Janika: Már jó haverom a helyi traktoros

2006.07.06. 14:33

A hétszeres abszolút magyar ralibajnok, ifj. Tóth János a Vendégszobában többek között azt is elárulta, hogy bizony tart Benik Balázstól, s csak addig folytatja, míg háttér is van, kedv is van.

Miért tartottál egy év szünetet a pályafutásodban? Nem féltél, hogy kidob utána a raliszakma?
- Gyakorlatilag a költségvetésünk nem volt teljesen kerek. Bizonyos darabszámú futamot meg tudtunk volna csinálni 2004-ben, de ez összesen csak olyan hat futam lett volna, és abban az évben nyolc futamból állt a magyar bajnokság. Ezért azok a támogatók, akik benne voltak a projektben, ők azt mondták, hogy inkább hagyjuk ki ezt az évet, és próbáljunk felkészülni 2005-re. A pakliban benne van az, hogy az ember nem tudja ezt újra elkezdeni, és esetleg végleg szögre akaszthatja a bukósisakot, szerencsére a meglévő támogatóknak a szándéka nagyon erős volt, és nagyon sokat tettek azért, hogy újra versenyautóba tudjak ülni 2005-ben, ami sikerült is.

A tavalyi évben is te lettél az abszolút ralibajnok, ez volt a hetedik abszolút ralibajnoki címed. Illetve az idei esztendőben jelenleg te állsz az élen, és az elmúlt három versenyt te nyerted. Mikor volt ilyen a pályafutásod során?
- Egyébként volt már ilyen a pályafutásomban, de hozzá kell tenni azt, hogy akkor nem voltak ilyen erős ellenfelek, nem volt ennyire kiegyensúlyozott a bajnokság, nem volt ennyi erős ellenfél. Úgyhogy volt 2000-ben és 2001-ben is, de ennek a mostani három futamgyőzelemnek különös értéke az, hogy nagyon szoros csatákban, nagyon nagy versenyekben tudtuk megszerezni az első helyet.

Melyik volt életed kedvenc autója?
- Amennyiben versenyautóról beszélünk, akkor én nagyon kedveltem a Peugeot 206-os WRC-t, gyakorlatilag négy szezonon keresztül versenyeztem ezzel az autóval, és három bajnoki címet sikerült összegyűjteni, úgyhogy ez a legjobb autó, amit eddigi életemben vezettem.

A mostani autód milyen? Az ugye egy 307-es WRC, ez az egyetlen ilyen Magyarországon, és ha jól tudom, túl sok privát versenyző kezében nincs is, tehát beülhettél egy új fejlesztésű 307-es WRC-be. Ez az autó milyen a 206-oshoz képest?
- Ez egy egyedülálló dolog, hogy 307 WRC nemzeti bajnokságban fut, azt hiszem, csak mi vagyunk egyedül a francia bajnokságon kívül, akik ebben a kegyben részesültek, hogy egy ilyen autót kaptak. Az autó gyakorlatilag a 206-osnak egy továbbfejlesztett változata, vezethetőségében és motorerejében más. Motorerejében sokkal erősebb, míg a vezethetőségében kicsit bonyolultabb, kicsit nehezebb vezetni, mint a 206-ost, én azt gondolom, hogy ez az év lesz a tanulóévünk, és el kell jutnunk egy olyan pontra az autóval, amikor mindenféle körülmények között nagyon jól tudunk vele teljesíteni.

Az  mit jelent, hogy erősebb, mint a 206-os? Elvileg mindegyik WRC 300 LE-s kell, hogy legyen...
- Ez a 300 LE-s határ csak egy elvi határ, amit ugye soha nem tudnak kontrollálni. Éppen ezért egyetlen egy dologgal tudják a teljesítményt limitálni, ez pedig a turbószűkítő, ennek az átmérője korlátozva van, de hát elektronikával nagyon sok dolgot meg tudnak oldani, úgyhogy ezek az autók 350-370 LE-sek, csak soha nem tudják kontrollálni.

Forrás: Duen

Navigátorával, Bahor Beával

Mikor kezdted a versenyzést, ki vett rá, hogy versenyezz?
- 1978-ben kezdtem el versenyezni, gyakorlatilag nem vett rá senki, a papám autóversenyző volt, és az ő példáját követve azt gondoltam, hogy nekem is van kedvem ehhez a sporthoz, és ki szeretném magam próbálni.

Tehát közel húsz éve versenyautóban üldögélsz?
- Igen, jövőre jublilálok.

Meddig még?
- Túl sokáig nem lehet szerintem büntetlenül ezt a sportot csinálni, azt gondolom, hogy egy-két-három évet még lehet versenyezni úgy, hogy az embernek van motivációja, tényleg jó érzéssel ül bele az autóba, gyors tud lenni, esetleg tud nyerni is. Aztán amikor ez a motiváció egy kicsit alábbhagy és nincs az a nagy kedv, akkor abba kell hagyni.

Ha az idén is te leszel az abszolút magyar győztes, nyolcadik alkalommal, lesz motiváció a kilencedikre, a tizedikre is?
- Az nagyon fontos dolog, hogy egy olyan háttér van mögöttem a Peugeot Hungária jóvoltából, akik ideális lehetőséget biztosítanak nekem, s ameddig ez lesz, valószínűleg addig fogok versenyezni. Aztán utána, hogy mi lesz, még nem tudom.

Figyeled a focivébét? Kinek szurkolsz? Német-olasz meccs: szerinted ki nyer?
- Szerintem a németek a hazai pálya miatt egy kicsit előnyben vannak, én egyébként a braziloknak szurkoltam, akik sajnos már kiestek. Szerintem ma a németek fognak nyerni, de nagyon szoros meccsben, és szerintem tizenegyesek fognak dönteni.

Francia-portugál csata?
- Én a franciákra voksolnék, mert azt gondolom (egyébként nem biztos, hogy egy rossz elmélet, egy barátomtól hallottam), aki a vb-sorozat elején rossz formában van és gyengébben teljesít, azok a végére összeszoknak, jó formába lendülnek, és jól tudnak teljesíteni. És a franciák épphogy csak bejutottak, úgy tudom, és talán ők jobbak lesznek.

Forrás: Duen

A Szombathely-ralin

Az autóversenyzőkre is igaz ez? Egy kétnapos verseny elején is lehet gyengébben teljesíteni, és a végére beleerősíteni?
- Én inkább ezt egy egész évre vetíteném le, és ez úgy van, hogy az év első fele az a tanulás, a tapasztalatszerzés, aztán a második felében sokkal gyorsabban tudsz  menni, akármilyen körülmény van.

Mikor lehet esélye egy magyar versenyzőnek a nemzetközi ralimezőnyben? Mi kellene hozzá?
- Gyári háttér, igazából így tudom a legegyszerűbben megfogalmazva mondani. Egy gyári háttér ad olyan lehetőségeket, amitől egy pilóta nagyon gyors tud lenni, tud az elejében menni, esetleg tud nyerni, és itt világbajnoki futamról beszélek. Erre van egyébként esély, Magyarországon készítik a Suzuki raliautókat, egy világbajnoki csapatnak az autóit, úgyhogy ha egy fiatal srácot felkarolna ez a gyár, én azt gondolom, hogy erre lenne esély.

Ha téged karolna fel egy gyár, és azt mondaná, hogy adjunk egy esélyt ennek a Janikának egy világbajnokságra, azt gondolom, hogy igent mondanál - milyen esélyeid lennének?
- Én már ehhez egy kicsit öreg vagyok. De egyébként persze, igent mondanék, és nagyon fontos egy ilyen autó megtanulásában és abban, hogy a lehető legtöbbet kihozd belőle az, hogy mennyit tudsz vele tesztelni. Egy ilyen gyári háttér megadja azt, hogy te hetente tudjál ezzel az autóval menni többszáz kilométert, és hogyha ez megvan, akkor azt gondolom, hogy vele az eredmény is jön.

A tesztelésen és a gyakorláson kívül mi az, ami szükséges ahhoz, hogy valaki igazán jó ralipilóta legyen? Ha ideális az autója, van pénze, van ideje tesztelni, mi kell ahhoz, hogy valaki kiemelkedjen?
- Mindenféleképpen kell, hogy legyen hozzá egy kis tehetség, legyen érzéke a technikához, ismerje egy kicsit a technikát, hogy hogyan működik. Nagyon sok szorgalom, ami ahhoz kell, hogy tréningezzen, menjen esőben, hóban, sárban, szerezzen rutint, kilométereket, hogy minden körülmény között nagyon jó legyen. És aztán nagyon fontos az, hogy jól tudjon koncentrálni, tehát összetett. Nagyon sok mindennek össze kell jönni ehhez.

Szezonkezdet előtt

Találkoztál már Collin McRae-vel?
- Nem találkoztam vele. Már indultam világbajnoki futamon, ahol ő is, és persze ott valamilyen szinten találkozik vele az ember, de ő nem tudta, hogy én ki vagyok.

Van kedvenced egyébként a világbajnoki menők közül?
- Talán Marcus Grönholm az, aki egy kicsit közel áll hozzám, főleg azért, mert ő is Peugeot-val lett világbajnok, benne van ebben a családban, úgyhogy elsősorban ezért.

Ha jól tudom, ültél már egy francia pilóta mellett is. Ez érdekes kaland volt?
- Igen, mert én egy évet kihagytam, és a bajnokság kezdete előtt kimentünk Franciaországba, megnézni az új 206-ost, az új fejlesztésű autót. Egy tesztutat lezártak nekünk, mentünk 60 km-t az autóval, és mivel én még soha nem vezettem ezt az autót, arra kértem őket, hogy esetleg egy olyan pilóta, aki már versenyzett vele, mégis mutassa meg, hogy hogy működik. Ezt szerencsésen túléltük, mind a ketten, én nagyon féltem a jobb oldali ülésen. Ő nem annyira, de aztán cseréltünk, és utána ő is nagyon félt...

És ő mit mondott?
- Azt, hogy ő igazából már nem tud nekem mutatni semmi újat ezzel az autóval kapcsolatban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK