Vágólapra másolva!
Azt már tudjuk, hogy mit tegyünk, ha jön a hó. Most áttekintjük, mire is érdemes odafigyelni hólánc vásárlásakor, használatakor, és milyen Kresz-szabályok vonatkoznak rá itthon és külföldön.
Vágólapra másolva!

A környező országok majd mindegyikében kötelező téli időszakban a hólánc, de nem csak megléte, hanem a használata is. Milyet? Mekkorát? Hol? Mennyiért? Hogy kell felrakni, milyen mintázata legyen? Vegyük meg a legolcsóbbat, dobjuk be a csomagtartóba és le van tudva, vagy legyen drágább, hátha használni is kell?

Itt is, mint minden területen érvényes és igaz az olcsó húsnak kezdetű népi példamondat. A hipermarketek polcain 2500-5000 forintos áron lehet hóláncot, illetve ahhoz hasonló, láncszemekből álló felszereléseket lelni. Megvásárlásuk előtt gondolkodjunk el komolyan, mire is fogjuk, akarjuk használni. Csak 5-10 km-t megyünk vele, jövőre újat veszünk, esetleg csak a rendőrnek, határőrnek akarjuk megmutatni, hogy tessék, itt van? Komolyabb távolság megtételével számolva, ne hagyjuk magunkat elcsábítani, mert filléreket spórolhatunk, és ezreket bukhatunk. Tízezer forint alatt nem lehet, de legalábbis igen nehéz megfelelő, tartós hóláncot venni.

Keressük gumisoknál, autófelszereléssel foglalkozó üzletekben, ahol tanácsot is tudnak adni. Ez nem játék, már a felszerelés sem sétagalopp, hát még egy leszakadt, összegabalyodott hólánc lefeszegetése, miközben könnyes szemmel bámuljuk a láncdarabok által újradizájnolt sárvédőnket. Szóval, ha lehet, vegyünk minőséget! A mintázattal kapcsolatosan pedig: ABS-szel felszerelt autóhoz a fékezés és kormányozhatóság, míg a blokkolásgátlóval nem rendelkezőkre csak az utóbbi miatt lehetőleg rombuszmintás láncot vegyünk, de mindenképpen hossz- és keresztirányban is helyezkedjenek el szemek.

Ha már megvan a minőségi termék, jöhet a méret kiválasztása. Ebben is segítséget nyújtanak a már említett szakemberek, de mi magunk is eligazodhatunk a dobozon feltüntetett adatokon. Nehéz megmondani, hogy egy 195/65 R15-ös kerékre mekkora méret kell. Gyártótól függ, mit, hogyan jelölt, és azt hol találjuk meg. Mindenesetre a legfontosabb szabály: a majdnem jó nem jó! Csak pontos méretezésű hóláncot szabad megvenni.

Ha már büszke hólánc-tulajdonosok vagyunk, tegyünk róla, hogy ne csak a tulajdonra magára, hanem a tudásunkra is büszkék lehessünk. Legalább egyszer rakjuk fel mindkét meghajtott kerékre. Éles bevetésnél, a tudáson kívül még egy jó meleg kesztyűre, esetleg egy fogóra is szükségünk lehet. Gyakorlottabbak öt perc alatt feldobják a segédeszközt, és már mehetnek tovább. A hóláncot mindig a meghajtott kerekekre kell felrakni, négykerék-meghajtás esetén a kormányozhatóság és a jobb fékhatás miatt az elsőkre. Nyakig érő hóban esetleg mind a négy kerékre, és a vontatmányra is. A láncot ne feszítsük túl, mert könnyebben elpattanhat, illetve így van egy fajta öntisztulása is. Persze a másik véglet, a túl laza felszerelés sem ajánlott, mint sok mindenben, itt is az arany középutat kell keresni.

Autónk, futóművünk és a Kresz alapján a legnagyobb megengedett sebesség 50 km/h. Ha gyorsabban szeretnénk menni, mert eggyel többet szeretnénk csúszni a sípályán, csak képzeljük el, hogy mondjuk az 1300 kg-os autó mekkora lendülettel halad a havas úton 90 km/h-nál, s mekkora lehet a féktávunk... Néhány tíz méter betonig, takarított úton még megkímélhetjük magunkat a le és felszereléstől, de több km-re már érdemes levenni, mert aszfalton pillanatok alatt kopik a lánc, megy tönkre futómű, gumi.

Értékes időt tudunk megtakarítani az úgynevezett csodahóláncokkal. Ebből van olyan, ami lényegében egy gumi borítás, több száz tüskével, "magyarul" Snowcat. Gyorsan szerelhető, kevésbé érzékeny a betonútra, nem veszélyes a futóműre, nem szakad el és veri szét a kocsi oldalát. Kapható még a Centrax nevű rendszer. Itt a láncot átdobjuk a keréken, egy patentzárat összeakasztunk, s már mehetünk is. Önműködően megfeszül a lánc a kívánt mértékben, és eloszlik a keréken. A Spikes Spider rendszerhez még otthon, a meleg garázsban felrakjuk az adaptert, vészhelyzetben csak beleakasztjuk a láncot és máris kész. Leszerelése ugyanilyen egyszerű. Meg kell említeni a hókarmot, vagy hókengyelt is. Itt is felrakunk egy központi adaptert, még a tél elején, a téligumi cseréjével egyidőben, majd szükség esetén erre felpattintjuk a karmokat, és jöhet a havas út. Tartós, biztonságos, könnyen szerelhető. E három segédeszköz kicsit drágább, mint a sima hóláncok. Bolttól, minőségtől függően 30 és 60 ezer forint között lehet ezeket megvásárolni.

Autóhibernálás télirehttp://www.origo.hu/auto/20061211elraks.htmlSzigorúbb téli autómustra a határokonhttp://www.origo.hu/auto/20061114ellenorzhetik.html