A pontversenyben második finn Marcus Grönholm (Ford) fölényes győzelmet aratott a világbajnoki sorozat utolsó állomásán, Walesben, a murvás Brit ralin. Két magyar egység is indult: Bútorék remekeltek, Fischerék célba értek.

A már vb-győztes, zsinórban háromszoros bajnok francia Sébastian Loeb (Citroen) nem indult a murvás, Cardiff központú, esős-saras, mégis rettenet tempós szezonzárón, csak a pályabejáráson vett részt. A 2003-as legjobb norvég Petter Solbergtől szokás szerint epártolt a szerencse, hiába volt néha a leggyorsabb, végül "csak" harmadik lett. Párszor lebontotta Imprezáját. A Subaru 2006-ban futamgyőzelem nélkül maradt.

A kétszeres világbajnok (2000, 02) Grönholm honfi- és márkatársa, Mikko Hirvonen még pénteken feladni kényszerült a versenyt, miután a második helyen kocsizva eltrafált egy jókora követ. Grönholm idei hetedik, pályafutása 25. diadala (s ezzel Loeb, illetve további két élő legenda, a dettó kétszeres világbajnok (1990, 92) spanyol Carlos Sainz és az 1995-ös győztes, skót Colin McRae van előtte), a Fordnak meg a 27 év után első konstruktőri  címet követően a 27 év után első brit sikere, gratula.

Másodikként a privát Peugeot 307-est hajtó osztrák Manfred Stohl ért célba, rekordbeállítás tőle és Ilka Minor navigátorától, nekik is gratula. Ahogy a finn Jari-Matti Latvalának is a Stobart VK M-Sport színeiben (Grönholmékhoz hasonlóan friss fejlesztésű Focusszal), aki WRC-karrierje legjobbjaként abszolút negyedik lett. Latvala általában a PWRC-ben hősködik, az idei utolsó két N-es meccset például ő nyerte (Subaruval).

Ötödik a spanyol Xevi Pons (Kronos-Citroen) lett, az utolsó három versenyen szépen teljesített a mellőzött fiatalember. A sokkal jobban protezsált csapat- és honfitás Dani Sordo hetedikként zárt, közéjük az ausztrál Chris Atkinson férkőzött be a második gyári Subaruval. Sordo mentségére szolgáljon, hogy első Brit ralija volt. Az utolsó pontszerző a belga Francois Duval lett egy privát Skoda Fabiával. Még két skodás, a finn Rovanperä és a csek Kopecky is célba ért, közel a pontokhoz.

Forrás: Duen

Rovanperä nemrég itt pörgött a Mecsekben

A 17 szakaszból Grönholm 9-et, Solberg 4-et, Stohl 2-t, Pons és Sordo 1-et nyert, márkailag bontva Ford 9, Subaru 4, Citroen, Peugeot 2-2, gumilag BFGoodrich-Pirelli 13-4. A majd' 120 indulóból 95-en mentek végig.

A JWRC 2006-os bajnoka a svéd Sandell, Axelsson páros Renault Clio S1600-assal. Tavaly ugye a már az elitben tekergő Sordo diadalmaskodott Citroen C2-essel. A Brit ralit különben óriási izgalmak közepette, drámai fordulatokkal tarkítva az észt Mölder, Becker duó nyerte Suzuki Swifttel.

Jó kis utakon rongyoltak

Ami vicces (és büszkeségre ad okot), az az, hogy a mi Bútor Róbert, Tóth Imre kettősünk egy Suzuki Ignis S1600-assal a a legtöbb vébés osztálytársat verve végzett abszolútban a 30. helyen. A másik magyar páros, Fischer Dani oldalán Táborszki Attilával derekasan megküzdött a körülményekkel és a Ford Fiesta ST-vel.

"Leírhatatlanul boldogok vagyunk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz versenyre jöttünk, és már az első perctől kezdve így is készültünk rá. Nagyon komolyan vettük a tréninget is, és szerintem egyrészt ennek is köszönhető, hogy célba értünk" - nyilatkozta Bútor. "A versenyen végig azt tartottuk szem előtt, hogy célba érjünk. Ez nagyon óvatos versenyzés igényelt, mert a saras pályák és a kiforgatott kövek miatt sok hibázási lehetőség volt. Több S1600-as autót láttunk a pálya szélén, ami csak megerősítette bennünk, hogy nagyon oda kell figyelni. Tóth Imre tökéletes navigátori munkát végzett, nagyon sokat segített nekem. De úgy gondolom, hogy ez az eredmény az egész csapatunk érdeme, akik kiválóan dolgoztak. Nagyon élveztem a világbajnoki futamot, de még jobban élveztem azt, hogy mindezt ilyen profi körülmények közt tehettem. Köszönöm mindenkinek a segítséget. Találkoztunk magyar szurkolókkal, ők is sokat jelentettek nekünk, mert mindig kaptunk egy kis plusz erőt a magyar zászló láttán."

Végül némi értékelés: egyéni abszolútban bejött a papírforma. Aki csak a végeredményt nézi, szorosnak láthatja a táblát, hisz' Loeb csupán egyetlen ponttal gyűjtött többet Grönholmnál, az extornász azonban az utolsó négy versenyen már nem állt rajthoz... Citroen Xsara WRC-jével Loeb tehát 12 futamon indult, nyolszor nyert, négyszer második lett, nem semmi. Jövőre meg ismét gyáriként csapathat, és már az új C4 WRC-vel.

