Bumm a fejbe! - Mitsubishi Grandis 2.0 DI-D Instyle

A verseny eldőlt, a legszebb, legsportosabb, legmindenebb egyterű a Mitsubishi Grandis. Mármint külsőre. Nem kell szégyeznie a lemezek alatt lapuló tartalom miatt sem, bár az a hangzavar, amit kétliteres dízelmotorja hidegen csap, egy légkalapácsnak is becsületére válna. Nem vicc.

Látens egyterűfüggő vagyok. Szinte már látom magam előtt a jövőt, ahogy leendő garázsomban egymás mellett parkol, teszem azt anyu Grand Scénicje, meg mondjuk apu Mazda5-je. Vagy Mitsubishi Grandisa, az írás címénél maradva. Hogy tök felesleges egy családba két hasonszőrű jármű, kit érdekel, függőknek nem számít semmi se, praktikusság, tágasság és kényelmesség az dukál mindenkinek. Dunát lehetne rekeszteni azzal az egyterű-mennyiséggel, amivel az elmúlt egy-másfél évben dolgom volt, volt köztük kompakt és nagyobb is rengeteg, a Mitsubishi Grandisával viszont egyszer se sikerült összefutni. Pedig.

A Grandisra felettébb nagy hiba lenne rásütni, hogy új. A tehénre se mondjuk, hogy dinoszaurusz, jó tudni, hogy a Mitsubishi hat/hétszemélyese már 2003-as. Hogy itten Európában nem nagyon van belőle? Erre csak az egyik magyarázat, hogy az öreg kontinensre 2004-ben érkezett meg, a másik, és ami sokkal fontosabb, hogy tavaly októberig csak 2,4 literes, bizonnyal méretes étvágyú benzinmotorral volt kapható. Noooormális? Ki az a hülye, aki olyan családi autót vesz, aminek etetése cudar eladósodáshoz vezet(het)?

Megmondom: senki. Sokfelé jártam mostanában (értsd az elmúlt években) Európában, de egy kezemen meg tudom számolni, hány Grandist láttam. Az egyszeri járókelő, szegény, a Mitsubishivel összetalálkozva kábé azt hiszi, űrhajót lát, annyira meredten bámulja az autót, hogy abból teljesen egyértelmű: korábban még képen se látott ilyet. Az egyik parkolóban konkrétan tetten értem egy fiatalembert, amint éppen mobiltelefonnal fotózta az autót, gondolom nagy "öcsém, mit láttam!"-ozások közepette mutogatta meg este a képeket a haveroknak.

A Grandist különben lehet is mutogatni. Az egyterűek között legalább olyan gyönyörűség, mint a '90-es évek második felében kijött Galant a limuzinmezőnyben, igazi különlegesség, amely ugyan magán viseli az egyterűek jellegzetességeit, mégis messze kitűnik a kategóriából. Sportos, mégis elegáns, a szokásos blabla kivételesen igaz. A letaglózó összhatás egyfelől a szépséges formájú, nyílszerű első fényszóróknak köszönhető, amelyek különösen szemből nézve varázsolják nagyon szigorúvá az orrot. Erre rátesz egy lapáttal a meredek motorháztető is, amelyet a középen trónoló embléma folytatásaként egy vágás (vagy karmolás, ahogy tetszik) díszít, a lökhárító szépen kerekített.

tesztképek

Aztán ott van az oldalnézet, rögtön feltűnik, hogy a Grandis mintha az átlagosnál alacsonyabb volna, de lehet, hogy csak az összébb húzott oldalablakok miatt tűnik így. Nagyon bejön. Az övvonal előbb lágyan emelkedik, majd a tetővonalhoz igazodva ereszkedik, öröm ránézni, a sötétített üvegek miatt ráadásul még vadabb a kép. Legvégül ott van a legjobban sikerült rész, a far, amelyen fent díszeleg egy csinos légterelő, kicsivel lejjebb meg ott vannak az irgalmatlan hosszú, bumeráng alakú lámpatestek, bennük egyenként 24 leddel, amelyek nappal is szemet kiégető erővel szórják a világosságot. Éjszaka kegyetlen a hatás, kilométer messzeségből nyilvánvaló, ha lassít a Grandis sofőrje, a diódákból jutott egyébként a pótféklámpába és a tükrökbe is. Hogy a hátsó ablak kicsit vékonyra sikerült, és emiatt nehézkes a kilátás, hát ezek után minimum megbocsátható vétek. Tolatóradar, oszt jól van.

Jól sikerült a Grandis, na. Feketében különösen ütős. Szeretem a japán formatervezőket, mindig adnak valamit a világnak, ebből a Mitsubishi-féle egyterűből sokkal-sokkal több kellene az utcára. Három elégedett, hümmögéses körbejárás után huppantam csak be a balegybe, kulcs, gyújtás, indítás. Fejfelkapás. Robbantottak? Nem. És még csak nem is légkalapáccsal törik az aszfaltot. Egyszerűen csak beindult a kétliteres dízel.

/auto/ujdonsag/20040912mitsubishi.html