Vágólapra másolva!
Sajnos egy súlyosabb baleset árnyékolta be a Bamako-rali fináléját. A mezőny nagy része ugyanakkor épségben érkezett meg a hétvégén a végállomást jelentő Mali fővárosba, ahol sokan túladnak a versenyautókon.
Vágólapra másolva!

Pénteken sajnos baleset történt a Budapest-Bamako ralin, a mauritán-mali határtól 30 kilométerre. Az M13-as rendezői autót kanyarodás közben egy homokbucka megdobta, a Toyota Landcruiser felborult és a tetején állt meg. Lőrincz Attila fej és mellkas sérüléseket szenvedett, Szabó Eszter pedig orr és hátsérüléssel hagyta el a járművet. Mindketten saját lábukon szálltak ki a borult kocsiból. A sérülteket Dr. Debreceni Kata orvos és Gyurkó Gábor a helyszínen látta el.

A régió egyetlen mentőhelikoptere üzemképtelen volt, ezért a sérülteket autóval szállították a szavanna bozótos, rázós földútjain Kayesba. A nagyváros repülőteréről mentőrepülő evakuálta Szabó Esztert, a Budapest-Bamako sajtóreferensét és Lőrincz "Bútor" Attilát az M13-as rendező autó vezetőjét. A sérülteket Dakarba szállították. A legfrissebb jelentés szerint Szabó Eszter egy csigolyarepedéssel, míg Lőrincz Attilát többszörös bordatöréssel kezelik. A szintén az autóban utazó versenybíró, Dr. Hegedűs Vera zúzódásokkal megúszta, Villám Géza pedig sérülések nélkül mászott ki a fejre állt autóból. Mivel a résztvevők, így a versenyzők is a sérültek segítségére siettek, ezért a pénteki versenyszakaszt törölték a versenyből a baleset miatt.

Forrás: Budapestbamako.orgKayesban ismét egy igazi fekete afrikai nagyváros köszöntötte a Budapest-Bamako résztvevőit. Minden nyomorúság és szegénység ellenére sokan fellélegeztek, amikor meglátták az első benzinkutat Kayes határában. A 02-es rajtszámmal versenyző Baráti-Harman duó csak literenként 5 euróért tudott az egyik faluban illegálisan üzemanyagot vásárolni. "Aggódtunk, hogy a 2. helyünket nem tudjuk megtartani. Nem volt olcsó az üzemanyag, de még így is jutányosabb áron jutottunk benzinhez, mint a Dakaron."- mondta Baráti Tamás.

Kayes utcáit ellepték a magyar rendszámú autók. Szinte mindegyik járművet megviselték a szavannák hepehupás útjai, kegyetlen folyómedrei, de mindennél nagyobb kárt okozott az autókban és motorokban a Nouamghar-Nouakchott etap sós tengervize. Kayesban még a szívós Hummernek is ki kellett állnia szerelni.

Kayesban felbukkant a napok óta nem látott Dácia és a Trabant is. A Dáciások megerősítették, hogy nem cserélték le az autójukat, mindössze egy fél napot egy kölcsön Mercivel furikáztak, míg az övéket szerelték. A Trabisok pedig elmesélték, hogy két halászcsónakot összekötöztek szenegáli halászok és az imbolygó ladikokon keltek át a Szenegál folyó sebes sodrású vizén. Mivel szenegáli vízumuk nem volt, a hatóságok kiutasították őket és vissza kellett "hajózniuk" Mauritániába.

Forrás: Budapestbamako.orgAz utolsó előtti verseny etap a Kayes-Kita szakasz, amely az idei Budapest-Bamako leginkább embert és autót próbára tevő szakasza volt. Csak a legbátrabb versenyzők, néhány motoros és Tornóczki Anita vágott neki a sziklákkal, vízmosásokkal, vízesésekkel és vasúti sínekkel megspékelt etapnak. "Ez a szakasz kegyetlen lesz és senkivel nem lesz kíméletes, de itt fog eldőlni a verseny" - mondta Villám Géza a szombat reggeli eligazításon.