Konstruktőrileg is vélhetően csak azért nem győzött zsinórban negyedszer a Citroen (félprivátként a belga Kronos istállóval), mert Loebtelen maradt a hajrára. Sordo nem bírta a nyomást, Pons meg kevés volt. Colin McRae egyszeri bevetése sem vezetett eredményre. Az ezüst is szép ezzel a régi technikával. És kalap le a Ford előtt, amely az új Focusszal tökéletesen kihasználta a lehetőséget, amit lehetett, megnyert, és világbajnok. Grönholm egész évben szépen és kevés hibával autózott, nem úgy, mint tavaly vagy tavalyelőtt (még 307-es Peugeot-val). A kékoválosok másik finnje, Hirvonen meg túlszárnyalt minden előzetes elképzelést, futamot is nyert, és kiváltképp az évad második felében sziporkázott (tízből nyolcszor célban, mindig dobogón). Abszolút egyéni bronz, zsír.

Támad a C4 WRC

A Subarunak felettébb gyenge éve volt ez a 2006-os. Szerény harmadik hely, masszívan lemaradva, esélytelenül. Futamgyőzelem nélkül. A csak hatodik Solbergtől négy dobogós helyre futotta, Atkinsontól egyre sem. A Pirelli-papucsok kölcsönözte hátrány jövőre eltűnik, meglátjuk, magára talál-e a lassan csak a múltjából élő márka.

Az OMV Peugeot Norway jó vásárt csinált Stohl barátunkkal, de Petter fivére, Henning Solberg is nem egyszer bizonyította tudását. Előbbi negyedik, utóbbi nyolcadik lett a 307-es WRC-vel. Stohl négyszer pezsgőzhetett a pódiumon, H. Solberg egyszer.

A Stobart VK M-Sport a Ford gyári támogatását élvezve és a szezon második felében többször már a legfrissebb fejlesztésű Focus WRC-vel néhány jó eredményt azért elért. Fiataljai bontogatták szárnyaikat.

A Red Bull-Skoda elég hiányos évet nyomott, egy-két kiugró részeredmény, semmi több. A Fabia WRC-ben több van. Mitsubishi Lancer WRC-ből alig láttunk, csak pár versenyen indulhatott vele valaki. A többre hivatott olasz Galli argentin harmadik helye volt az évad háromgyémántos fénypontja. Meg a svéd Carlssoné naná, hogy hazájában.

Forrás: EPA

Alig láttunk idén Lancer WRC-t

A többiekről, másokról félszavakban: a Galli-kategória finn Gardemeister amikor rajthoz állhatott (négyszer), mindig dobogóközelben autózott (307-essel vagy Xsarával), egyszer fel is léphetett rá. A másik (harmadik) ilyen tavaly még főszereplő, idén sokadhegedűs emberke a belga Duval - szegényke idén alig tudta megmutatni, mit tud (Fabiával).

JWRC? Nem Suzuki, nem Citroen, hanem Renault - bárki gondolta volna? A jó öreg Clio jött ki győztesen a juniorok változatos csatájából. Nem a brit Guy Wilks, nem a svéd P-G Andersson, hanem utóbbi honfitársa, az elsőéves Patrick Sandell. Aki elmondása szerint idén még nem is tervezte, nem is célozta meg a győzelmet, persze örül, hogy így alakult. Sandell egy versenyt nyert, kétszer második lett. Ennyi kellett, meg a "körbeverés".

PWRC? Az N-esek közt id bőven volt adok-kapok, és aki végül csúcsra járt: a katari Al Attiyah. Kétszer nyert, egyszer második, egyszer harmadik lett - Subaruval.

2007? Sokat nem kell várni a folytatásig, bő másfél hónap múlva már a Montén a mezőny. Hamarosan kiderül, ki kivel, hogyan.

62. Brit rali (17 szakasz, 355,92 km), végeredmény, élcsoport:
1. Grönholm, Rautiainen (finn, Ford Focus WRC) 3:20:24.8 ó (106,6 km/h)
2. Stohl, Minor (osztrák, Peugeot 307 WRC) + 1:35.5 p
3. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) + 1:55.2 p
4. Latvala, Anttila (finn, Ford Focus WRC) + 2:37.1 p
5. Pons, Del Barrio (spanyol, Citroen Xsara WRC) + 3:19.9 p
6. Atkinson, Macneall (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 3:27.5 p
7. Sordo, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) + 4:08.3 p
8. Duval, Pivato (belga, Skoda Fabia WRC) + 4:22.6 p
9. Rovanperä, Pietilainen (finn, Skoda Fabia WRC) + 8:00.3 p
10. Kopecky, Schovanek (cseh, Skoda Fabia WRC) + 8:27.8 p
11. H. Solberg, Menkerud (norvég, Peugeot 307 WRC) + 8:48.3 p
12. Wilson, Orr (brit, Ford Focus WRC) + 10:21.9 p
...21. Mölder, Becker (észt, Suzuki Swift S1600) + 34:39.9 p
...25. A. McRae, Noble (Toyota Corolla S2000) + 37:24.0 p
...30. Bútor, Tóth I. (Suzuki Ignis S1600) + 41:59.4 p
...92. Fischer, Táborszki (Ford Fiesta ST) + 2:01:19.9 ó