Benik a bajnok

Vágólapra másolva!
A Benik Balázs, Varga István (Ford Focus WRC) páros győzelmével ért véget a szezonzáró Mecsek-rali, s mivel a nagy vetélytársak kiestek, Benik az abszolút bajnok - 2003-as sikerét követően másodszor.
Vágólapra másolva!

Többezer DuEn-kép

A hivatalos nevén 39. Allianz Hungária Rallye, az ob-szezonzáró mecseki viadal előtt hárman voltak esélyesek az abszolút bajnoki címre: előny (8 pont) a hétszeres legjobb Janikánál volt. Az ifj. Tóth, Bahor, Peugeot 307 WRC után Benikék következtek, majd némi sansszal még a Spitzmüller, Kazár, Mitsubishi Lancer WRC egység.

És hamar kétszereplősre olvadt az aranymeccs, ugyanis Janikáék a 307-es műszaki hibája miatt fel kellett, hogy adták a versenyt.

---

Ifjabb Tóth János legszívesebben sírva fakadt volna. Tudta ő, persze, hogy tudta: a technikai sportban benne van, hogy az ember műszaki hiba miatt túl korán búcsúzni kényszerül, de miért éppen most? Miért a döntő viadalon?

Már egy versennyel korábban, a budapesti futamon (nyolcszoros) bajnok lehetett volna, senki sem gondolta, hogy 28 pontnyi előnyből ezt a címet el lehet veszíteni. Mégis megtörtént. Az ifjabb Tóth János, Bahor Bea, Peugeot 307 WRC trió a harmadik gyorsasági szakaszon a verseny feladására kényszerült.

"Ez van, ilyen a technikai sport" - tárta szét a kezét Janika, persze csak órák múltán, amikor hajlandó volt kijönni az erdőből. Mert miután a balszerencsés eset megtörtént, bő egy órára elvonult, be a fák közé, egyedül, hogy átgondolja, megpróbálja feldolgozni a történteket. "Már a második gyorsasági szakaszon éreztük, hogy valami baj van, mert eléggé erőtlen volt az autó. Mindent megpróbáltunk, de nem javult a helyzet, a harmadik szakaszon a motor folyamatosan gyengült. Sajnos akkor már nem volt mit tenni. Nehéz feldolgozni a történteket, főleg azért, mert reggel száraz aszfaltra való gumikkal vágtunk neki a távnak, a harmadik szakasz volt az, amelyen végre jót autózhattunk volna."

Janikának az elmúlt, majd' két évtized során már megedződött annyira a lelke, hogy tudjon uralkodni magán, Beát viszont nagyon megviselték a történtek: zokogva állt ki az út szélére, hogy felmutassa az OK-táblát, jelezvén a társaknak, velük minden rendben van, "csupán" az autó állt meg.

"Reggel csak annyit kívántam: mindenki érjen be a célba, és izgalmas küzdelemben dőljön el a bajnoki cím sorsa" - mondta Bahor Bea. "Sajnos ez nem sikerült, és nem rajtunk múlt." Ez volt a legnagyobb szívfájdalma a Peugeot Hungária PR-igazgatójának is. "Nagyon sajnálom, hogy nem kiélezett küzdelemben dől el a bajnoki cím sorsa, nagyon szerettük volna végigizgulni ezt a versenyt" mondta Bálint Zsófia. "Főleg az bánt, hogy miközben az idény elején tökéletesen megbízható volt az autó és a technikai háttér, a biztosnak tűnő összetettbeli vezető pozíció ellenére, sikeres versenyek után kellett így végződnie ennek a bajnokságnak."

---

Janika kiesése ellenére is ünnepelhetett volna, ha. Ha Benik és Spici is kiesik. De "csak" utóbbi tette meg ezt a szívességet. Egy gyors balosban árokba csúszott, betonfalba ütközött, a balesetben eltört az arccsontja, valamint kisebb sérüléseket szenvedett a homlokán és az arcán. Navigátorát, Kazár Miklóst szegycsont-töréssel és agyrázkódással kezelik.