A mezőny nagy része egy barátságosabb útvonalat választva jutott el Bamakóba, azonban a könnyebb útvonalon is volt egy 150 kilométer hosszú, salakos "rázópadként" elhíresült, gerincoszlopot rongáló szakasz. De nemcsak a csigolyák bánták a távnak ezt a részét: a tüdőlebenyek és nyálkahártyák sem köszöntötték tapssal a "rázópadot". Az elkerülhetetlen vörös por és homok elviselhetetlen koncentrációjával kellett dacolnia szombaton mindenkinek.

Szombat délutánig a csapatok jelentős része már befutott a bamakói Kempinski és Salaam szállodákba. Délben meg is nyílt a helyiek által csak a "magyar autópiacnak" titulált éves fesztivál. Nagyon sok induló akart túladni a járművén, a helyiek pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy szállítási díj-mentes, üzemképes járműveket tudjanak megvásárolni.

Már délelőtt megérkezett Bamakóba Orsós Endre, a "Cigánygyerek az égből", aki már kapott egy 178 000 forintos ajánlatot a 90 000 forintért vásárolt Lada Nivájára. "380 000 alatt nem adom mondta" - Orsós. A Trabira is nagy az érdeklődés, de az eladók és vevők még nem találták meg a közös nevezőt. "Mi is kaptunk egy 2000 eurós ajánlatot (kb. 500 000 forint), de 3000 euró alatt nem adjuk a Dákót" - mondta Nagy Miklós a Dácia sofőrje. Szombat délután 6-ig csak három sikeres adásvételről tudtak a szervezők.

Vasárnap délelőtt az indulók a kalabankoroi szegénynegyed egyik iskoláját látogatják meg, ahol több millió forint értékű iskolafelszerelést és számítógépeket adnak majd át az iskolának. Az iskola olyan gyermekeknek biztosít ingyen oktatást, akik egyébként 6-7 éves koruktól napszámosként dolgoznának. Vasárnap este 8-kor a verseny eredményhirdetését és zárófogadását tartják a bamakói La Terrase nevű szórakozóhelyen.

Nincs magyar színekben indult csapat a verseny kategória első három helyezettje között.

1. Juraj Ulrich és Daniela Ulrichova (Szlovákia)
2. Baráti Tamás és Harman Tibor (Szlovákia)
3. Tomas Brazda és Peter Komrska (Csehország)
4. Jan Srajer, Karel Nepra és Pavel Ptacek (Csehország)
5. Galavács Ottó és Krakoczki Adolf (Magyarország)

A túra kategóriában a következő különdíjakat osztották ki:

Az év médiadíja: Daciával Bamakóba csapat a Budapest-Bamako futamot megelőzően végzett kimagasló PR-tevékenységért

Népek barátsága díj: Lucullus Baráti Társaság, akik egy mali faluban töltöttek egy éjszakát és az egész falunak foztek békési tarhonyát bográcsban

Legtökösebb csapat: Cigánygyerek az égbol, aki GPS, vízumok, térképek, oltások és CB-rádió nélkül indult el egyedül az útra

Gyurcsány Ferenc "Ezt elkúrtuk" emlékdíj: Tiba Motorsport, akik nem csak, hogy nem tudták megdönteni az autós vontatás világrekordját, de öt autót használtak el a táv teljesítésére

Low budget csapat díj: Táltos Team, akik otthonról hozott Toyota Tercelüket négyszeres áron adták el Bamakóban

A sivatag hőse fair play díj: Hegyi Viktor és Szabó Tamás, akik versenyzőként indultak, de olyan gyakran álltak meg segíteni másokon és vontatni őket, hogy csak a mezőny végén fejezték be a versenyt

Forrás: Budapestbamako.org