Elképzelem, milyen pánikhangulat lehetett a Hondánál az Accord ráncfelvarrása előtti hetekben. A mérnökök fel s alá szaladgáltak üres képernyős laptopokkal, míg a menedzserek a megtisztulásért és a termékeny ötletekért imádkoztak a szentélyekben. Aztán valaki kitalálta, hogy kölcsönkérhetnék a Japán Űrkutatási Intézettől az ACC-t. Másvalaki meg lefeszegetett egy új Legend-hűtőrácsot a kísérleti laborból, és rácsavarozta az Accord elejére. Készen is voltak.

Nézzen videót is az új Accordról!

Yoshio Ui - a Honda dizájn főnöke - lesütött szemmel, feszes tartásban, drága öltönyében és kezében elegáns bőrtáskájával - melyben a lemondása lapult - várta a testület döntését.

- Ennyi? - kérdezte Hiroyuki Yoshino, a nagyfőnök, miközben összeráncolta a homlokát. Szemöldöke veszélyt jóslóan ugrott össze. Ui ismerte ezt a tekintetet. Nem jelentett túl sok jót.
- Hai, Yoshino szan! - hadarta a dizájnfelelős.
- Nem sok - dörgött a nagyfőnök az orra alatt.
- Nem, Uram! Sajnálom! - Ui hangja megremegett.
- Az ügyfelek nem panaszkodtak?
- Nem.
- A szakma?
- Nem.
- Még az európaiak sem?
- Még ők sem.

Kínos hallgatás következett. A percek lassan csorogtak. Ui szeme előtt lepergett az a jó pár év, amit a Hondánál töltött. Mindig is ezt szerette volna csinálni, és most úgy tűnik, vége. A nagyfőnök felállt az antik mahagóni íróasztal mögül. Kimérten odalépett a leszegett tekintetű Ui elé.
- Domo, Ui szan, köszönöm! - megveregette a vállát, majd mélyen a sötét szempárba nézett.
- Megtiszteltetés! - válaszolta Ui, majd a nagyfőnök intésére megfordult, és visszament az irodájába. Az arcán földöntúli boldogság játszott. Megcsinálta!

És tényleg. A Honda Accord úgy újult meg, hogy igazándiból nem volt mit megújítani rajta. Már bemutatását követően is elcsavarta azok fejét, akik számára az autó több mint vas és alumínium, meg némi műanyag. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor ez az autónak az egyetlen komolyabb hibája. De erről majd később.

Nekem annyira tetszett az Accord formája, hogy prüszköltem, amikor tavaly ősszel először megláttam a 2006-os modellév furcsa orrát. Határozottabb, férfiasabb és hivalkodóbb, mint az elődé volt. Azt inkább csendes asszaszinnak, ezt pedig sokkal inkább büszke harcosnak érzem. A módosított orr-rész egyébként visszaköszön a vadonatúj Legend fizimiskáján is. Máshoz nem is nyúltak hozzá. Ha kicsit most elkalandozom, akkor erről eszembe jut, hogy van mire büszkének lenni a Hondánál! Jazz, Civic, Accord, Legend. Ütős modellek, de mit is várna az ember egy olyan cégtől, ahol az F1 csak arra való, hogy kipróbálják a technológiákat, amelyeket be szeretnének építeni az utcai autóikba! És nekik tényleg el tudom hinni. Rossit (MotoGP-legenda) is "kiutálták", csak mert nem a Honda, hanem a saját érdekeit - világbajnokságot nyerni - tartotta szem előtt. Európai fejjel hihetetlen, nem?

Itt ez az autó, mely számomra a "sportlimuzin". Arányos, szép formák. Semmi felesleges hatásvadászat. Tiszta és érett. Olyan egy picit, mint a katana, a szamurájkard. Formára akár más kard, de a belső értékei - a hajtogatott fém, melyet az ősi kovácsmesterek titka leng be -, a minősége, a harmóniája, na az csak az értőknek beszél. Azok viszont imádják pusztán megérinteni is, nem hogy birtokolni! Nem, nem, nem őrültem meg, sőt fanatikus Honda-hívő sem vagyok. Tudom, ezt most nehéz elhinni. Mindössze fogékonyan és érzékenyebben viselkedem olyan dolgok iránt, amelyek a legtöbb ember számára nem létező, vagy épp megfoghatatlan dolgok. És miért is próbálom ezt átadni? Mert tudom, hogy az Accord-tulajdonosok valahol így éreznek. És ez fontos, ahhoz, hogy megértsük, miről is szól ez az autó, melyet oly sokan és sokszor kikiáltottak már a középkategória etalonjának.

Forrás: [origo]

fotó > videó

Az Executive közép-európaiasan csak "fullos". Van benne minden, de mégsem több mint bármely jobbfajta versenytársában. Az üléskárpit például csak bőr, nem pedig hűtős-fűtős, szuper légpárnás technocsomó. Ülni, vezetni benne azért még mindig kiváló. Hátul bambulni az elsuhanó tájat szintén nem sorscsapás. Hely bőven. Térdnek, fejnek egyaránt. Kétségkívül azonban a vezetőülésben érzi magát a legjobban az ember. Ha körbehordozom a tekintetem, azonnal feltűnik, hogy milyen szépek és szinte észrevehetetlenek az illesztések a műszerfalon. A másik, ami rögtön szembeötlik, az a dekorelemek, díszítések majdnem teljes hiánya. Más autóknál jutott volna fa(hatású) betét vagy alumínium, vagy akármi más. A Hondánál ezt nem tartják fontosnak.

Forrás: [origo]

A középkonzol szép. A nagy, színes kijelző uralja a látványt. Benne navigáció, amely itthon természetesen nem működik. Hiába, attól, hogy az állami ünnepeinken már uniós zászló is lobog, még nincsenek csodák. Az érintőképernyős kijelző joystickkal is vezérelhető, ha már meguntuk volna, hogy állandóan zsíros ujjlenyomatunk csillog rajta. Az órák fényei szépek. Kékesfehéren világítanak. Picit szokni kell, hogy látáscsökkent nyugdíjasoknak megfelelő méretű számok és órák mutatják a haladás különböző paramétereit. Különösen a központi sebességmérő hat sokkolóan, elsőre. Mint egy jó kis Ikarusban. Van még prémium hifi, CD-váltó, hangvezérlés, bluetooth telefon, ülésfűtés, xenon...