Forrás: MTI

Maradt Benik... És nyert Benik! A 2003-as, nagyszárnyas Ford Focus WRC-vel, és bajnok, másodszor. "A csapat, a fiúk nagyszerű munkát végeztek. Nagyon örülök a futamgyőzelmemnek, de annak még jobban, hogy 2003 után ismét megszereztem a bajnoki címet" - nyilatkozta sikere után Benik Balázs. A szezon hét versenyéből hármat-hármat nyert Benik és Janika, egyet Spici.

Az ob abszolút végeredménye (élcsoport, nem hivatalos)

  • 1. Benik 102
  • 2. ifj. Tóth 90
  • 3. Spitzmüller 74
  • 4. Vizin 39
  • 5. Herczig 38
  • 6. Turán 37
  • 7. Bútor 34
  • 8. Angyalfi 25
  • 9. Turi 22
  • 10. Matics 21

---

Az aszfaltos Mecsek-rali egyéb történéseiről röviden: a prológon (a Pécs Plaza parkolójában) Botka Dávid volt a leggyorsabb, a Skoda Red Bull Team ásza, a finn Harri Rovanperä is bemutatózott, korábban meg Besenyei Péter műrepülőjével "küzdött" pár WRC-s, Turi, Janika is.

A Mecsek-rali szervezőbizottsága baleset miatt etappá minősítette a vasárnapi második - összesítésben tizedik - abaligeti gyorsasági szakaszt. Balatonyi Árpád, az egyik előfutó az egyik kanyarban utolérte a felvezető kocsit, ezért elrántotta a kormányt, kisodródott és elütött két nézőt. Egy ifjú hölgy medencetáji zúzódásokat, egy férfi pedig enyhe mellkasi sérülést szenvedett. A versenyorvos tájékoztatása szerint mindkét sérülés könnyűnek számít, a szükséges ellátás és megfigyelés után elhagyhatják a kórházat.

Mindenképp Turi Tamásé az Év legpechesebbje - kétes értékű - cím. A Mecsek-ralit sorozatban harmadszor nyerhette volna meg, de kiesett, mint idén már annyiszor... Igen, a Skoda Fabia WRC nem bírta. A másik balszerencsés, Tagai Tamás nem Skoda Octavia WRC-vel rajtolt, hanem egy félig A-s, félig N-es Subaru Imprezával - és célba ért...

Swift S1600-ast először láthattunk Magyarországon, mindjárt kettőt is, és mindkettővel igen szépen szerepeltek: a kategória-bajnok Bútorék abszolút negyedikek, Krózserék nyolcadikak lettek az Ignisnél fejlettebb, erősebb és könnyebb Suzukival.

39. Allianz Hungária Rallye, végeredmény (élcsoport):
1. Benik, Varga (Ford Focus WRC) 1:27:27.6 ó
2. Turán, Rusznák (Mitsubishi Lancer Evo VI) + 3:55.9 p
3. Herczig, Csökő (Subaru Impreza WRC) + 4:16.2 p
4. Bútor, Tóth V. (Suzuki Swift S1600) + 4:29.4 p
5. Vizin, Táborszki (Toyota Corolla WRC) + 5:25.1 p
6. Matics, Vinoczai (Mitsubishi Lancer Evo VI) + 5:27.0 p
7. Ollé, Kerék (Suzuki Ignis S1600) + 5:58.6 p
8. Krózser, Fodor (Suzuki Swift S1600) + 6:10.6 p
9. Botka K., Mihalik (Mitsubishi Lancer) + 6:11.3 p
10. Pethő, Ruboczky (Mitsubishi Carisma) + 6:11.5 p

  • Az A csoport bajnoka: Bútor
  • A8: Angyalfi
  • N: Matics
  • N4: Matics
  • S1600: Bútor

(origo / mti)