Újabb magyar motorversenyző mutatkozott be nemzetközi porodon: Dudás Péter háromszoros magyar, és négyszeres Alpok-Adria bajnok motorversenyzőnk a tizenegy nemzet versenyzőit felvonultató Suzuki GSX-R Európa Kupa második futamán állhatott rajthoz.

A Superbike Világbajnokság keretein belül, többszázezres nézősereg előtt lezajlott verseny mezőnyében a világ legjobbjai között kellett helytállnia a Team Suzuki versenyzőjének, ahol végül a 16. helyet sikerült megszereznie. A verseny során a célegyenes végén található lassítóban többen is ütköztek, Dudás is kicsúszott a pályáról, de szerencsére esés nélkül tudta folytatni a küzdelmet. A következő három-négy körben sikerült visszatornásznia magát a középmezőnybe, ám ekkor majdhogynem megismétlődtek a rajt utáni események.

Mindezek ellenére a pilóta a tolakodásban résztvevőket maga mögött hagyva győztesen került ki a zűrzavarból, és teljes erőbedobással teljesítette az utolsó köröket. Az első helyezett a szintén szabadkártyásként rajthoz álló olasz veterán Fabrizio Pirovano, a második a tizenhét éves belga Xavier Simeon, a harmadik pedig Philipp Hafeneger német versenyző lett.

"Nehéz verseny volt. A monzai pálya nagyon gyors (a Superbike mezőnyben 190 km/h óra az átlagsebesség), remek a vonalvezetése, de mivel nem lehet belátni a fordulókat, nagyon jól kell ismerni, hogy gyorsan tudjon menni rajta az ember. Mivel én most jártam itt először, ráadásul az egyik edzés esős volt, a másik pedig rövidebb volt a tervezettnél, nem volt túl sok időm alkalmazkodni. Remélem, hogy a legközelebbi misanoi futam még jobban sikerül majd, és a terveimnek megfelelően az első tízben tudok végezni."-nyilatkozta Dudás Péter a verseny után.

Forrás: Team Suzuki