Pamela And. Jeep Compass 2.4 CVT Limited

2007.01.05. 9:43

A ki- és beszállás elöl nem okoz problémát, hátul már igen, szűk az ajtónyílás és széles a küszöb. Benn már kényelmesen terpeszkedhetünk, nem úgy a csomagok, amelyek az autó külső méretéhez képest kis térben kaptak helyet. A kalaptartóig 334 literes csomagtartó 4-5 személy nyaralási poggyászát nem fogja elnyelni. Apropó hátsó ajtók! A kilincsek elrejtése által pőrén maradt lemezfelület azért itt nem olyan vagány, mint egy Alfa 156 esetében.

Azelőtt csak fotókon látva a Compass-t, nem tűnt fel a két hátsó ajtó lemezének domborítása. Bezzeg a tesztautó átvételekor a szervizcsarnok mesterséges megvilágításában mindjárt arra a fura törésre esett a szemem: mi van, megnyomták, gondoltam, ennyire azért nem szűk itt a hely! Ja, hogy ezt ilyen formájúra tervezték. Jesszusom! A kilométerek során ez a bizonyos domborítás jó sok koszt fogott fel.


A bőrkárpit mellé jól jött a télben az elülső ülésfűtés, amellett, hogy a motor hamar, egy-két perc után ontani kezdte a meleget, jó szokás ez a Jeep-eknél. Napos időben (szerencsére ez is volt) a feláras elektromos napfénytető járult hozzá a beltér világosságához, amely az ülések és a borítások sötétje-világosa között őrlődik. Értelmetlen spórolás a kizárólag vezetői oldalon és csak lefelé automata ablakemelő. A szellőzés logikátlansága: a szélvédőre irányított légáramlat kizárja a belső levegőkeringetést, vagyis párátlanítás esetén büdösben kell utaznunk. A pára még klímahasználat mellett is megjelenik az ablakok sarkában. A prémium, hatlemezes táras hifi nagyon jól szól. Mellette nem, nélküle már hallhatók az apró nyisszanások, percenések a műanyag elemek és az ülések felől, mindez azért nem zavaróan, de jelen van.



galéria

A 2,4-es változó vezérlésű, négyhengeres benzinmotor 170 lóereje soknak hangzik, de nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, kivéve, ha mondjuk a Texaco olajtársaság táplálja azokat. A hozzákapcsolt fokozatmentes CVT-váltó (Continuously Variable Transmission = folyamatosan változó áttétel) ugyan simán kapcsol, fordulatesés, rándítás nélkül dolgozik, de gyorsításkor lomhább a vártnál, jócskán emelkedő motorzajjal. Nagyon kényelmes az állandó városi kuplungolás alól felmentve haladni. Kézi üzemmódban is tologatható a váltókar, de ilyenkor rántást érzünk minden fokozatnál. A Compass a Freedom Drive I. összkerékhajtással kapható nálunk.



galéria

Ez a rendszer a küldetése szerint a maximális tapadást kell, hogy biztosítsa határhelyzetben is. Száraz úton az első tengely hajtott, míg szükség esetén, az autó megcsúszásakor, a kerekek kipörgésekor hátra is megy nyomaték, helyreállítva az autó stabilitását. A 4WD LOCK üzemmód a középkonzoli kar felhúzásával aktivizálható, állandóra zárva a hátsó hajtást. Az autó terepképességeiről korábbi menetpróbánkban olvashatnak.



galéria

A pontos kormányzásra nem lehet panasz, a rásegítés éppen elegendő. A futómű stabil, az autó nem billen nagyokat. Az úthibákat persze megérezni, de csak a nagyobbakat, és a rém hátán, a fekvőrendőrön is kicsit dobbant. A 10,8 méteres fordulókör jónak mondható. Az üresen másfél tonnás autó városban majdnem 12 litert fogyasztott úgy, hogy finom gázpedálkezelés mellett nem ment 2000 fölé a fordulat. Ilyenkor szerény átlagos a dinamika. Ha forgatja az ember, akkor a három-négy-ötezres tartomány gyakori használatával 14-15 literes étvágy is lehetséges. Sajnos, ilyenkor is csak átlagosabb a dinamika, tekintve a taposó üzemmóddal szembeni elvárásokat. Százról padlót nyomva annyira nem indul meg a gépezet, hogy hihetetlen. De nyolcvanról se igazán. Elégedjünk meg azzal, hogy a nyomatékcsúcshoz (4500/p) és a teljesítményplafonhoz (6000/p) tartozó fordulatok közti tartomány nem tesz hozzá különösebben a lendülethez. A fogyasztás autópályán sem megy tízfél-tizenegy alá, és százas tempónál már a szél- és gördülési zaj is kellemetlenkedik.
 

Jeep Compass 2.4 CVT Limited - alapadatok

motor: S4/16 benzin, 2359 ccm
max. teljesítmény: 125 kW/170 LE (6000/min)
max. nyomaték: 220 Nm (4500/min)
erőátvitel: Freedom Drive I. állandó összkerékhajtás, CVT automata váltó
gyorsulás (0-100 km/h): 11,3 s
végsebesség: 185 km/h
gyári átlagfogyasztás: 9,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 226 g/km
h/sz/m/tt (mm): 4405/1761/1632/2635
saját tömeg: 1500 kg
csomagtartó: 334-738 l
üzemanyagtartály: 55 l
alapár: 8 900 000 Ft
importőr: DaimlerChrysler Automotive Hungária Kft.


A fent leírt lomhaság elkerülése érdekében, felmentő seregként fog 2007 elején a kereskedésekbe érkezni a Caliberből ismert kétliteres, 140 lóerős dízelváltozat 310 Nm-es nyomatékkal, és az importőr szerint a benzinesnél több százezer forinttal olcsóbban. Ez a tény csak hab a tortán, a rugalmasságban és a fogyasztásban várható előnyök mellett. Pamela Anderson hogy jön ehhez? Bocsánat, sehogy, csak egy szóvicc volt a cikk címében. Így, utoljára.

Varga András

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK