Kősivatagban a Bamako-rali

Vágólapra másolva!
Az Afrikába érkezett mezőny első megpróbáltatásai a marokkói kősivatagokban kezdődtek, de sokan saját maguk is nehezítettek a dolgon egy kiadós eltévedéssel és félrenavigálással.
Vágólapra másolva!

Szerda hajnalban az utolsó Bamakós csapatok is megérkeztek Afrikába. A spanyol fennhatóság alá tartozó, de már afrikai Mellilaban értek partot a későn jövők, majd innen léptek be a szomszédos Marokkóba. Az afrikai bürokráciából kiváló leckét kaptak a hajnali háromig a határon veszteglő magyarok.

Sokan nem várták meg a hajnalt és azonnal tovább indultak. A hirtelen leszálló sűrű köd és pára azonban meghiúsította terveiket. "Nem láttunk el a motorháztetőnk végéig sem"- mondta Németh Viktor. Többen félrehúzódtak, kényszerpihenőt tartottak és sátraikban várták meg a reggelt az út szélén.

Verőfényes napsütés és a hamísíthatatlan marokkói kősivatag köszöntötte a Bamako-rali résztvevőit az első igazi afrikai etapon. Többen az Atlasz hegység felé vették az irányt, míg mások a hivatalos versenyútvonalat választották az algériai határ közelében. A holdbéli tájon ma már megjelentek az első tevecsapatok is.

A majd 800 kilométeres távval nem volt mindenkinek könnyű dolga. A Fem Fatal Field-csapat navigátora egy GPS kezelési hibából kifolyólag Fes felé irányította pilótáját és így nem tudták a szerdai feladatokat teljesíteni. "Nem értettük, hogy miért nem látunk senkit a mezőnyből egész nap" - mondta Horváth Mária.

A 17-es Daciával Bamakoba-csapat is rossz útvonalat választott. Ennek köszönhetően ők még jelenleg is az Atlasz hegység szerpentinjeit róják. A szervezők értesülései szerint ők csütörtök kora hajnalra érkeznek meg Merzougába, ami egyben a csütörtök esti cél is.

A 1OO-as rajtszámú autó legénysége, Gyurcsik Csaba és Tamás maguk sem hittek a szemüknek, amikor Fes városában egy piros Ferrari húzott el mellettük. Az autóból maga a marokkói király, VI. Mohamed integetett az apa-fia duóra. A király biztonsági személyzete szintén széles mosollyal üdvözölte Gyurcsikékat.

Forrás: Budapestbamako.orgSzerdán az első off-road szakaszon is kipróbálhatták magukat a versenyzők. Er Rachidiától 250 kilométerre útépítés miatt a forgalmat a kősivatagba terelték, nagy örömet okozva a terepjárósoknak és fejfájást a kis autókkal indulóknak, de a kényszerű kitérővel mindenki szerencsésen megbirkózott.

A versenyben jelenleg a 16-os Tomas Brazda és Petr Komrska páros áll holtversenyben a 18-as Team Agriannával (Galavács Ottó és Krakoczki Adolf). Mindkét csapatnak 77 pontja van. A pontverseny az elkövetkező napokban kezd igazán izgalmassá válni.

Csütörtökön Erg Chebbi híres dűnéi várnak a Bamakosokra, és egy 785 kilométeres táv a marokkói Tatába.

Forrás: Budapestbamako.org

Forrás: Budapestbamako.org