Egyterű teszt: Ford Focus C-Max és Opel Zafira

2006.10.18. 8:04

Nem, ez nem egy klasszikus összehasonlító dolgozat, csupán kábé egyszerre vendégeskedett nálunk a két népszerű egyterű legfrissebb változata. Dízelek, németek, az egyik automata, nem is akármilyen, a másik váltója hatfokozatú, kézi. Ráadásul hétszemélyes. Az egyik erős, a másik még erősebb. Praktikum a négyzeten, extrákkal.

Szóval a Ford Focus C-Maxnál az 1,6-os dízelmotorhoz párosított CVT-váltó, az Opel Zafiránál a kulcsnélküli nyitás/indítás az attrakció. Előbbihez csak áttételesen volt szerencsénk - egyrészt az Autó-Motor korábbi tesztjén, másrészt meg a "mezei" Focusokon keresztül. Zafirából tavaly próbáltunk egy automatát, egy 120 lóerős dízelt.

Még azt is szögezzük le: most egyikünk sem vezette a másikat. Legföljebb pár kilométert, az meg nem mérvadó. És még azt is jegyezzük meg, hogy egyikünk sem családos. És tudjuk, hogy a 2007-es Év Autója-választás nyolcas döntőjében két egyterű is reménykedik, ha tesztalanyainknál egy számmal méretesebben is: a panorámás Citroën C4 Picasso és a busznyi Ford S-Max. Kisautók, nagyobbak, általában mindenek egyterűsödnek, ez a trend. Sokcélúság, lehetőleg minél több, minden az egyben.

És még azt se feledjük, hogy a Zafira a kategória űttörője. És még kettejükhöz vegyük sorba a további konkurenseket is, hogy teljes(hez közeli) legyen a kép: akad egy öregecske Citroën Xsara Picasso, egy zseniális Fiat Multipla, egy sportos Honda FR-V, egy trónkövetelő Kia Carens, egy tolóajtósan kakukktojás Mazda5, egy egy Renault Scénic, egy ikerpár, a Seat (XL) Alteája és Toledója, egy Toyota Corolla Verso és egy Volkswagen Touran, naná, hogy ABC-rendben.

Szerintünk a szegmensben ők küzdenek a vásárlók kegyeiért. És mielőtt még a Ford Focus C-Max és az Opel Zafira kerülne terítékre, és mivel árérzékeny piac/ország vagyunk, fussunk át rajtuk a legfontosabb paramétereiket lajstromozva:

- Hiába itt az új C4 Picasso, a Citroën továbbra is árulja Xsara Picassóját. Egyfajta benzinessel (1.6, 110 LE) és hasonló lökettérfogatból 92, illetve 110 lovas HDi turbódízellel. Az alapár (nagyon akciósan) 3,1 millió forint. Ő a legolcsóbb. Hétszemélyes verziója nincs.

Forrás: [origo]
Zafira-fotók
- A Fiat Multipla sem mai csirke, és ha bájából vesztett is a ráncfelvarrással, maradt olyan sokoldalú, mint eddig. Benzinesből 1.6-os 103 lóerős, dízelből 1.9-es van 120 pacival, az alapár 4,4 millió forint. A Multipla hatszemélyes.

- Ford Focus C-Maxunk alapára 4 millió forint. Ezért Ambiente felszereltség jár, 1.6-os, 100 lóerős benzinmotor, hagyományos(an) jó, 5 sebességes manuális váltó. Az ötszemélyes C-Max benzines palettájában még van az 1.6-os motor dupla változó vezérléssel, 115 lóerővel, 1.8-as 125, kétliteres 145 lóerővel. Dízel van 90-es és 110-es 1.6-os, 136 lóerős kétliteres.

- Honda FR-V: mint a Multipla, hatszemélyes. Benzinmotor 1.7-es (125 LE) vagy kétliteres (150 LE), a dízel 2.2-es, 140 lóerős. Alapára 5,1 millió forint.

- Kia Carens: vadiúj a modell, lehet hétüléses is, kétliteres benzinese és dízele is van 140 LE körüli teljesítménnyel. Az alapár 4,8 millió forint.

- Mazda5: az egyke tolóajtós szintén képes hét emberke egyidejű szállítmányozására, alapára 5,2 millió forint. Benzines (1.8, 116 LE; 2.0 146 LE) és dízel (2.0 110 és 143 LE) is kettő-kettő van.

- Öt- vagy hétszemélyes Opel Zafiránk alapára 4,6 millió forint, ezért Essentia felszereltség jár, 1.6-os, 105 lóerős benzinmotor és 5 fokozatú kézi váltó. További erőforrásból annyi van, mint égen a csillag (benzines 1.8 - 140 LE; 2.0 T - 200 LE; 2.2 - 150 LE, 2.0 T OPC - 240 LE; dízel 1.9 100, 120 vagy 150 lóerővel).

Forrás: [origo]

Több és nagyobb fotó a galériában

- Renault Scénic: épp most újult meg, már a Grand kivitel is alapból ötszemélyes, de hetesként is rendelhető. Az alapár 4,2 millió forint. Benzines van 1.4-es 98, 1.6-os 110, 2.0 135, 2.0 T 165 lóerővel, dízel 1.5-ös 86 vagy 106, 1.9-es 130, kétliteres 150 lóval. A Grand Scénicre mindez igaz a legkisebb motorok kivételével.

- Seat Altea/Toledo: a legújabb az Altea XL, de a lényeg, hogy sem az Altea, sem a Toledo nem lehet hétszemélyes (erre ott az Alhambra). Az Altea alapára 4, a Toledóé 4,6 millió forint. Motorból van 1.4-es benzines 85, 1.6-os 102, 2.0 150 és turbósan 200 lóerővel, a dízelpaletta 1.9-es 105, illetve kétliteres 140 és 170 lovas verziókból áll.

- Toyota Corolla Verso: ő is lehet hétüléses, alapára 4,9 millió forint. Benzines van 1.6-os (110) és 1.8-as (129), dízel meg 2.2-es (136 vagy 177 LE).

Forrás: [origo]

Több és nagyobb fotó a galériában

- VW Touran: és persze ő is lehet hétüléses, van 1,6-os benzines 102 vagy 115 lóval, kétliteres 150-nel, ja, meg az 1.4 TSI 140-nel. Dízelből 1.9 vagy 2.0 105, 140, sőt 170 lóerővel is.

Nos, láthatjuk, a hétszemélyesség a trend. Ezek szerint aki ezt nem tudja, béna? Kevés? Egyáltalán nem. Tapasztalataink szerint a 7 nem egyértelműen több a 6-nál, de még az 5-nél sem, ha a kényelem az első. Persze ha a lehetőségek száma a döntő, esetenként jól jöhet a megszokotton túli plusz egy vagy két ülés. Ezek után pedig jöjjenek a főszereplők, a Zafira és a C-Max.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK