Talmácsi legyőzhetetlen volt Jerezben

Vágólapra másolva!
A keddi legjobb tesztidő után, szerdán ismét a leggyorsabb tudott lenni Talmácsi Gábor a 125 köbcentisek között. Tóth Imre, aki az idei vb-n debütál a 250 köbcentisek, a kilencedik időt érte el a gyakorláson.
Vágólapra másolva!

A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájában induló Talmácsi Gábor kedden és szerdán is a legjobb edzésidőt produkálta új motorjával a spanyolországi Jerezben. Összesen 31 kört teljesített hazánk fia, melyek során ismét több új alkatrészt is kipróbáltak, például hangtompítót, kipufogót és karburátor. Gábor csütörtökön és pénteken pihenőt tart, hogy utána Valenciában folytatódjon a tesztelés.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Elégedett vagyok a szerdai nappal is. Sikerült tovább fejlődnünk, ami nagyon fontos. Ha kockáztattam volna, akkor 2-3 tizeddel jobb időt is elérhettem volna, de mivel a köridő most nem számít, így butaság lett volna bevállalni egy esetleges bukást a rossz időben. Most két nap pihenő következik, majd szombat, vasárnap újra tesztelünk Valenciába, ahová szintén teljesen új alkatrészekkel érkezik a csapat, olyannyira, hogy pontosan még én sem tudom, hogy miket fogok tudni kipróbálni..."

Időeredmények, 125 köbcenti:
1. Talmácsi Gábor (Aprilia) 1:48.174 perc
2. Lukas Pesek (cseh, Derbi) 1:48.431
3. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 1:48.541