyar csapat

Vágólapra másolva!
Különösen izgalmas versenyt hozott az idény második 250 köbcentiméteres futama Katarban magyar szempontból: a Team Toth csapat első dobogós eredményét szállította olasz versenyzőjük, Roberto Locatelli.
Vágólapra másolva!

Loca katari eredménye különösen értékes, hiszen a remek rajtja után - első helyen fordult az első kanyarban - elkövetett egy hibát és kiszaladt a pályáról, rengeteg időt vesztve. Szerencsére az olasz pilóta nem illetődött meg és egy 20 körös "hajrát" vágott ki. Az egykori világbajnok félelmetes tempóban, páratlan agresszivitással átgázolt a mezőnyön, és a fantasztikus 3. helyre repítette Apriliáját, ami történelmi esemény a gyorsaságimotoros világbajnokság egyetlen magyar csapatának életében.

A győzelmet Jorge Lorenzo szerezte meg ismételten, Andrea Doviziosoval élre menő csatát vívtak az utolsó körben, de a spanyol - és motorja - jobban bírta a hajrát. Hector Barbera lett a negyedik, akit Loca remekül támadott többször is, nem hagyott esélyt a gyári Fortuna Aprilia pilótának.

Hiroshi Aoyama remek eredményt ért el a KTM-nek, 5.lett, mögötte Guintoli végzett, hozta jó formáját a reggeli bemelegítés után. Sebastian Porto 7., míg Simoncelli a Gilerával a 8.lett

"Grande" Locatelli ezzel az eredménnyel feljött az összesített 3. helyre a korábbi 7-ről.

A végeredmény:

S:

Név:

Nat.:

Motor:

Idő:

1

Jorge LORENZO

SPA

APRILIA

41'29.946

2

Andrea DOVIZIOSO

ITA

HONDA

41'30.023

3

Roberto LOCATELLI

ITA

APRILIA

41'49.310

4

Hector BARBERA

SPA

APRILIA

41'49.344

5

Hiroshi AOYAMA

JPN

KTM

41'53.997

6

Sylvain GUINTOLI

FRA

APRILIA

41'58.641

7

Sebastian PORTO

ARG

HONDA

42'03.201

8

Marco SIMONCELLI

ITA

GILERA

42'04.160

9

Yuki TAKAHASHI

JPN

HONDA

42'04.352

10

Jakub SMRZ

CZE

APRILIA

42'04.365

11

Martin CARDENAS

COL

HONDA

42'19.067

12

Andrea BALLERINI

ITA

APRILIA

42'30.015

13

Shuhei AOYAMA

JPN

HONDA

42'30.579

14

Manuel POGGIALI

RSM

KTM

42'34.565

15

Dirk HEIDOLF

GER

APRILIA

42'42.278

16

Arnaud VINCENT

FRA

HONDA

42'43.074

17

Chaz DAVIES

GBR

APRILIA

43'14.630

18

Luca MORELLI

ITA

APRILIA

43'29.896

19

Alessio PALUMBO

ITA

APRILIA

42'29.148