Idén késve rajtol a Dakar-rali

Vágólapra másolva!
Ismét nem Párizsból indul, és már megint gond van a biztonsággal a Dakaron. A versenyzőket a jelek szerint ez azonban idén sem zavarja, hiszen összesen 525 induló - köztük négy magyar autós és három-három motoros és kamionos - száll harcba azért, hogy 16 nap alatt megtegyen 7915 átkozottul kemény kilométert.
Vágólapra másolva!

Ki nem hallott még a Párizs-Dakarról? Az autós érdeklődésűek közül bizonyára mindenki, de a technikai sportok iránt kevésbé fogékonyak figyelme is megakadhatott ezen a versenyzési formán, hiszen 2002 óta folyamatosan van magyar induló, így hazánkban is egyre nagyobb a visszhangot kap ez a verseny.

Ez a rali korábban csak Párizs-Dakarként vált ismertté, azonban az utóbbi években többször is előfordult már, hogy nem Párizsból indult a verseny, így egyre inkább a sima Dakar elnevezés vált elterjedté. Idén sem lesz ez másképp, hiszen a tavalyihoz hasonlóan ismét Lisszabonból indul útjára a több száz egységből álló mezőny, plusz a rengeteg kisegítő és szervizkamion, hogy 16 nap után, csaknem 8000 kilométert megtéve megérkezzenek Dakarba.

A Dakar-rali a Forma-1 után talán a második legnagyobb felhajtást okozó technikai sport, ahol nem csak autók, hanem motorok és kamionok is összemérik a tudásukat. Idén immár a 29. alkalommal rendezik meg ezt a méltán legendás versenyt, amely elsősorban nem a gyorsaságról szól, hanem sokkal inkább a kitartásról, az elszántságról és a küzdelemről. Ennek köszönhetően nem csak profik, hanem amatőrök is elindulnak évről-évre ezen a fizikailag és szellemileg is nagyon megerőltető versenyen. A gyári csapatok természetesen a dobogós helyekért versenyeznek, azonban Dakarban már azt is hősként ünneplik, aki elért odáig. Sajnos a verseny históriáskönyve nem csak nagy eredményeket örökít meg, hanem szomorú haláleseteket is, amelyekből bizony az utóbbi években volt bőven. Több legendás motoros is itt vesztette életét, azonban nem ritka a súlyos autó-, illetve kamionbaleset sem.

Éppen ezért a verseny szervezői körében egyre inkább a biztonság az első szempont, egyre több a kötelező biztonsági felszerelés, a vészjelző, sőt a pályák is ennek fényében egyre könnyebbek. Persze hivatalosan ez úgy hangzik, hogy technikásabb, de kevésbé hosszú szakaszokat jelölnek ki, hogy ezzel is csökkentsék a kockázatot. Már a tavalyi szakaszokra is többen azt mondták, hogy könnyebbek, sőt a táv hossza is szép finoman, de rövidül, miközben nem lehet azt mondani, hogy a verseny éppen ezért sétagalopp lenne.

Ez azért is igaz, mert a szabályokat egyre szigorítják, így például idén már Portugáliában és Marokkóban nem lehet kihagyni egyetlen időellenörző pontot sem. Erre korábban volt lehetőség, így a technikai gonddal küszködő csapatok rövidebb útvonalon beérhettek a célba (persze időbüntetés árán), hogy ott szervízelhessenek. Idén azonban vagy minden kijelölt pontot teljesít egy egység, vagy kizárják. Ettől az évtől még szigorúbban odafigyelnek a falvakban a gyorshajtásra, és a szervízcsapatok szabálytalanságaiért is a versenyzőt büntetik.

Forrás: [origo]A 2007-es Lisszabon-Dakar-rali abból a szempontból is rendhagyó lesz, hogy a verseny nem a szokásosnak számító, december végi időpontban indul, hanem csak január hatodikán rajtol el a mezőny Lisszabonból. A versenyzők két nap alatt jutnak el Malagába, ahonnan szépen áthajóznak Afrikába. Utána jöhet csak a klasszikus sivatagi rész. A 2007-es megmérettetés arról is híres lesz, hogy közvetlenül a verseny előtt töröltek két tervezett szakaszt, ugyanis a francia külügyminisztérium ajánlására a mezőny január 16-án mégsem megy el Némából Timbuktuba, majd másnap onnan vissza, hiszen a helyi kormány (Mali) nem tudta garantálni a versenyzők biztonságát. Ennek hatására 16-án "csak" egy 366 km-es Néma körüli gyorsasági került be az útvonalba, majd másnap a versenyzők egy 280 km-es összekötő szakasszal jutnak el Ayounba. A pihenőnap január 13-án lesz Atarban, az utolsó nap pedig hagyományosan már a dakari tengerparti gyorsasági.

Az idei Dakar a két szakasz törlése, illetve módosítása miatt 7915 km-es, ebből a versenybe időeredménnyel beszámító, speciál (gyorsasági) szakaszok hossza 4309 km. Az idei szakaszok között is van több mint 800 kilométeres, igaz ebből "csak" 394 km a gyorsasági szakasz, amely beleszámít a versenybe. A kiegészítő szakaszokon, az etapokon csak az a lényeg, hogy a versenyző beérkezzen még aznap a célba, hogy némi pihenő után másnap rendben elrajtolhasson.

A 2007-es versenyre ismét rekord számú nevezés érkezett, hiszen végül 250 motoros, 188 autós, és 87 kamionos jelentkezését fogadták el, vagyis összesen 525 indulóról beszélhetünk. Az idei Dakaron nem kevesebb, mint 42 nemzet képviselteti magát, amelyek közül 4 autós, illetves 3-3 motoros és kamionos egység képviseli majd a hazai színeket.

Forrás: [origo]Természetesen idén is indul a legrégebbi dakaros, Szalay Balázs, aki 1996-ban próbálkozott meg először a sivatagi show-val. Szalay az első időszakban "csak" kétévente indult, azonban 2002 óta folyamatosan ott van a viadalon. Az idei évre egy teljesen új autót épített a csapat, méghozzá egy hazánkban még nem is kapható Opel Antarából. Az új autó a korábbi továbbfejlesztett változata, 398 LE-vel és a legmodernebb technikával. Szalay navigátora idén is Bunkoczi László lesz, míg a csapat versenykamionjában Darázsi Zsolt, Szalai Norbert és Laklóth Aladár kaptak most helyett. Szalaiék nem csak saját versenyzésükkel lesznek elfoglalva, ugyanis a MOL Dakar Team motorosainak szervízelését is ők látják el. A MOL-csapat már tavaly is nemzetközi volt, azonban idén, a szlovák Jaroslav Katrinakhoz csatlakozott honfitársa Ivan Jakes, valamint a román Emanual Gyenes, és a motoros csapat egyetlen magyarja Kátai Péter. Velük kapcsolatos hír még, hogy a szervízcsapat vezetője, Gaál József közvetlenül a verseny előtt megsérült, így ezt a viadalt kihagyja..

A magyar olajtársaság színeiben indul idén is a Kis Sándor / Czeglédi Péter páros, akik egyébként az RTL Motorsport Klub tagjai is, Palik Lászlóékkal közösen. Ebből adódóan mindkét csapat továbbra is Nissannal indul ezen a versenyen, azonban mindkét alakulat designt váltott. Palikék ezüstre, míg Kisék maradtak a kéknél, de más köntösben. Nem csak a fényezés változott meg, hanem maga az autó is, amely továbbra is Nissan, de teljesen új. Ez már az új Navara alapjaira épült, nagyobb motort kapott, így erősebb is lett.

Palik László idén is Darázsi Gáborral a navigátor ülésben indul el Nissanjával, amely természetesen komplett felkészítésen is átesett. Forrás: [origo]Palikék 2 évvel ezelőtt produkálták eddig a legjobb autós eredményt, azonban sajnos tavaly, a sivatagig sem jutottak el, tehát van mit törleszteni. Velük kapcsolatos hír, hogy lecserélték a csapat kamionját, így Szaller Zoltán már nem a régi Mercedes-szel (amely szervízkamionként teljesíti a távot), hanem egy 480 LE-s MAN-nel próbál a kettős segítségére lenni. Az autósok között még ott lesz, a tavaly először próbálkozó Kristóf Márton, aki idén Simon Péterrel nevezett a versenyre. Tavaly egy technikai hiba miatt estek ki, idén ezért még több figyelmet szenteltek a Bowler felkészítésére.

A kamionosoknál külön figyelmet érdemel a Flex Dakar Team, amely csapat évek óta önálló alakulatként és nem egy versenyautó szervizháttereként indul a Dakaron. Szobi Balász, Éder Attila és Jobbágy Ákos ezúttal is csak a versenyzéssel lesz elfoglalva. Szalayék és Palikék kamionjáról már volt szó, de azért ismét említsük meg, hogy a Darázsi Zsolt / Szalai Norbert / Laklóth Aladár és a Szaller Zoltán / Pocsik László Károly / Fasko Pavel egység is a versenyben indul, mindkettő MAN-nel.

A motorosoknál nem csak Kátai Péter lesz az egyedüli magyar induló, hanem a Herman Henrik és Desi János is neveztek a versenyre, mindhárman KTM-mel vágnak neki a sivatagnak.