Június 22. és 24. között a magyar ralibajnokság negyedik, murván második futamát rendezik Szombathely környékén. De nem a címvédő ifj. Tóth, Bahor kettősé (Peugeot 307 WRC) az 1-es rajtszám...

Turi Tamásék - eddig sajnálatos módon nem túlzottan remeklő - Skoda Fabia WRC-je mellett Szombathelyen egy másik hasonló típusú autót is láthat majd a raliszerető közönség. Aki pedig vezeti, nem más, mint a világbajnoki futamok immáron rendszeres résztvevője, a cseh Skoda Rally Team versenyzője, Jan Kopecky. A tehetséges, fiatal versenyző és navigátora, Filip Schovanek idén az előkelő ötödik helyezést érték el a Katalán ralin. Kopeckyék jelenléte a magyar versenyzőkre is ösztönzőleg hathat.

"Örülök, hogy egy ilyen gyors és tehetséges versenyző is indul Magyarországon" - mondta ifj. Tóth János, hétszeres abszolút magyar bajnok. "Érdekes lesz hozzá viszonyítani magunkat. Gondolom, arra sarkallja majd a többieket is, hogy mindent kihozzanak magukból, hisz' mégiscsak Magyarországon vagyunk, itthon illene magyar versenyzőnek nyerni."

"Hoppá!" - reagált Benik Balázs, amikor megtudta, hogy a cseh versenyzővel is meg kell küzdenie Szombathelyen. "Nagyszerű mérce lesz számunkra, hisz ő már világbajnokságokon, magasabb szintű versenyeken is bizonyított. Néhány évvel ezelőtt volt alkalmam együtt versenyezni vele a Waldviertel-ralin, ha jól emlékszem, éppen egymás után mentünk. Volt adok-kapok, de akkor még mindketten nagyon fiatalok voltunk."

Forrás: EPA

Kopecky, Schovanek, Skoda Fabia WRC 06

"Az igen! Ez komoly hír" - lelkendezett Spitzmüller Csaba, a tavalyi szommbathelyi verseny győztese is. "Végre van kihez mérni magunkat! Sajnos, a magyar versenyzők pénz híján nemigen jutnak el külföldre. Nagy fegyvertény, hogy egy világbajnoki résztvevő, aki ráadásul már pontszerző helyre is beférkőzött, a legjobb skodás pilóta, elindul Magyarországon, mert így nekünk is lehetőségünk van megmérkőzni vele. A magyar versenyzőknek helyzeti előnyük van, hiszen ismerik a pályákat, ezért talán illene itthon tartani a győzelmet, de valószínűleg ezek nem mi leszünk, a 2002-es Focusunkkal nemigen vehetjük fel a versenyt egy 2006-os fejlesztésű Fabiával. Persze ha egy-egy gyorsaságin elkapnánk, az fantasztikus lenne!"

Előny Janikánál

Három futamon vagyunk túl a hétből, egyet Benik nyert Janika előtt, kettőn fordult a kocka. Előny (8 pont) az ifj. Tóth, Bahor (Peugeot 307 WRC) duónál a Benik, Varga (Ford Focus WRC) kettőssel szemben. A harmadik Spitzmüller, Kazár egységnek (Ford Focus WRC) már komoly a hátránya. Viszont egy évvel ezelőtt éppen Spiciék nyertek Szombathelyen, még Toyota Corolla WRC-vel.

Forrás: Duen

Többezer DuEn-kép a Duna-raliról

A Turi, Tóth párosnak (Skoda Fabia WRC) még nincs pontja, ahogy a Tagai, Zsíros kettősnek sem (Skoda Octavia WRC). Valószínűleg már sem ők, sem Vizinék (Toyota Corolla WRC), sem Herczigék (Subaru Impreza WRC) a korábbi technikákkal nem szólhatnak bele a végső győzelemért folyó küzdelembe, de egy-egy kiváló eredményre képesek lehetnek.

Forrás: Duen

A8-ban a Duna-ralin hatalmasat bukfencező Asiék indulnak, de még nem tudni, milyen autóval. Az a Mitsubishi Lancer Evo VI-os a kukában végezte... S1600-ban Kakusziék (VW Polo) ismét megpróbálják megverni a címvédő Bútorékat (Suzuki Ignis), az N csoportban Botka Krisztiánék (Mitsubishi Lancer Evo VI) állnak a legjobban.