Janika fölényesen nyert a Duna-ralin

2006.05.28. 14:41

A címvédő, hétszeres bajnok ifj. Tóth (Peugeot 307 WRC) győzelmével ért véget a murvás Duna-rali, második Spitzmüller, harmadik Benik lett egyaránt Ford Focus WRC-vel. Három futam után Janika, Benik, Spici az abszolút sorrend. Turi, Asi vagy tagai is még pont nélkül áll.

DuEn képei a Duna-raliról

A szombati törtésések után Janikának (és Bahor Bea navigátorának) semmi más dolga nem maradt vasárnapra, mint nyugodtan autózva besöpörni a 20 pontot, illetve már tesztelni a különböző beállításokat a következő, szombathelyi, szintén majd murvás futamra. Így is tett, végül csúnya fölénnyel nyert, elszakadva ezzel eddigi holtversenyes éllovastársától, riválisától, na ja.

"Az első szakaszok után említette Janika, hogy milyen jó lehet a világbajnoki címvédő Sebastien Loebnek, mert ő tud akár kétperces előnnyel is versenyt nyerni" - árulta el Bahor Bea. "Amikor célba értünk és megláttam az eredménylistát, megveregettem a vállát, és mondtam neki, hogy minden kívánsága ilyen gyorsan teljesüljön."

Bea egyébként nagyon jól érezte magát a versenyautóban: saját bevallása szerint egész nap fülig ért a szája - már amikor nem kellett éppen diktálnia. És tényleg hatalmas lehetett az élmény, hiszen a céldobogón még külön kitért erre. "Köszönöm az élményt Janika, nagyon jól mentél!" - mondta, nagy derültséget okozva a közönség körében (hiszen neki is jókora szerepe volt a sikerben). És persze vastapsot aratott. A párosnak ez volt a második győzelme az idén a Peugeot 307 WRC-vel, és ez egyben azt is jelenti, hogy a hétszeres bajnok immár nem holtversenyben, hanem egyedüliként vezeti az abszolút pontversenyt.

"Nehéz futamok következnek, úgyhogy botorság lenne jóslatokba bocsátkozni, de ha már ilyen jól sikerült az idénykezdet, fontos lenne, hogy a további viadalokon is célba érjünk, és ha lehet, minél jobb pozícióban" mondta ifjabb Tóth. "Persze, nem lesz könnyű hibamentesen autózni, mert biztos vagyok benne, hogy a többiek nagyon igyekeznek majd."

A vasárnapi napról Janika elmondta, hogy szinte tét nélkül mentek, és bár kényelmes dolog az egyperces vezetés, ugyanakkor magában rejti a hibázási lehetőséget is, hiszen az ember nem figyel úgy, mint amikor mondjuk másodpercekre menő küzdelem zajlik. S hogy mit hoz a jövő? Jó ómen-e a murvás futamgyőzelem az elkövetkező két murvás viadal előtt?

"Szombathelyen egészen más jellegű pályákra számíthatunk, de nem izgulok, hiszen a jó minőségű, tiszta utakra egészen biztosan könnyebb beállítani a versenygépet, mint az itteni dobálós, köves, sziklás gyorsasági szakaszokra volt" adott hangot bizakodásának ifjabb Tóth.

A Benik Balázs, Varga duó azzal, hogy a szombati napot technikai hibával zárta, elvesztette minden győzelmi sanszát, hogy aztán az ezüstöt is átengedje a márkatárs Spitzmüller, Kazár egységnek. Abszolút negyedik, s ezzel az A csoport legjobbja a Turán, Rusznák kettős lett Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal. Hasonló, de csak hasonló géppel ötödik, s így az N csoport győztese Botka Krisztián és Mihalik Péter - a Matics, Vinoczai duó az utolsó, nyolcadik gyorson bukta el a sikert. Hatodik, s ezzel a S1600-as kategória nyertesei a Kakuszi fivérek Volkswagen Polóval, Bútoréknak (Suzuki Ignis) ezúttal "csak" egy második hely jutott.

H9-ben, a Ladák meccsében Szabó Lászlóék győztek, A6-ban Balázs Öcsiék (egy másfajta Ladával), N3-ban Ábráhámék (Honda Civic Type-R), A7-ben Takácsyék (Opel Astra GSI), A5-ben Subáék (Skoda Felicia), N2-ben Gyarmatiék (Suzuki Ignis), H10 Keszlerék (Toyota Celica GT-4). Ötvenvalahányan értek célba a közel százból. Vasárnap még két WRC-s volt kénytelen feladni (Turiék és Herczigék már szombaton kiestek): Tagaiék (Skoda Octavia) és Vizinék (Toyota Corolla).

A szervezők tájékoztatása szerint a szombati első gyorson félelmeteset bukó Aschenbrenner György már vasárnap elhagyhatta a veszprémi kórházat, míg társa, Percze Nándor hétfőn mehet haza. Asiékon kívül (a menők közül) Turiéknak és Tagaiéknak sincs még egyetlen egy pontjuk sem. A végelszámolásnál egy verseny eredményét vagy eredménytelenségét lehet eldobni, de ugye már három futamon vagyunk túl...

Duna-rali, végeredmény, élcsoport:
1. ifj. Tóth, Bahor (Peugeot 307 WRC) 1:14:38.5 ó
2. Spitzmüller, Kazár (Ford Focus WRC) + 2:25.0 p
3. Benik, Varga (Ford Focus WRC) + 2:32.1 p
4. Turán, Rusznák (Mitsubishi Lancer Evo VI) + 3:09.5 p
5. Botka K., Mihalik (Mitsubishi Lancer Evo VI) + 8:01.0 p
6. Kakuszi Zs., Kakuszi Cs. (VW Polo) + 8:01.1 p
7. Matics, Vinoczai (Mitsubishi Lancer Evo VI) + 8:13.5 p
8. Bútor, Tóth (Suzuki Ignis) + 8:22.9 p

Az abszolút pontverseny állása (nem hivatalos, élcsoport):
1. Janika 55 pont
2. Benik 47
3. Spici 27
4. Vizin 22
5. Bútor 15
6. Botka K. 13
7. Herczig, Turán, Matics 10-10-10
10. Kakuszi 9

Folytatás: június 22-24., Szombathely-rali.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK