Németországban tér vissza a WRC

Vágólapra másolva!
Nem rövid nyári pihengetés után péntektől vasárnapig a Német ralival folytatódik a vb-sorozat. A 16 futamból álló évad kilencedik meccse egyben az utolsó aszfaltos, toronymagas esélyese a kétszeres világbajnok, jelenleg is fölényesen vezető francia Loeb (Citroën).
Vágólapra másolva!

Több mint két hónapja rendeztek utoljára WRC-futamot, az Akropoliszon. A mezőny másik kétszeres világbajnoka (2000, 02), a finn Grönholm nyert Loeb előtt, hogy félidőben azért még se neki, egyéniben, se csapatának, a Fordnak ne kelljen lemondania a bajnoki címről. Az van, csak röviden, hogy Loeb-Grönholm 5-3, Loeb előnye 29, a Citroëné meg 15 pont. Itt mindent megtalál a közelmúltból.

És jön a Német rali, a szezon harmadik (na jó, a Montével együtt negyedik), utolsó aszfaltos meccse. De ez az aszfalt nem katalán vagy korzikai. Itt van minden. Félig-meddig murvásnak mondható. A Trier központú verseny egészen különböző karakterisztikájú napokból, szakaszokból áll: akad szűk, poros, kanyargós út a szőlőben, csapatás katonai terepen, általában homokon, esőben sárban, csúszkálva, dagonyázva, a harmadik, záró felvonás aztán már nyíltabb "pályákon" zajlik.

És amióta csak vébés, mindig Loeb nyerte, az extornász zsinórban ötödik győzelmére készül (2001-ben meg honfitársa, Bugalski aratott szintén Xsarával). Társa ezúttal a Kronosnál nem Pons, hanem a másik spanyol, Sordo. Hiszen ő jobban teljesített eddig. És kellenek a pontok, ne csökkenjen a különbség a Forddal szemben. Ponsnak maradt a privát indulás, szegényke.

Forrás: EPA

Most én nyerjek vagy te? Grönholm (b) és Loeb

A Ford bezzeg szokásos felállásával, két finnjével, Grönholm mellett Hirvonennel csap a lecsóba, új fejlesztésű a motor, a hangulat bizakodó - nyerni akarnak.

Aztán a gyengélkedő Subaru következik a gyengélkedő Pirelli gumikkal (a menőknek BF GoodRich papucsaik vannak). A 2003-as világbajnok norvég Solbergen kívül a francia Sarrazin kap gyári Imprezát. Az ausztrál Atkinson csak privátot. Jaj, őt is sajnáljuk, szívből.

Forrás: EPA

Végre a Subaru és Solberg is feltámadhatna

És még pár szóban a többiekről: a Red Bull Skodánál a DTM-csillag svéd Ekström reaktiválásától várnak csodát. Az OMV Peugeot kihagyja a Német ralit, az osztrák Stohl csak privátban nyomul a 307-ssel. A Stobart VK-Ford M-Sport a brit Wilsonnal és a finn Latvalával próbálkozik. És ugye korábbi fejlesztésű Focusszal. A nevesebb nagyon privátok: a finn Gardemeister Citroën Xsarával, a belga Duval és a cseh Kopecky Skoda Fabiával. Sehol egy Mitsubishi.

Mindenki rengeteget tesztelt, várja a folytatást. Mi is. A szervezők 200 ezer nézővel számolnak. Az időjósok napos, száraz idővel kecsegtetnek. Gyorsasági km-ből 351 lesz, az össztáv 1300 km. Szakaszból a három nap alatt egy híján húsz.

És megyen a JWRC hatodszor: Super1600-as C2-esek, Cliók, Swiftek és Ignisek. A Fiesta ST kupások is harcolnak. Dízelautókkal is neveztek, ugye. És amint vége, pakolás át Finnországbam hisz' jövő héten már ott ugrándozik az elit, a ralis.