Sokan rekedtek a homok fogságában

Vágólapra másolva!
Az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál a francia Cyril Despres érte el a legjobb időt a 29. Dakar-rali pénteki, 7. szakaszán, amelyet a szervezők lerövídítettek a mostoha időjárási körülmények miatt.
Vágólapra másolva!

A pénteki mért szakasz lett volna a leghosszabb az idei Dakar-ralin, ám Atartól nem messze erős homokvihar tombolt, ami miatt a rendezők úgy döntöttek, hogy az eredetileg 542 kilométeresre tervezett szelektív szakaszt lerövidítik, a végét pedig törlik. A versenyzők így 407,6 kilométert tettek meg, sokszor rendkívül gyér látási viszonyok között.

A gépkocsik mezőnyében de Villiers átvette a vezetést a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainztól, a kétkerekűeknél továbbra is a szintén spanyol Marc Coma áll az élen. A portugál Carlos Souza egy órára elvesztette navigátorát, a kocsiból kieső német Andreas Schulzot. A 42.-ként célba érő portugál elmondta: a hatalmas homokviharban, egy dűne megdobta az autót és ekkor esett ki az utóból a navigátor.
"Oldalra néztem és azt láttam, hogy Andreas eltűnt mellőlem. Egy óráig kerestem, míg végül megtaláltam" - mondta Souza, hozzátéve: "Az érmes álmaimat ezzel elfelejthetem."

A csütörtöki szakaszon a motorosok között győztes Jordi Viladoms pénteken egy sziklának rohant, eltört a keze, a könyöke és a térde, ezért repülőgépen a Kanári szigetekre szállították kórházba.

A magyar versenyzők sokat ástak a dűnéken. Szalay Balázs és Bunkoczi László állandóan a trepniket rakosgatta ki-be az autóba, sajtóközleményük szerint alig haladtak valamennyit, máris elásták magukat és újra elő kellett venni a homokfutó lapokat. Végül a saját versenykamionja húzta ki a mély homokból őket, onnantól együtt mentek a szakaszon. Palik László és Darázsi Gábor is közel egy órát ásott a dűnéken, de ez egyik páros teljesítményén sem látszik meg komolyabban : Palikék a 44., Szalayék a 73. helyen végeztek.

A motorosok versenyében a Kátai Péter ismét remekelt a KTM-je nyergében és a 27. pozícióban zárta a szakaszt, míg Dési János a 89. lett.

Forrás: MTI

7. szakasz, Zuerat-Atar (580 km, ebből 407,6 km gyorsasági):

Autósok:

1. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 4:00:46 óra
2. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 2:46 perc hátrány
3. Sainz, Perin (spanyol, francia, Volkswagen) 4:50 p h.
...47. Palik-Darázsi (magyar, Nissan) 2:37:42 ó h.
...73. Szalay-Bunkoczi (magyar, Opel) 3:41:20 ó h.

Motorosok:

1. Despres (francia, KTM) 4:30:42 óra
2. Ullevalseter (norvég, KTM) 2:46 p hátrány
3. Casteu (francia, KTM) 4:36 p h.,
...27. Kátai (magyar, KTM) 1:11:15 ó h.
...89. Dési (magyar, KTM) 2:34:01 ó h.

Az összetett állása a 7. szakasz után

Autósok:

1. De Villiers, Von Zitzewitz 20:04:01
2. Sainz, Perin 1:39 p h.
3. Peterhansel, Cottret 24:38 p h.
...36. Palik, Darázsi 8:09:34 ó h.
...44. Szalay, Bunkoczi 9:10:18 ó h.

Motorosok:

1. Coma (spanyol, KTM) 22:38:34,
2. Esteve Pujol (spanyol, KTM) 10:47 p h,
3. Casteu 36:53 p h.
...44. Kátai 7:02:34 ó h.
...60. Dési 8:27:58 ó h.

Szombaton pihenőnapot tart a mezőny, egyetlen kilométert sem kell megtenniük a résztvevőknek, vasárnap Atar és Tísit között 626 km-t tesz meg a mezőny, melyből 589 km lesz a mért szakasz.