Rumcájsz turbó - Skoda Octavia RS

Vágólapra másolva!
Annyit istenítettük már az Octaviát és úgy, ahogy van, a Skodát, hogy ideje volna kicsit szapulni. Csak hát ez az új RS is egészen kitűnő autó, kategóriájának egyik legjobbja, ár/értékben feltétlen.
Vágólapra másolva!

Anno a hungaroringi menetpróbán is tetszett. A modellel kapcsolatban csak a rendőrségi párhuzamot kell legyűrni, az elfojtott, fel-feltörő gyűlöletet, amely aztán egy nyári, vasárnap esti, Balatonról vissza Pestre (M7-es) úton heves bólogatással egybekötött megértésbe, elfogadásba csap át. Az 1.8-as, 180 lóerős elődhöz pedig nem volt szerencsém, csak utasként. De Nógrádi kolléga állítja, hogy már az is egy kifejezetten jó kocsi volt, neki, az el nem ismert szaktekintélynek, motoros rovatunk élharcosának meg muszáj hinni.

Még tudjuk le gyorsban a kötelező köröket: már 170 lóerős, 350 Nm nyomatékú részecskeszűrős PD TDI dízelmotorral, ugyancsak kétliteres, soros négyhengeres, 16 szelepes, de gázolajjal élő erőforrással is kapható az Octavia RS, árilag fej-fej mellett, sőt, hangyányival olcsóbban a benzinesnél, tesztünk főhősénél. 200 LE, 280 Nm (a korábbi 235-höz képest), konszernbarát, TFSI, ergó turbós blokk, közvetlen befecskendezés, hajtás ugye elöl, méretes puttony hátul, családi kivitel, kombiként pláne, 6 sebességes manuális váltó, 240-es vég, 7,3 másodperces gyorsulás 100 km/h sebességre (további technokráciák itt).

Diszkrét köntös, visszafogott sportosság. Itt-ott a Skoda Motorsport védjegye, aztán pöpec, 17-es (a tesztautón 18-as) alukerekek derék, peres gumikon, zöldre pingált féknyereg, röpke légterelő, átrajzolt, agresszívabb kötény, kerek, nem szegletes ködlámpa, morc, dupla kipufogóvég. Némi, 12 mm-es ültetés. Sportfutómű.

És bent sem szökik az egekbe a pilóta adrenalinszintje. Fekete-fehér (ezüst) bőr-szövet kombináció, jó tömésű, formájú, tartó sportülések, a támlákon emléketető, ahogy a háromküllős, bőrös sportkormányon is. Alubetétek, -pedálok. Ennyi. Egyébiránt a megszokott, átgondolt Octavia-belső hivalkodásmentesen, ergonómikusan, minőségi anyagokkal. A felszereltség példás.

És már hátul is van hely, bőséggel! És a csomagtartóból sem kellett lecsípni, akkora, hogy az párját ritkítja. Nagybevásárlás? Pipa. Hosszú hétvége a haverokkal? Piha. Nyaralás a családdal gyerekülésestül, anya dugig tömött bőröndjeivel, hűtőtáskával, akármivel? Az Octavia ideális utazóautó. RS-ként meg erős, vidám túrakocsi.

S ha van hol, nincs utas, maximum egy, aki szereti és kéri, lehet neki csapni. Familiárisan csupán annyi az RS-előny, hogy izomból minden közlekedési helyzet játszi könnyedséggel megoldható. Óvatosan a gázpedállal, mert feleség és csemete, legó és sminkkészlet , kifli és joghurt olyan mixet alkothat, hogy a takarítás lesz a legkisebb problémánk.

De végre magunk vagyunk, a vezetés öröméért. Kiszabadulva a városból, ahol esetleg lámpától lámpáig királykodhatunk, csak minek. Egészen véletlenül szépen, egyenletesen aszfaltozott szakaszra leltünk, szerpentinre, nem bordás, nem vályús. Először óvatos duhajként bekapcsolva hagyott ESP-vel próbáljuk a technikát. Üléspozíció tökéletesre belő, rádió kikapcs, minden apróság, tárgy jól elrak.

Forrás: [origo]

képek > videó

Forrás: [origo]

Már alulról, 1400-ról is húz. Mire 2000-nél járunk, majd' az összes erőt rázúdítottuk az első kerekekre, forgás 5500-6000-ig, kapcsol, tovább. Turbós lévén hülyeség a végletekig pörgetni, bár bírja, és nagyon nem is gyengül el. A fokozat-osztás eltalált, a váltó gyorsan és pontosan kapcsolható, a kar még rövidebb úton is járhatna. A pedálrend ötös. A kormány leheletnyit puha, a fék adagolhatósága, ereje előtt is kalap le (csak versenypályás nyúzásnál, durva féktávokkal kezd nyúlni).