WRC-vég magyarokkal

Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig a világbajnoki szezon utolsó versenyét, a murvás-nyirkos-ködös-saras Brit ralit rendezik Wales setét erdeiben. A legfontosabb kérdésekre már választ kaptunk, de az óriási mezőny és a magyar résztvevők miatt azért van még mit beharangozni.
Vágólapra másolva!

A hagyományos szezonzáró szerepkörét visszakapó, immár 62. Brit ralival a 2006-os évre búcsút int a világbajnoki ralicirkusz, a walesi, Cardiff központú murvás megmérettetésre nem kevesebb mint 118 páros nevezett. A verseny össztávja 1206,67 km, ebből 17 szakaszon 355,92 km a gyorsasági.

Abszolútban ugye már minden lényegi eldőlt: egyéniben a francia Loeb megvédte címét, újfent, és már háromszoros világbajnok úgy, hogy (ezzel a brittel együtt) az utolsó négy futamon nem is indult. A ciprusi és a törökországi meccsek között bringával bukott megérdemelt szabadságát töltve svájci otthona közelében, megműtötték, gyógyul. A pályabejáráson azért ott van, és hát a "hazai", párizsi Bajnokok Tornáját is megtiszteli, mert azt meg kell.

Loeb kiesésével a Citroën ha félprivátként is, a Kronosszal karöltve elvesztette konstruktőri trónját (jövőre támadás ismét gyárilag az új C4 WRC-vel), az idei király a Ford, amely a Focusszal 27 év után jutott vissza a csúcsra.

De többen harcolnak még egyéb helyezésekért, aztán a JWRC-ben például még bajnok kerestetik. Jó sokan küzdenek az elsőségért, nagyon izgalmas hajrá várható. Aztán lesz S2000-es induló is (Colin öccse, Alister McRae nyúz egy Toyota Corollát), illetve a Super 1600 magyar legjobbja, Bútor Róbert (és Tóth Imre) is szerencsét próbál egy Suzuki Ignis volánja mögött. Sőt, Fischer Dániel is rajthoz áll (jobbján a tapasztalt Táborszki Attilával) egy Ford Fiesta ST-vel az N3-as géposztályban.

A Xsarák, Focusok, Imprezák, 307-esek tömkelegén túl a Skoda is WRC-zik: így zárásképp négy Fabiát is találunk a rajtlistán. Tavaly (egyhuzamban negyedszer) a norvég Solberg nyert a belga Duval és Loeb előtt, a Subarura (és Mr. Hollywoodra) most is ráférne egy siker. Idén eddig nem sikerült nekik. Mondjuk most is inkább a Ford finnjeinek, kiváltképp Grönholmnak áll a zászló.