Apa kocsit hajt - Honda Civic 1.8 4a

Vágólapra másolva!
A futurisztikus formájú ötajtós Civic után végre nálunk is kapható a típus lépcsős hátú változata, amely visszafogott külsejével és méretes csomagtartójával egy teljesen más vásárlóréteget vesz célkeresztbe. A konzervatív forma azonban ne tévesszen meg senkit, a lemezek alatt ugyanis ott lapul az élményautó.
Vágólapra másolva!

Hiába csúszott le csúnyán az Év Autója díjról a Honda Civic ötajtós változata, ez nem változtat azon a tényen, hogy a kategória egyik legpraktikusabb belterét sikerült becsomagolniuk egy meglehetősen jövőbe mutató formavilágba. Ez a bátor lendület azonban már csak nyomokban fedezhető fel a modell családbarát, négyajtós kivitelén, amely részben érthető is, hiszen a fiatal yuppik helyett ezúttal a családapák kerültek a célkeresztbe, akiket kifejezetten zavarhat, ha repülő csészealjnak nézik a gyerekülésekkel kitömött autót lépten-nyomon. A visszafogott külső alatt szerencsére egy igazi élményautó lett eldugva, így az 1,8-as motorral szerelt Civic szedán elsősorban a sportosabb beállítottságú családfőknek lehet ideális választás.

Forrás: [origo]