Kettőzött erővel - BMW 335d

Vágólapra másolva!
Turbója, kipufogója, énje is dupla. Atyavilág, kvázi dízel M3. A BMW 335d olyan egy gépszörny, hogy ketten keltünk vele birokra. Interjúteszt, hisz' ilyen még tán sosem volt. Plusz némi videó.
Vágólapra másolva!

Autósmozi: így gyorsul a 335d - 0:31 p.

Egyikünk sem elvetemült BMW-fan, egyikünk sem feltétlen dízelpárti, mégis mindkettőnket lenyűgözött a 335d irtózatos ereje. Meg persze azokat is, akik csak ültek benne, látták, hallották. Bertalan úr például nagyon így járt.

Szóval ez egy teszt, csak nem hagyományos, hanem két szerencsés autós újságíró párbeszéde. Kántor István (KI) és Vida János (VJ) kérdez és válaszol, felvet és magyaráz, hasonlít és emlékezik, borzong és csomót keres.

KI: - Bele a közepébe - voltak pillanatok, amikor már túl erősnek éreztem. Volt már dolgom M-esekkel, 645-össel, 535d-vel, de mérete miatt ez a 335d egészen egyedit ad.
VJ: - Jó az észrevétel. Én M3-as versenyautóval is szoktam körözni a Ringen, de ez a 335d azzal is összemérhető. Amit a célegyenesben produkált, magával ragadó. Egyébként mindig van erősebb, nekem ez sem túl sok, de ha nem sportkocsiként nézed, akkor lehet, hogy az. Egy 280 lovas autó azért már legyen sportkocsi! Igaz, a hangja nem illik ide. Te nagy hangmániás vagy, tetszik?

KI: - Persze, hogy nem tetszik, de dízelhez képest nem rossz. Honnan is ez a 280, pontosabban 286 lóerő?
VJ: - Háromliteres, ikerturbós, soros, hathengeres, közvetlen befecskendezéses dízelmotor. Részecskeszűrővel. Az egyik turbó kisebb, alacsonyabb fordulaton tölt, a másik a magasabb régiókban dolgozik. Régen ez a csomag 272 lóerőt és 560 Nm-t tudott az 535d-ben, most átfésülték, a nyomatékcsúcs is már 580 Nm 1750-től. Az a félelmetes, hogy 4000 fölött is brutálisan húz.

KI: - És automata váltós. Hatsebességes. Manuálisan is kapcsolható, ráadásul a kormányról is lehet. Nekem bejött, kézre áll, kényelmes, gyors.
VJ: - Nekem nem jött be. Hiába gyorsabb, mint egy hagyományos automata, továbbra sem szekvenciális, mint amilyen például az M5-ben van... Az sem tetszik, hogy ugyanazzal a billentyűvel váltogathatunk le és fel, megszoktam, hogy bal oldalon vissza, jobb oldalon fel.

KI: - Kézivel kéne?
VJ: - Kéne, de ekkora nyomatékhoz az automata is jó. D állásban remekül el lehet vele autózni, a kézi üzemmód nem tetszett. Persze az igazán őrültek biztos a kézire szavaznának. Itt azt is figyelembe kell venni, hogy ki mire veszi, ez egy sportkocsi vagy egy luxusautó?

KI: - Városban, dugóban baromira kényelmes, hogy nem kell kuplungolni. Meg a többség nem sportcélokra veszi, szerintem.
VJ: - Ezt gondolom én is. Kevés olyan ember van ebben a rétegben, aki a kényelmét feláldozná pár tizedmásodpercért. Viszont az M-es futómű akkor nem sok? Nem éppen komfortos.

Forrás: [origo]

képek > videó

KI: - Nem annyira kemény, ezekre a szar utakra is jó. És végre 17-es kerekeken adták a tesztautót, ennél nagyobb nem kell. Ja, miről szól még az M-pakett?
VJ: - Felni (rajta hátul 255-ös gumi), spoiler elöl-hátul, küszöb, sportkormány, váltókar, talán az ülés, meg az ültetett, feszesebb futómű. Ezek szerint 17-es kerékkel is kérhető, a magyar viszonyokra ez is bőven elég. Egyébként így nekem is tetszett, és ehhez a teljesítményhez mindenképp kemény futómű kell. M-csomag nélkül nem tudom, milyen lehet. Tényleg, tudod, mi volt még különleges ebben a kocsiban?